Deleted User - 779988
Vendég
Mind tudjuk, hogy semmi se lesz ebből. Nem most fogják megoldani a piacos problémákat.Kedves Játékosok!
Az említett két téma azért került zárolásra, mert a fórumnak nem az a célja, hogy más játékosokat rossz fényben tüntessünk fel! Én sem értek egyet azzal, ha más játékos nevére kitett tárgyakat vesznek meg. Azonban ez ellen jelenleg nem tudunk mit tenni, így mindenkit óvatosságra intenék az értékesebb tárgyak cseréjénél. Mivel a probléma az elmúlt napokban több nemzetnél is előkerült, én személy szerint bízok benne, hogy rövidesen megoldás születik a problémára! Amint ez megtörténik, nagyon boldogan fogunk beszámolni róla nektek!![]()
Ellenben rengeteg megoldása létezik a piaci károkozásokra:
- Egy városban vagytok.
- Kicsit veszélyesebb, de ha egy szövetségben vagytok.
- Nagyon magas árakon teszitek ki a tárgyakat, amit majd visszaforgattok magatoknak.
Ahelyett, hogy különböző formákban sírtok gyakorlatilag az összes felületen, inkább ezen ismereteket terjesszétek. Ha csak tized ennyi erővel csináljátok, soha többet nem kell ilyen témákat érintenünk.
Leginkább az visszatetsző, hogy nagy csoportokat képviselő (értsd: város/szövivezető) egyének a leghangosabbak, miközben ők tehetnének a legtöbbet ez ellen. Míg ti több tíz-száz embert elérnétek közvetlenül, pl egy tg formájában, addig ezek a fórumos írások gyakorlatilag senkihez nem jutnak el.