• Nem szereted a havat? Kapcsold ki:

Játék hibák

Klar

Community Manager
Ex-Csapattag
Mmint úgy hibás, hogy megjelenik azoknak is akik már végeztek vele, vagy ismételhető lenne, csak a bug miatt az itemet adja a pont helyett?
Én már legszívesebben Sherlock Holmes segítségét hívnám, mivel ezek az aratásos kalandsorok összetettebbek, mint az ember gondolná. Az aratási ünnepség előkészületei (id: 226) kaland ismételhető, azonban csak egyszer, így összesen kétszer lehet lezárni. A probléma ott lép fel, hogy hiányzik egy követelmény, mely azt tenné lehetővé, hogy csak azután legyen ismételhető, miután a teljes kalandsor egyszer lezárásra került.

A jutalmakkal nincsen probléma, nem képességpontot kellene adnia, hanem azt, amit jelenleg is ad.
 
.XelioX.

Well-Known Member

Ahaaa, köszönöm szépen :D
 
Lacx

2x
Speed győztes 2022
Sziasztok!

Karakterbónusz - A karakterosztályod előnyei megduplázódnak.

Ez egy kicsit hibás, mivel a pbhősöknél ha aktiválva van, akkor a következő nem duplázódik meg:
Harcban edzett képességeidnek köszönhetően előre látod az ellenfeleid felszerelésének és fegyverének bónusz képességpontjait a párbaj menüben.

Valahogy kellene kompenzálni a pbhősöket, hogy ne legyenek hátrányban a többi karakterosztállyal szemben akik a prémium ÖSSZES duplázását élvezik. Esetleg lehetne ilyenkor a pbhősöknek választani egy plusz előnyt valamelyik karakterosztályéből (pl katona taktikáját)

Vagy valami más kompenzáció is jó lenne, mert így egy kicsit átverve érzem magam, fizetek egy prémiumért és nem azt kapom amit ígér
 
jaklee

Minimum egy kasztváltási lehetőséget elvárnék.

Talán pár éve próbálkoztam hasonlóval. Mert korábban úgy volt ez megfogalmazva, hogy ellenfelem képességeit láthatom (tehát nem csak a ruha bónuszt). Ami elég félrevezető, én pl csak ezért választottam párbajhőst :whistle: Nem jött be, de legalább javítva lett a leírás :D
 
Régen én is azt hittem és azért választottam :(

De remélem ezt a mostanit is javítják valahogy (kompenzálnak minket!)
 
Lacx

2x
Speed győztes 2022
Szeretnék érdeklődni, hogy esetleg a következő frissítésre kapnak-e valami kompenzációt a párbajhősök a karakterbónusz hiba miatt, vagy esetleg nekik olcsóbb lesz-e a karakterprémium ? Köszönöm!
 
Klar

Community Manager
Ex-Csapattag
Sziasztok!

Karakterbónusz - A karakterosztályod előnyei megduplázódnak.

Ez egy kicsit hibás, mivel a pbhősöknél ha aktiválva van, akkor a következő nem duplázódik meg:
Harcban edzett képességeidnek köszönhetően előre látod az ellenfeleid felszerelésének és fegyverének bónusz képességpontjait a párbaj menüben.

Valahogy kellene kompenzálni a pbhősöket, hogy ne legyenek hátrányban a többi karakterosztállyal szemben akik a prémium ÖSSZES duplázását élvezik. Esetleg lehetne ilyenkor a pbhősöknek választani egy plusz előnyt valamelyik karakterosztályéből (pl katona taktikáját)

Vagy valami más kompenzáció is jó lenne, mert így egy kicsit átverve érzem magam, fizetek egy prémiumért és nem azt kapom amit ígér
Szeretnék érdeklődni, hogy esetleg a következő frissítésre kapnak-e valami kompenzációt a párbajhősök a karakterbónusz hiba miatt, vagy esetleg nekik olcsóbb lesz-e a karakterprémium ? Köszönöm!
Szia! Lehet én leszek gonosz, de nem gondolom azt, hogy a párbajhősök kompenzálásra lennének jogosultak. Minden olyan bónusz megduplázódik, amely lehetséges.

Mindegyik karakterosztálynak ugyanannyiba kerül a prémium, a katonáknak is, akiknek csak négy egyedi képességük van vagy a kalandornak és a munkásnak, akiknek öt. A párbajhősöknek van a legtöbb, összesen hat darab. Ha nem számítjuk ezen képességet, akkor nekik is öt duplázódik meg, szóval ezen gondolatmenet alapján a katonák érezhetnék magukat becsapva, mivel nekik egyel kevesebb képességük tud megduplázódni.

Az, hogy valamelyest félrevezető azt elismerem, hozzáírtam a Wikihez ezen kivételt. Köszi a jelzést.
 
Köszönöm a választ.
A katonás egész jó gondolatmenet :D
 
Robert117

Senior Member
Jelenleg egyetlen egy karakterosztály lóg ki lefele a többi közül, az pedig a kalandor.
Jellege alapján ennek a karakterosztálynak kellene minden területen valamennyire hasznosnak -de sehol sem a legjobbnak- lenni a 3 fő játékrész közül (munka, erődharc, párbaj), míg a másik 3 karakterosztálynak ezek közül egyet uralnia kellene, míg egy esetben semmilyen bónuszt nem kellene adnia.(Ebből már persze látjuk, hogy a katona a munka területére is hatással lévő ÉP bónusszal kicsit túl van húzva, viszont a párbajhős és a munkás kifejezetten jól egyensúlyozva van felépítve, minimális kalibereltéréssel.) Viszont értelmezhetetlen, hogy a kalandor amíg párbaj területen semmilyen bónusszal nem rendelkezik, erődharcon még a munkás (Értsd: "munkás", nem pedig "harcos".) karakterosztály is jelentősebb karakterbónusszal segíti az adott kasztot használó játékost.
A régebbi, kizárólag kalandor karakterosztályt érintő bónusz-átalakítás miatti globális felháborodás teljesen jogos, és hiába teltek el évek, szégyenteljes, hogy ezidáig nem történt korrekció. Konkrétan fogtak egy karakterosztály, és átírták az erődharcbónuszát olyan módon, ami az adott karaktertípust használó játékosoknak szinte semmilyen valódi előnyt nem jelent. A frissebb játékosok már nem is tudják, hogyan működött az eredeti kalandor erődharcbónusz, a régebbiek pedig már sokan beletörődtek abba az igazságtalanságba, hogy a négy kaszt közül kiszúrtak egyet, és előnyeit tekintve látványosan a többi alá helyezték. Pedig nem helyes az, ha bármelyik karakterosztály a többi alá vagy éppen fölé helyezik. Egyszerűen nem korrekt. Főleg nem úgy, hogy jelenleg nincs semmilyen lehetőség kasztváltásra (pl.: sem az adott karakter indulása után 10 évvel, sem 100.000 rögért cserébe, sem a kettőért együtt). Ha adott lenne ez a lehetőség, akkor nyíltan látnák a készítők, hogy nem lenne véletlen az, hogy a jelenlegi állapotokban a katona kasztot arányaiban többen, míg a kalandort jóval kevesebben választanák az elsőszámú karakterük kasztjaként, mint a másik két kasztot. Minden bizonnyal nem ok nélkül...
Ugyanakkor azt be kell látni, hogy a kalandor eredeti bónusza ma már túlzó lenne, és a változó játékkörülmények miatt indokolt lehet 1-1 átalakítás az egyensúly fenntartása végett. (Ilyen például jelenleg a katona taktika vagy ÉP bónusza is, amelyekhez nem nyúltak hozzá, még úgy sem, hogy az azóta megtörtént szintemelések és újabb felszerelések miatti nagy mértékű képességpont többlet jelentősen megnövelte ezen bónuszok jelentősségét, amellyel a többi karakterosztály elé került. Így megértem az előttem írókat is, akik a párbajhős karakterosztályt javítanák, mert a katonához viszonyítva valóban egy fokkal hátrébb van.)

---------------------------------------------------------------
Ha a jelenleg aktuális állapotokban 10-es skálán értékelni kellene a 4 karakterosztályt, figyelembe véve, hogy a játék mely területein és milyen mértékben kapnak vagy nem kapnak előnyöket, valahogy így nézne ki (zárójelben írom, hogy 1-től 4-ig terjedő rangsorban hova rangsorolnám őket egymáshoz képest a játék 3 fő területén):

10: -
9: -
8: katona (erődharc 1., párbaj 1., munka 3.)
7: -
6: munkás (erődharc 2., párbaj '4., munka 1.)
5: párbajhős (erődharc 1., párbaj 2., munka '4.)
4: -
3: kalandor (erődharc 3, párbaj '4., munka 2.)
2: -
1: -

': bónusz híján értékelhetetlen az adott területen, így automatikusan utolsó, 4. helyezés
Plusz információ: A munkás és párbajhős közötti apró eltérést a 3 fő területen túli, kevésbé jelentős bónuszok eredményezték, ahol a a munkás banki díj karakterbónuszát kellett összemérni a párbajhős -növekvő szettbónuszok miatt- egyre inkább eltörpülő sebesség bónuszával.

De hogy kellene kinéznie a karakterosztályok összehasonlításának, megfelelő balansz esetén?
A 10-es skála kapásból nem létezne, hiszen mindegyiknek azonos szinten kell helyet foglalnia. (Ezt összehozni egyébként nagyon nehéz, jelentős háttértudást, játéktapasztalatot és a trendváltozások hatásainak ismeretét igényli. Utóbbi miatt pedig időnként korrekcióra van szükség.) Így a karakterosztályokat a 3 fő terület alapján lehetne rangsorolni:
-katona (erődharc 1., párbaj 3., munka 3.)
-munkás (erődharc 3., párbaj 4., munka 1.)
-párbajhős (erődharc 2., párbaj 1., munka 4.)
-kalandor (erődharc 2., párbaj 3., munka 2.)

Ma már szerintem mindegyik karakterosztály bónuszai elavultak, és átdolgozásra szorulnak, hogy a jelenkor állapotaival összhangban kerüljenek aktualizálásra, fenntartva ezzel a megfelelő kasztok közötti egyensúlyt.
 
keagen666

Member

Azt is tedd hozzá, hogy most kapott a kalandor egy ingyen Gringo-t :)
 
Lacx

2x
Speed győztes 2022
Egyébként a kalandoroknak hogy számítódik az a találati bónusz?
Mert jóval kisebb százaléku találati értékkel mégis több a találati esélyük a bónusszal. Legyen egy példa minden ruha ad 200at egy nem kalandornak, a kalandornak meg 150es bonuszu ruha + a kalandor bónusz és mégis a kalandornak lesz nagyobb találati esélye.
 
Utoljára szerkesztve:

Azért ilyenkor világosan látszik, hogy közöd nincs az egészhez :D

A karakterosztályokat úgy kell majd átdolgozni, hogy ugyanolyan színvonalon, de más és más aspektusokban hozzák a játék élményt.
Tehát nem lehet semmiféle rangsort kialakítani közöttük, amit írtál, az is teljes szubjektív.
Pont az lenne a lényeg, hogy mindenki nagyjából hasonló módon tudja élvezni a játékot.

Kasztváltás pedig nem lesz, mert spagettikód van, bugos az egész, de ez már kismilliószor meg lett itt beszélve.
 
Arra nem reagálok, hogy egy sértéssel indított, erre a mélységre nem kívánok lesüllyedni, saját magát minősíti.

Viszont az érvelés részében félremagyarázást véltem felfedezni. Ugyanis a bejegyzésem azt taglalta, hogy minden karakterosztályt a játék más-más területén némi előnyt élvező, de azonos színvonalúra kell felépíteni. Egyszerűen azért, mert úgy korrekt, ha mindenki egyenlő feltételekkel játszhat, és senkinek sem lehet összességében rosszabb vagy jobb a karakterosztálya, mint másnak. Viszont az érvelés megtévesztő módon azt sugallta, mintha nem ezt írtam volna le, és tulajdonképpen az általam elmondottakat írja le újra. Ebből adódóan örülök az egyetértésnek. (Habár az első mondatára visszagondolva inkább az lehet, hogy félreértette amit írtam, és azt hitte, hogy velem szemben érvel, nem pedig az általam leírt érveket hitelesíti.)

Személy szerint ilyen releváns témákban jobb szeretném a hozzám hasonlóan tapasztalt, vagy még tapasztaltabb játékosok véleményét is megismerni, hogy érdemben tudjunk konstruktív jellegű diskurzust folytatni.
 
Robert117

Senior Member
Ezt a gondolatom emelted ki: "a katona a munka területére is hatással lévő ÉP bónusszal kicsit túl van húzva".
Ezt nem értem, elmagyaráznád miért jó hogy több épem van egy-egy munkához?
Azért,mert nem ütnek ki halászban a sok ép miatt?
A katona ÉP bónuszt tekintve sokrétű bónuszról van szó. Egyfelől az erődharcokra ad egy hatalmas pluszt az ÉP-többlettel, ahogy a párbaj területen is sokat segít, hiszen akár jóval több sebzést el tud szenvedni egy katona, mint más karakterosztályok, anélkül, hogy kiütésre kerülne. Ez persze egy éppen munkában lévő katonát is valamelyest segít életben maradni, de a munka területe kapcsán nem ebből az aspektusból közelítettem meg ezt a bónuszt.
Itt arra gondoltam, hogy a munka kapcsán is több sérülést bír elszenvedni egy katona karakter, gondolva arra is, hogy az ÉP bónusz miatti magasabb ÉP-nek hála nagyobb mennyiségű ÉP-eket tud visszatölteni buffokkal. Az ÉP bónusz ezen része nem jelentős plusz, de a játék által favorizált rövidebb munkaidők (főleg 15mp munkák) esetében hasznos tud lenni, és öltözéssel ügyeskedve nagyobb mértékben töltheti magát vissza egy katona, mondjuk erődharc vagy párbaj előtt/után.
Mondom ezeket úgy, hogy nyilvánvalóan a katona ÉP bónusza leginkább az erődharc és párbaj területeken ad eléggé nagy, sőt a szintekkel és a ruhákban lévő növekő pontmennyiségek miatt egyre nagyobb pluszt. (Ami persze a bónusz megállapításakor még nem jelentett túlzó előnyt, de manapság ez már egyre inkább érződik.)
 
Utoljára szerkesztve:
Fent