• Nem szereted a havat? Kapcsold ki:

Játék hibák

.XelioX.

Well-Known Member
Arra nem reagálok, hogy egy sértéssel indított, erre a mélységre nem kívánok lesüllyedni, saját magát minősíti.

Viszont az érvelés részében félremagyarázást véltem felfedezni. Ugyanis a bejegyzésem azt taglalta, hogy minden karakterosztályt a játék más-más területén némi előnyt élvező, de azonos színvonalúra kell felépíteni. Egyszerűen azért, mert úgy korrekt, ha mindenki egyenlő feltételekkel játszhat, és senkinek sem lehet összességében rosszabb vagy jobb a karakterosztálya, mint másnak. Viszont az érvelés megtévesztő módon azt sugallta, mintha nem ezt írtam volna le, és tulajdonképpen az általam elmondottakat írja le újra. Ebből adódóan örülök az egyetértésnek. (Habár az első mondatára visszagondolva inkább az lehet, hogy félreértette amit írtam, és azt hitte, hogy velem szemben érvel, nem pedig az általam leírt érveket hitelesíti.)

Személy szerint ilyen releváns témákban jobb szeretném a hozzám hasonlóan tapasztalt, vagy még tapasztaltabb játékosok véleményét is megismerni, hogy érdemben tudjunk konstruktív jellegű diskurzust folytatni.

Az, hogy milyen jellegű tapasztalatokkal rendelkezel, és milyen téren, azt a fórum békéje érdekében ne firtassuk.
Maradjunk annyiban, hogy nagyon szomorú lenne az a világ, ahol te lennél a mérce :)

Te azt írtad le a rangsorba rendezés által, hogy a játék egy-egy aspektusaiban más és más erősségekkel kellene rendelkeznie az adott kasztoknak.
Én pedig azt, hogy ugyanolyan erősnek kellene lennie mindegyiknek, csak más és más módon.
Ez szerencsére többnyire adott is, a katonánál és a kalandornál van szükség kisebb nagyobb korrekcióra.
 

.XelioX.

Well-Known Member
Ezt a gondolatom emelted ki: "a katona a munka területére is hatással lévő ÉP bónusszal kicsit túl van húzva".

A katona ÉP bónuszt tekintve sokrétű bónuszról van szó. Egyfelől az erődharcokra ad egy hatalmas pluszt az ÉP-többlettel, ahogy a párbaj területen is sokat segít, hiszen akár jóval több sebzést el tud szenvedni egy katona, mint más karakterosztályok, anélkül, hogy kiütésre kerülne. Ez persze egy éppen munkában lévő katonát is valamelyest segít életben maradni, de a munka területe kapcsán nem ebből az aspektusból közelítettem meg ezt a bónuszt.
Itt arra gondoltam, hogy a munka kapcsán is több sérülést bír elszenvedni egy katona karakter, gondolva arra is, hogy az ÉP bónusz miatti magasabb ÉP-nek hála nagyobb mennyiségű ÉP-eket tud visszatölteni buffokkal. Az ÉP bónusz ezen része nem jelentős plusz, de a játék által favorizált rövidebb munkaidők (főleg 15mp munkák) esetében hasznos tud lenni, és öltözéssel ügyeskedve nagyobb mértékben töltheti magát vissza egy katona, mondjuk erődharc vagy párbaj előtt/után.
Mondom ezeket úgy, hogy nyilvánvalóan a katona ÉP bónusza leginkább az erődharc és párbaj területeken ad eléggé nagy, sőt a szintekkel és a ruhákban lévő növekő pontmennyiségek miatt egyre nagyobb pluszt. (Ami persze a bónusz megállapításakor még nem jelentett túlzó előnyt, de manapság ez már egyre inkább érződik.)
A munkák pedig, ahogy Lacx kolléga is említette, százalékos alapon sebeznek.
Személy szerint ilyen releváns témákban jobb szeretném a hozzám hasonlóan tapasztalt, vagy még tapasztaltabb játékosok véleményét is megismerni, hogy érdemben tudjunk konstruktív jellegű diskurzust folytatni.
 

botty12 neu

Member
Azt is tedd hozzá, hogy most kapott a kalandor egy ingyen Gringo-t :)
Több mint egy év hülyének nézés után még egy francos gringo is sovány vigasz.
Valamint gyanítom, hogy egy ésszel rendelkező nem kalandor játékos elvert volna egy átlagos öreg kalandort ugyanazon feltételek mellett. Mivel ha sokat secezel az rng anomáliáit ki lehet használni valamelyest. :) Ebből kifolyólag nem volt az a Gringo teljesen "ingyen".
 

Robert117

Senior Member
De ha százalékosan lehet vissza tölteni az ÉP-et akkor miért előny a katona? Munkásként nem tudok 110%os Ép-et csinálni o_O
Százalékosan veszítesz munkánál és százalékosan töltesz.
Érted?
Kicsit gondold át amit írtál :)
Ha munka leviszi az ÉP-edet, de utána esetleges párbajban való kiütés ellen vagy erődharcban való részvétel miatt Ép-et szeretnél tölteni, akkor mivel a katonának van ÉP bónusz, többet tudsz visszatölteni. Érted?
Annyiban viszont jogos, hogy nem csak a munka tudja levinni az ÉP-et, de az ÉP-bónusz kapcsán itt a visszatöltés miatti előnyre gondoltam.
 

.XelioX.

Well-Known Member
Ha munka leviszi az ÉP-edet, de utána esetleges párbajban való kiütés ellen vagy erődharcban való részvétel miatt Ép-et szeretnél tölteni, akkor mivel a katonának van ÉP bónusz, többet tudsz visszatölteni. Érted?
Kicsit gondold át, mielőtt írnál. :)
Maradjunk a munkánál, elvégre az eredeti felvetésed arra vonatkozott. Ott miért jelent előnyt a több ÉP?
 

.XelioX.

Well-Known Member
Ha egy vitában nem tudod megérteni, amit a másik fél mond, akkor nem vagy alkalmas vitapartner.
Kár rólam újra hazugságokat terjesztened (ahogy láttuk már kocsma chateken, körlevelekben és egyéb megnyilvánulásaidban), és kiforgatni az általam leírtakat, mert világosan levezettem, hogy a visszatöltésre gondolok. (Amit persze ugyanúgy levezethettem volna párbajból vagy erődharcból érkező sérüléssel is. De talán a munkából szerzett sérülés gyakoribb, így azt hoztam fel, mint kiindulási pont.)
De Róbertem, saját magad írtad le, hogy a munkáknál az nagy előny.
Miért?
A párbaj/erődharc szempontjából is irreleváns, mivel már vannak olyan szettek a játékban amikkel fullra tudod tölteni magad kényelmesen, katonabónusz nélkül.

Hiába terelsz, és vádaskodsz, már megint az okoskodásod szállította a kötelet... :D
 

Etheryon

Well-Known Member
Speed győztes 2022
Itt arra gondoltam, hogy a munka kapcsán is több sérülést bír elszenvedni egy katona karakter
Én úgy tudom, hogy a sebzés értéke egy munkánál nem fix, hanem %os érték. Tehát minél nagyobb az ép annál többet sebződsz és 5db 20%os sérülés ugyanúgy kiüt egy 3 ezer épet,mint egy 30 ezret.

az ÉP bónusz miatti magasabb ÉP-nek hála nagyobb mennyiségű ÉP-eket tud visszatölteni buffokkal
Illetve a 25%os töltő 5db 5%os sebzésre lesz elég éptől függetlenül.

De az erődharc és párbaj előny valós, de a munkához szerintem semmilyen bónuszt nem ad a több életerő.
Sőt inkább hátrány ha valaki full életre van pontozva, mivel legjobb tudomásom szerint nincs olyan munka ami elszámolja munkapontként. Így kevesebb munkapontot visz be és nagyobb értékű a sebzési százalék, igaz ez a sok pontot adó szettek miatt elenyésző tényező.

Szerk.: Most látom, hogy már leírták ezeket előttem is, bocsi nem olvastam tovább.
 

Lacx

2x
Speed győztes 2022
Egyébként a kalandoroknak hogy számítódik az a találati bónusz?
Mert jóval kisebb százaléku találati értékkel mégis több a találati esélyük a bónusszal. Legyen egy példa minden ruha ad 200at egy nem kalandornak, a kalandornak meg 150es bonuszu ruha + a kalandor bónusz és mégis a kalandornak lesz nagyobb tal
Help
 

keagen666

Member
Több mint egy év hülyének nézés után még egy francos gringo is sovány vigasz.
Valamint gyanítom, hogy egy ésszel rendelkező nem kalandor játékos elvert volna egy átlagos öreg kalandort ugyanazon feltételek mellett. Mivel ha sokat secezel az rng anomáliáit ki lehet használni valamelyest. :) Ebből kifolyólag nem volt az a Gringo teljesen "ingyen".
Nevadára gondoltam,ahol egy kalandorral versenyeztem. 2-3 napig vittem az 1314 munkát kimaxolva és ő 50nel több zászlót szedett össze. Az,hogy máshol egy kalandor csak berak 20 óra erőd védelmet,azt nyilván könnyű megfogni.De ha egy prémes kalandor aktívan csinálja,akkor esélytelen volt ellene. De nem sajnálom a kalandoroktól,mert tényleg haszontalan egy kaszt (nem megsértve senkit). Csak majd szeretnék hasonló jutalmú versenyt egyenlő feltételekkel :)
 

.XelioX.

Well-Known Member
Amúgy ez az egész "kalandor versus a többiek" vita, ebben a kérdéskörben, csakis azért létezik egyáltalán, mert hiába jelzi a játékosállomány már a kasztok megújítása óta (saccra 10 éve), hogy a kalandorral gond van, tett rá magasról az Innogames.
Egyébként pedig senki sem sajnál senkitől semmit.

Viszont továbbra is nevetségesnek tartom azt, hogyha valaki beleölte az időt, pénzt, energiát abba, hogy tényleg jó karaktere legyen, ám a fejlesztők, illetve a vezetőség inkompetenciája miatt ez ,például az erődharcok tekintetében, semmit sem jelent.

Saját tapasztalat:
Egy éve El Doradon eljártam harcokra az ottani kalandor karakteremmel, teljesen átlagos cuccban.
17k ép, 150-200 ellenállás, karakterbónusz, bomba, amulett, ami csak kell.
Átlag 10-15 bekapott. 10-20 tért, 3-4k sebzés. (természetesen meg is döglöttem, annak rendje s módja szerint)
Szerintem ennek az élvezeti faktora valahol a Mariana-árok legmélyebb pontján keresendő.. :)
 
Utoljára szerkesztve:

Klar

Community Manager
Ex-Csapattag
azt is említsd meg hogy hány harcot hoztál le a zászlót megvédve!!!! MVP!!!
Szerintem mindannyian egyetértünk abban, hogy a karakterosztályok között kiegyensúlyozatlanság van és az átdolgozásuk már esedékes lenne, viszont a személyes véleményem az az, hogy ettől függetlenül hasznos tud lenni a kalandorok erődharcbónusza attól függetlenül, hogy a statisztikában nincs kimutatva, pedig sorsdöntő lehet, ha körökön keresztül tartanak egy tornyot/szektort. Nem "hálás" feladat kalandornak lenni. :D
 
Fent