Miből gondolod azt, hogy hazudunk a fórumon vagy igazságot rejtegetünk el?
Ezt tegyük tisztába.
Egy szóval nem mondtam, hogy hazudtok, vagy rejtegettek. Meg se említettem valamelyikőtöket, puszta tényként mondtam, hogy fájdalmas az igazság, a hazugság pedig bele tartozik az igazságról való hallgatásba is. Muszáj ezt tudatni néha, attól függetlenül hogy mi van oda írva. Ergo ami a képen van, (legyen az obszcén kifejezés, vagy rágalom) akkor is igaz, mert tele van a fórum vele s ezzel szembesültök ti is.
Majd ha valami problémám lesz veletek (amit nagyon remélem hogy elkerül mindenki)
akkor azt úgy is tudni fogjátok, név szerint fogok mindent mindenkinek is címezni. Ezen nem kell aggódni.
A kommunikációs szabályok a fórumra is érvényesek.
Ha én káromkodom, vállalom is érte a felelősséget. Sose volt ezzel baj.
nem hiába egy másik accounttal lett feltölve a fórumra, amelyre ha figyelmeztetést/büntetést adunk akkor nem 'sajnáljátok'
Magam nevében beszélve, nem sajnálok semmit, és senkit.
@Klar mi a baj azzal a képpel? Tán nem így van?
ééés
#irónia, ha nem esett volna le az első alkalommal. Utálok poént magyarázni,
de:
ha nálam megtalálható a kép, akkor szerinted miért nem tettem be ide úgy 5 nappal ezelőtt, saját magam fiókjára, vagy alfiókjára? Mert talán tudtam, hogy úgy se fog fent maradni az obszcén kifejezés, és masszív degradálás végett?
Remélem így már érted mindennek a miértjét is, mielőtt belemennénk további felesleges magyarázkodásba koptatva a billentyűzet élettartalmát. Viszont ezek után tényleg használni fogom a
#irónia szlogent, mert úgy látom nagyon sok mindenki nem tud különbséget tenni a vérbeli masszív kreténség, a görbe tükör, és az ironikus megszólalás között, amiből inkább baj kerekedik, mint mosolygás. Igaz, a poén lényege így elvész, de legalább nem lesz belőle felesleges magyarázkodás, senki részéről sem.
Meg muszáj vagyok most már kiemelni azokat a részeket is, amik fontosak, mint Robert. Bár ő kifestőnek használja a fórumot.
