Elkapott Érzések Tárháza

[Enzo di Rosetti]

Egy esős napon megbúvó, kimondhatatlan gondolat. A reggeli kávé mellett gyöngéden elsikló érzés. Egy csalódás utáni torkodat folytogató háború az elmédben.
Papírra vethetetlen szégyenletes képzet. Egy elkapott érzelem, mely fénysebességgel távolodik az elméd csodálatos útvesztőiben. Egy elismerhetetlen irodalmi átszellemülés a magányod végtelen időtlenségében.
Az Elkapott Érzések Tárháza ezeknek a gondolatoknak állít emléket mindenki számára.​

 

[Enzo di Rosetti]

Amire sokáig nem volt ellenszer, ezért elragadott az életből fontos, meghatározó személyeket.
Fiatal korukat meg nem élő gyermekeket és megannyi lelket.
A tuberkolózisban elhunyt sok ember emlékére.

Mefisztó

Mennyi lelket elragadó infernális kéz,
Mely felnyúl a mélyből s mételyezve néz.
Figyel rád odabentről a gonosz csenevész,
Erre nincs gyógyír, ellenszer..
Ha vért köhögsz egy nap ötvenszer.
A végeláthatatlan életük, oly véges lett,
Így leszerepelni, csalódás az életben.
Nagy tehetségek voltak, talán mindenkornak,
A legnagyobbak.
Volt köztük gyermek s felnőtt.
Ki épphogy felnőtt.
S ő letépte hazug rendszerek fényes gúnyáját,
Ellensége volt, de tisztelte rothadó múzsáját.
Magát is elkérte tőlünk ez a métely,
Ha most abbahagyja, tovább szorít az émely.
Tartom a kezét kérem, csak írjon az a penna,
George vigyázz, közeleg a gehenna!
Egyre gyorsabban fut, szalad,
Eleinte köhögsz, majd kacagsz.
Már félve nézel az égre,
Talán már nem láthatod télre..

S kifárasztotta őket, térdre rogynak mind.
A sötétség körülölelő eufórája, újra köhint.
Gyenge kezed már nem emelted szád elé,
Helyben lecsuktad szemed.
A félelem megtölt belül, kiszorítja vért,
S egy utolsó pillanatra finom levegőt végy.

Így múlott el a fájdalom mit a pokoli métely okozott,
Mefisztó kacagott,
Közben körmeivel oly gyorsan elragadott.

 

[Enzo di Rosetti]

Megérte nemérteni

Próbáltam láttatni szememmel a világot,
Erőszakkal megtöltve, megtörni a nyomorult álomvilágod.
Hiába ha ma a dogmák élnek,
Égve újonganak, de ezek mégis félnek.

Próbáltam suttogni, hogy megértsd a világom,
A békét nem tűrve, mégis kegyetlenül vitázom.
Fájt nekik, mert fájnia kellett, hogy megértsék a világot,
Ha itt élnek, de nem érdekli őket, csak érdek, mert ezek az igazságtól félnek.

Futottak, rohantak, hogy máglyára kössenek, mert nem voltam jó barát,
Kinek szája énekli a kétszinűk dalát.
Bódító kéjben harcolt lelkem, a gonosszal s csak úgy győzhetsz le,
Ha magad is üzletelsz a gonosszal.

Mert öröm, hogy nem láttok, az átkot már szórnátok,
De az átok az enyém, ez a tanításom pajtások.
Láttatni akartam, de megtanultatok utálni.
Az ember íme gyarló, büszkén lehet most dumálni.

 

[Enzo di Rosetti]

Kalózok Adja, tépi, veszi, marja, Karmait a húsában tartja. Rosszakaróan néz, ha nincs, Kell a bankszámládról a kincs. Mosolyogva bólint s tapsol, A hajó árbóca feszítve lángol. A kalózok feléd tartanak mind, Hogy elvegyék azt is ami nincs. Állam, bank és temető, Hová vezet ez a fertő. Ha nem altatót ad TV, Miért nem tudsz ébredni?