2021 The West Times rovatai

Klar

Community Manager
Ex-Csapattag
Kedves Játékosok,

Az utóbbi napokban páran kifejezték a véleményüket, hogy már nincsenek megelégedve az újság tartalmával. Ebbe a topicba várjuk az ötleteiteket, hogy szerintetek mivel lehetne kibővíteni, vagy mely részeit szeretnétek átdolgozva látni.

Valamint, ha valaki segédkezni szeretne az újság létrehozásában vagy tartalmi gyártásában, akkor azt bátran jelezze nekünk akár itt akár a Support rendszeren keresztül.

Van egy saját történeted, amit szívesen megosztanál másokkal? Főztél egy nagyon fincsi ételt? Tanúja voltál egy vicces párbeszédnek? Útmutatót készítenél másoknak, hogy hogyan kell irisként lépkedni az erődharcon? Elmagyaráznád az MPI-ben nem jártas játékosoknak mit jelent az "első" fogalma? Ahogyan eddig, most is szívesen várjuk a beküldéseiteket!

Az újság szeretettel készül a játékosoknak, abból a célból, hogy jobban közösséggé formálódjunk és az olvasói kikapcsolódjanak, informálódjanak a "lapozgatása" közben.

Várjuk a válaszaitokat,
A The West Csapata
:dastardly:
 

krcsirke

el pollo diablo
Akkor átmentem ide:

Maga az interjú részre ráférne egy bővítés véleményem szerint, tehát a régi maradna egy hosszabb interjúnak, utána lehetne több, rövidebb, aktuálisabb kérdéseket tartalmazó villáminterjúk, ami lényegi alap két-három kérdésen felül mindig tartalmazna kb 3-5 aktuálisat, illetve 1-2 geget, illetve egy állandót.
Emellett arany szösszeneteket is lehessen beküldeni, ami kocsmachaten, erődchaten vagy szövetségi chaten történik, persze anonimitást megőrizve.

Villáminterjúra példa:
Hét interjúja, Hét világban a Hét eseményei (mint alcím példa)

1. Egy rövid bemutatkozás megkérdezése (név, világ említése, illetve westen mi a fő profilja)
2. Az aktuális téma, kérdés bemutatása (frissítés, erődharc, párbaj, craft, tp/templom verseny, új világ, események, speed, stb)
3. 4. 5. Témáról kérdezés (új világ téma esetén hogy állsz jelenleg, mi a célod, illetve mit gondolsz az új világról)
6. Geg kérdés (mit gondolsz fogják-e olvasni az interjúdat, mi a véleményed a rózsaszín tütü gyűjtőkről, lesz-e valaha olyan ember, aki megszerzi a rakéta teknőst imával, mit jósolsz, mennyi idő lesz mire valaki megszerzi a teljes The-West rajongói szettet, szerinted a 100. lapkiadásban kiről lesz főinterjú, a fórumon mikorra várható, hogy elérik a százezret a számolós topicban, következő lapszámban lévő történet kiről fog szólni, stb hasonló, vicces, komolytalan kérdés, amire komolytalan válasz várható)
7. Ha felkérnénk egy hosszabb interjúra, igent mondanál-e?

Arany szösszenetekre példa:

Játékos1: Gyertek MPI-re!
Játékos2: Ma még nem fájt a fejem, biztos akarom én ezt?
Játékos3: lol
Játékos1: Majd a kocsmán/bankon fogsz állni.

Ezt kell ugye anonimra tenni röviden így:

AAA: Gyertek MPI-re!
BBB: Ma még nem fájt a fejem, biztos akarom én ezt?
CCC: lol
AAA: Majd a kocsmán/bankon fogsz állni.

Értelemszerűen a beküldőnek kellene ezt anonim formátumra már átírni, illetve sértőt nem tartalmazhatna senki számára sem.

Persze ezek az én meglátásaim és példáim, nyugodtan lehet változtatni rajtuk, egyik sem kőbe vésett.

Ha kell, villáminterjú készítést tudok vállalni rendszertelen alkalommal, természetesen a fent vázolt modell alapján :D
 

Benjamni20

Active Member
Én szívesen segítenék a szerkesztésben, ötletelésben, azonban "önkéntes munka, nem jár érte fizetés" a követelmények (pl. napi szinten több órás online jelenlét) tükrében nevetséges, hogy community service-t csináljon valaki. Szakgyakorlatként meghirdethetnétek, de kicsi a célközönség (konkrétan a játékos közösség) és semmi se garantálja, hogy valódi gyakorlatot szerez az egyén.
Nagyon jó, hogy akadnak játékosok akik önerőből, idejükből és energiájukból áldozva a közösség számára ingyenesen csinálják. Ne felejtsük el, hogy egy profitorientált kft-ről vanszó, ami cserébe szemfényvesztést (kalapos átírások) és világbezárást ad, és orrba-szájba tolja a hívd meg barátaid, vegyél aranyrögöt ablakokat.
Ha nonprofit lenne vagy tényleges jutalom járna érte már az összes pozícióra jelentkeztem volna, ami nyitva áll. Magát a szervezeti sémát kellene átgondolni, de mivel ez úgyse történik meg, tekintsétek a leírtakat dühöngésnek.

A konstruktívabb része: olvasgattam a lapokat és az utolsókon érződik, hogy "azért van tartalom mert kell", és nem azért, mert amúgyis születne. Ha kéthavi, vagy háromhavi lap lenne, lehet több és szerkesztettebb tartalommal lehetne feltölteni, amit több fórumozó, játékos élvezne.

Javaslok
egy random.org-os lottót, amire a játékosok vesznek szelvényeket. Valamiért úgy emlékszem volt ilyen még nagyon régen, de lehet más játéknál, más fórumon...
 

Klar

Community Manager
Ex-Csapattag
A szavazás természetesen anonim és senkit sem ér semmilyen megkülönböztetés bármelyiket is választja.
 

Robert117

Legendary player (Retired)
krcsirke példáját követve átírom ide én is a bejegyzésem:
Egyetértek abban, hogy sajnos érezhetően csökken a TW Times színvonala. Az újság tartalmi részei egyre inkább sablonszerűvé válnak, nem látni jelét megújulásnak, egy-egy friss az eddigiektől eltérő típusú tartalommal. Ez persze kevésbé probléma, ha a jól megszokott részek magas minőséget képviselnek. Azt meg már csak éppen megemlítem, hogy most már a friss nyereményjáték is kimaradt.(Ami néha bármennyire is apróság, üde színfolt a TW Timesban.)

Itt valóban az interjún van a fő hangsúly, ami az egész varázsát adja, hiszen ez egy exkluzív lehetőség megismerni olyan játékost, akit esetleg máshol nem sikerült még, illetve érdekes információk derülhetnek ki. Ehhez elsősorban megfelelő interjúalanyra van szükség, majd hozzáillő kérdésekre. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy szigorúan szűrni kell ki kerülhessen be interjúra, hiszen vannak olyan játékosok akik személye olyan értékrendet képvisel, ami a tisztességes, kulturált játékkal nem összeegyeztethető. (Itt nem csak olyan -inkább nem írok neveket, de akit érdekel, keressen és mondok példákat- játékosokra gondolok akik mondjuk csalók vagy tolvajok, hanem olyanokra is akiknek az emberhez méltó viselkedéssel is alapvető problémáik vannak.) Hosszú listát tudnék írni, hogy kik azok, akik egyszerűen nem méltóak arra, hogy megjelenhessenek. Ugyanakkor azokról is, akik rendkívül jók lehetnének. Itt le kell szögeznem, hogy például Biersack-kal bármennyire is nem szimpatizálok, és vékony jégnek tűnik, de ő pont az a kategória, aki még szerintem bele kell, hogy férjen.
Az interjúalanyokkal kapcsolatban a következő kiválasztási alapok lehetnek fontosak az alapvető emberi normákon(megfelelő viselkedés általánosságban, az interjút kellően komolyan veszi, nem rövid/közhelyes válaszokat ad) túl:
-Játékbeli történelem, múlt
-Érdekes/Egyedi személyiség
-A játék egy területe, amiben az illető kiemelkedő
-Egy aktuális téma, amihez az illető kimondottan hozzáértő
Kifejezetten jó interjúk lettek például szerintem a következőek: Kariak70, George Custer, Xeliox, Kasza1987, drtuske, DE-Ági, és szerintem a velem készített is egy különösen jól sikerült. Ilyenekre lehetne alapozni a jövőben.
Sajnos negatív példát is tudok hozni, de itt elrettentő példaként inkább csak a The West Lady és az aktuális podw interjút említem.
Ne felejtsük el, hogy a végeredmény az interjúztató és az alany közös terméke! (Persze utóbbin sokat tud dobni a megfelelő kiválasztás.)

Örülök, hogy hozzám hasonlóan többen is kritikusak az újsággal kapcsolatban, mert ez jelzi, hogy fontos számukra, és érdekli őket a milyensége. A kritikákat persze helyén kell kezelni, de többnyire tartalmaznak, hasznos és építő jellegű információt. A megfelelő következtetések levonásával tartani, illetve emelni lehet a minőségen, ami mindannyiunk érdeke.
Bízom benne, hogy ha nem is a megszokott rendszerességgel, de megmarad a The West Times, és legalább a régebben megszokott minőséget, lendületet fogja képviselni a jövőben.

A sok kritika mellett azért hozzátenném: Minden tiszteletem a TW Times készítőinek; azoknak, akik komolyan veszik a feladatot, és időt nem sajnálva beleteszik a munkát, hogy kiváló tartalommal tudjanak szolgálni a játékosközösség legnagyobb örömére.

ui.:
Majdnem kimaradt!
A villáminterjú szerintem nem egy jó ötlet, elveszi a megszokott 1 szám, 1 interjú varázsát, és így ez a későbbiekben kevésbé lenne különleges.
 

krcsirke

el pollo diablo
A villáminterjú szerintem nem egy jó ötlet, elveszi a megszokott 1 szám, 1 interjú varázsát, és így ez a későbbiekben kevésbé lenne különleges.

Amolyan utca emberét megkérdezzük adott témáról 5 percben lenne, nem pedig egy életrajz leírása. Példákkal élve, speed szerveren megkérdezni az aktuális élmezőnyből valakit milyen a speed, mit gondol nyer-e, stb, másik példa eldón egyik aktív erődharcost megkérdezni milyenek az ottani harcok, lát-e jövőben minőségi fejlődést-e téren.
Tehát a villáminterjú mint írtam témára vonatkozik, nem pedig személyiségre.
 

Robert117

Legendary player (Retired)
Amolyan utca emberét megkérdezzük adott témáról 5 percben lenne, nem pedig egy életrajz leírása. Példákkal élve, speed szerveren megkérdezni az aktuális élmezőnyből valakit milyen a speed, mit gondol nyer-e, stb, másik példa eldón egyik aktív erődharcost megkérdezni milyenek az ottani harcok, lát-e jövőben minőségi fejlődést-e téren.
Tehát a villáminterjú mint írtam témára vonatkozik, nem pedig személyiségre.

Ebben a formában jobban hangzik. Arra kell figyelni, hogy ne vonja el az interjú varázsát, különlegességét, hanem egy új, plusz topic-ként tudjon megjelenni. Véletlenül se folyjon össze a kettő, és legyen kvázi 2 interjú, hanem érezhetően különüljön el a két típus egymástól. Szerintem ebben van kihívás, de megoldható, és nem tartom egy rossz gondolatnak.
 

krcsirke

el pollo diablo
Nem hinném vonna el, ha valakit megkérdezzük, egy témáról amiben jártas vagy érdekelt, lényegében témától adódóan akár bulváros, akár szakmai színvonalú lenne, adott témán belül, persze geg kérdéssel a vége felén, hogy könnyebben fogyasztható legyen.
 

Deleted User - 779988

Vendég
Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy szigorúan szűrni kell ki kerülhessen be interjúra, hiszen vannak olyan játékosok akik személye olyan értékrendet képvisel, ami a tisztességes, kulturált játékkal nem összeegyeztethető.
Hasonló indok miatt szavaztam(ha jól szavaztam) a félévenkénti megjelenésre. Véges számú ember van, akivel ténylegesen megéri az interjút készíteni. Mivel lényeges strukturális változást nem várok(nem is várok el) ((mondjuk 3 havonta interjús újság, másik 2 hónapban pedig valami egyéb exkluzív témák lennének)), ezért a ritkább megjelenés az, amit jónak látok.
 

.RandomHero.

Veteran Member
Hasonló indok miatt szavaztam(ha jól szavaztam) a félévenkénti megjelenésre. Véges számú ember van, akivel ténylegesen megéri az interjút készíteni. Mivel lényeges strukturális változást nem várok(nem is várok el) ((mondjuk 3 havonta interjús újság, másik 2 hónapban pedig valami egyéb exkluzív témák lennének)), ezért a ritkább megjelenés az, amit jónak látok.
V1-RŐL BALAZS NEVŰ JÁTÉKOSTÁRSUNKKAL INTERJÚT!!! AZONNAL!!!!!
 

Klar

Community Manager
Ex-Csapattag
Kedves Játékosok,

A szavazás közel egy hétig volt elérhető, az eredmények pedig a következőek:
  • Havonta: 51%
  • Negyedévente: 17%
  • Félévente: 9%
  • Ne jelenjen meg: 23%
A szavazatok alapján az újság továbbra is havonta jelenik meg. Július elsején megújult rovatokkal fogjuk közzétenni a wiki oldalunkon.

Üdvözlettel,
A The West Csapata
:dastardly:
 
Fent