Nemzetközi Erődharc Bajnokság kibeszélő

DeletedUser16745

Vendég
Jaja Gratulálunk én mindig néztem a meccseket sajna nem lehettem ott köztetek de majd reméljük jövőre lesz lehetőségem még1x Grat!!! Büszkék vagyunk rátok!!! :)
 

hofitomi

Nemcsak harmonikázik,lőni is tud.
Nemzetközi erődharcos szerveren vásárolt rögöket(ami megmaradt) mikor írják jóvá a magyar világon?
 

Deleted User - 645708

Vendég
beszámoló vagy valami olyasmi :)

Haligali,

Gondoltam írok egy kis összefoglalót a VB-ről az én szemszögömből nézve. Még talán ennyivel utána is megmaradtak bennem a gondolatok, és itt megmarad a jövő számára is, hátha hasznos infok lesznek benne.

Szerintem 2 posztot írok, az első az élmények a másik pedig a tapasztalatok :)

Mikor 1,5 éve vakiba raktam az összes karimat nem gondoltam, hogy bármikor is élvezni fogom még a westet. De ez a VB megmutatta, hogy még adhatott (talán utoljára?) egy nagyon jó élményt a játék. Emiatt köszi Avi és Rolf, hogy visszarángattatok (még tartoztok egy piálással amit behajtok!)

Ami a legfontosabb és legmeglepőbb volt számomra, hogy a kezdeti kakaskodások után félre tudta tenni a kint levő csapat a magyar szerverekről hozott ellentéteket és régi nagy ellenfelek is, megmondó emberek és kritikusok is együtt és csapatként tudtak játszani. Emiatt is vittük a döntőig.

Kezdeti nehézségek
Vicces volt látni, hogy egy cég amely x éve üzemeltet online játékokat nem tud összerakni egy servert ami bírja a harcokat. Ez nekünk egyébként visszagondolva elég jól jött. Hisz rögöt, kötvényt tudtunk gyűjteni amíg mentek a teszt harcok. Ezen kívül két társunk craft szintjét is fel tudtuk tornászni (Inkognitát a zöldséges táskáig, Deanie-t pedig a nyugatiig - később pedig a modern páncélig is.)

A románokkal mérkőztünk meg először tét nélküli meccsen, majd a házigazdák ellen is játszhattunk még egyet. Mindkét játszmát sikerrel zárhattuk és talán itt kezdődött meg a csapat egységgé kovácsolódása. Az iris vs tank vita még azért jó sokáig eltartott :)

A csoportban szerintem többen úgy gondoltuk, hogy a a csehek lesznek a nagy ellenfeleink, kemény meccseket vívtunk velük, de a franciák meglepetést okoztak, így a védést ellenük elvesztettük. Szerencsénkre ők zászlóval hoztak csak egy meccset, így a csoportot sikerrel abszolváltuk és mi jutottunk be az elődöntőbe.

Abból a szempontból is szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy 3 védésünk után 3 támadásunk jött. Így meg tudtuk tenni kevés rög a $ beáldozásával, hogy a párbajosokat átpontozzuk irányításra. Nem kellett minden meccs után megtennünk.

Az 5 fős csoportban a lengyel - angol páros még 1-2 hétig elhúzta a tovább jutás eldöntését, ezt az időt kihasználtuk rendesen. Sikerült jópár szettet begyűjteni (Itt is köszönöm SZAMOS-nak aki a szlovákoktól sok ruhát hozott). A ruhákat megkaptam én és kérdőívek segítségével először olyanoknak osztottuk ki akiknek nem volt teljes szettje. Ezekután rengeteg darabot sikerült 1-es szintre fejleszteni sokaknál. Ha jól számoltam akkor olyan 200 szintet tudtunk fejleszteni a csapat ruhadarabjain.

Az elődöntőt is támadással kezdtük, így ott mázli volt ez a része. A védésre azért pontozgattunk ép-re. Bár a németek bezászlózták egy offnak köszönhetően, de véleményem szerint amúgy is több kör alatt írtottak volna ki minket ha nem teszik mint mi őket, így aztán biztos tovább jutás lett a vége.

A döntő előtt csináltam egy újabb felmérést, pénzügyi szempontból meg kellett nézni, hogy hány pontozást tudunk végrehajtani. És ezalatt pár hét alatt úgy, hogy "csak" 70 ember töltötte ki a kérdőívet is az látszott, hogy még több mint 9 millió $ áll rendelkezésre pontozásra. Így aztán nyugodtan tudtuk megoldani, hogy a védésre és a támadásra is ide-oda pontozhassuk az iriseket.

A döntőt végül meglátásom szerint a puska különbségek döntötték el. A lengyelek irdatlan mennyiségű 4-5ös szintű puskával jöttek és olyanokat lőttek hogy csak pislogtunk :) De a csapat odarakta magát és végül összesen 3 körrel maradtunk le tőlük.

Ami még meglepő volt számomra, hogy sokan kísérték figyelemmel olyan játékosok a Tuchie féle streamen (köszi a közvetítést) a harcainkat akik nem jutottak ki.

Itt is gratulálok mindenkinek, jó volt látni az összefogást és az aktivitást.
Pas
 

Deleted User - 645708

Vendég
felkészülés a következőre

Jöjjön némi összefoglaló amit szerintem érdemes - ha lesz még ilyen - akkor figyelembe venni.

Irányítók - bár inkább vezérek
Tudom, hogy jelölik az embereket és nem ők adják le a jelentkezésüket (bár gondolom lehet szólni hogyha nincs időd rá, ki akarsz maradni), de páran, akik bekerültek a 10-be eléggé kampányoltak maguk mellett és a végén offok, inaktívak lettek. Akiket oda beválogatnak azoknak szerintem példát kell mutatni a többieknek, minimum az aktivitással. Tudom, hogy mindenkinek közbe jöhet valami magánéleti probléma.

Csapat összetétel
Kevés idő volt rá ez tény, legközelebb talán többet ad az inno. De az, hogy egy - egy támadás előtt vadászni kellett az embereket a magyar világokról, mert annyira nem voltak képesek hogy napi 1x belépjenek az kritikán aluli akkor, amikor sokan sokat megadtak volna azért, hogy ott lehessenek de nem jutottak ki. Remélem emlékszik mindenki rájuk és a legközelebbi alkalommal már nem hisznek nekik. Szerintem ami mindenképp elvárható azoktól akik legközelebb menni akarnak:
- Napi 2x lépjen be (rög miatt nagyon fontos) és a szerezhető kötvények miatt is.
- Minimum offként minden harcra tegye be magát.

És ez a nagyon minimum, minden nemzet tanult belőle, tehát legközelebb a mezőny is keményebb lesz.

Ruházkodás
Az, hogy egyesek annyira nem voltak képesek, hogy teljes szettel jöjjenek (csak kölcsön kell kérni, nem kell megvenni...), vagy bolti ruhákban jelennek meg, arra nem mondok semmit.

Mindenkinek kellene 2 erődös szett. 1 sebzős és egy ép-s / kitérős.
Mindenkinek kellene 2 puska - egy durva ágyú és egy olyan ami vagy ép-s / kitérős vagy ha lehetősége van rá akkor szektor bónuszt ad.

Legközelebb nem hiszem, hogy ott lesz idő arra, hogy összetákoljuk a ruhákat, aki menni akar az tegye meg amit lehet, és a vezérek akik a csapatot összerakják, azok igenis kérjék be hogy ki milyen ruhában jönne. Legyen egységes álláspont, hogy milyen ruhák az elfogadottak és a magyar világokon a szövetségek dobják össze a kellő ruhákat, puskákat. Nem lenne rossz ha lenne 100 4-5ös bolti fegyós, kifejezetten előnyös támadásnál a sok sebzés :)

Ami a kaszt szerinti összetételre vonatkozik 150 aktív emberre vetítve és nézve hogy kik kellenek támadáson és kik védésen:
- 40 párbajos, ebből 30 iris
- 9 munkás - bár ha a mostani változás előnyükre válik akkor lehet több is, de védésen a tornyukban akkor is jól teljesítenek.
- 40 kalandor, kevés ideig tudtunk blokkolni. És ha olyan a taktika akkor védésen nagyon nagy szükség van rájuk.
- 50 katona - nem részletezem miért :)

A bajnokság menete
Nem a harcokra gondolok, hanem a harcok közti idő kitöltésére. És épp ezért fontos, hogy olyanok menjenek akik aktívak ott is, nem csak a harcokra rakják be magukat (vagy még oda se)
1.1 Kraftolók segítése és felhúzása
1.2 Pontokat adó kalandok megcsinálása.
2. Ha a fentiek megvannak akkor $ gyűjtés ezerrel, mindenkinek, hogy legyen pénz pontozásra ha szükség van rá.

Minden közben persze a napi feladatok amik a kötiket adják, minimum legyenek megcsinálva, hogy legyen a shopból vásárolt 75ös +sebzősre vagy a 7+7es bónuszt adóra elég.

Képességek - kalandok
Az elején főleg nagyon fontos, hogy azokat a kalandokat amik képesség és/vagy tulpontot adnak azokat megcsinálja lehetőleg mindenki, ezzel azért egy kis előnyre lehet szert tenni a többiekkel szemben, vagy legalábbis nem lemaradni tőlük.

Nem tudom végül hányan csinálták meg őket, de ezt a templom építést meg párbajozgatást szerintem hanyagolni kéne az elején :)

Kereskedő - avagy a magas szintű receptek
Érdemes lenne egy valakinek úgy kezdeni az egész bajnokságot, hogy rögtön kereskedelemre pontoz (kalandor legyen) és elkezdi nyomni azokat a melókat amikkel minimum a lőszeröv recept bejöhet. Aztán ha megvan akkor mehet az ép-re pontozás.

Párbajosok
Náluk tényleg rettentő fontos, hogy aktívak legyenek. Mert sokszor lehet olyan harc amikor pontozni kell pár embernek és ha nem lép be mindennap akkor nincs röge arra, hogy ezt meg tudja olcsón tenni. A fenti 30+10 párbajost azért javasolnám, mert (persze taktikától függ), de támadáson kell ennyi mint ahogy láttuk, és a 150 emberre vetítve az irisek kimaradnak ugyan a védésből, de 10 ép-s párbajos ott lehet akik a saját tornyukat tudják védeni.

Kraft
Előre meg lehet beszélni ki az a 3 ember akiket felhúz a csapat. Ehhez tényleg nagy összefogás kell, de megéri.
Szakács - zöldséges táskáig. Iriseknek jól jöhet.
Kovács - Nyugati (iriseknek), Modern páncél (védésre mindenkinek)
Istállómester - lőszeröv, emiatt kell a kereskedős játékos, aki megszerzi a receptet.

Karibón és buffok
Jópáran elfelejtették, vagy nem volt rögjük mivel nem léptek be mindennap, emiatt a karibón jópár játékosnál kimaradt, pedig mindenkinek fontos lenne. Mint ahogy az is, hogy 2 buff legyen betéve minden harcon. Még az offoknak is.

Tuti kihagytam valamit, de hirtelen ennyi jutott eszembe.
 

Bidu

Member
Köszi szépen, hogy megírtad ezt az összefoglalót. A kérdés már csak az, hogy a következő harcon ott leszel-e? :)
 

Kanyim

Veteran Member
Én élveztem az előzőt.. de most 1 hónapra rá újraindítani... hát érdekes... meg ha ilyen ütemben jönnek elfog veszni az értéke.. a világbajnokságokat is csak 4 évente tarják.. ezt is évente, de minimum félévente kellene tartani.
Bár azt írták bejelentik az indulását.... mondjuk kétlem hogy azt jelentik be hogy aug végén indul :D (de reméljük hagynak némi felkészülési időt.. a csapat 90%-t meg kell kérdezni hogy ismét vállalja-e.. az erőviszonyok nem változtak, kb ugyanazok az emberek a legerősebbek nálunk, a többiek helyére kell újakat keresni, meg kicsit módosítani a kasztok arányain (több kalandor és párbajos..stb)
 

Kanyim

Veteran Member
Egyet értek UG a gondolataiddal.
Mivel előzőekben is kb csak néhány katona jutott be 145 alatt.. most sem fognak kisebbek bejutni. A felszerelést kell jobban megnézni.. aki hiányos felszereléssel jön.... pláne hogy most rádöbbentünk, hogy a balosok szintjén mennyi múlik a nemzetközi szinten...
A 3-4esre fejlesztett bolti balos, vagy a fejlesztett tombolás balos kb alapkövetelménynek kéne lennie. (150es szinten a %-os 1esre fejlesztett tombolás balos kb a 3asra fejlesztett bolti balossal egy szinten van sebzésben... de ezek alatt hááááát...)
 

DeletedUser15763

Vendég
Egyet értek UG a gondolataiddal.
Mivel előzőekben is kb csak néhány katona jutott be 145 alatt.. most sem fognak kisebbek bejutni. A felszerelést kell jobban megnézni.. aki hiányos felszereléssel jön.... pláne hogy most rádöbbentünk, hogy a balosok szintjén mennyi múlik a nemzetközi szinten...
A 3-4esre fejlesztett bolti balos, vagy a fejlesztett tombolás balos kb alapkövetelménynek kéne lennie. (150es szinten a %-os 1esre fejlesztett tombolás balos kb a 3asra fejlesztett bolti balossal egy szinten van sebzésben... de ezek alatt hááááát...)

Töröltem a HSZmet, feleslegesen nem okoskodok, a végén itt is megszidnak. :bajusz:
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

kopoltyu

Active Member
Egyet értek UG a gondolataiddal.
Mivel előzőekben is kb csak néhány katona jutott be 145 alatt.. most sem fognak kisebbek bejutni. A felszerelést kell jobban megnézni.. aki hiányos felszereléssel jön.... pláne hogy most rádöbbentünk, hogy a balosok szintjén mennyi múlik a nemzetközi szinten...
A 3-4esre fejlesztett bolti balos, vagy a fejlesztett tombolás balos kb alapkövetelménynek kéne lennie. (150es szinten a %-os 1esre fejlesztett tombolás balos kb a 3asra fejlesztett bolti balossal egy szinten van sebzésben... de ezek alatt hááááát...)

a sok pontozást is idesorolnám...
 

DeletedUser15763

Vendég
Fejlesszétek az egylövetűket,és nem lesz gond. :D

Nézzük az árakat, a 139sé sacc kb:
2-es 440k
3-as 1,42m
4-es 4,5m
5-ös 13,4m

Bárki megtudja valósítani pláne ha 140 felett van a karaktere a 3-as balost... mert 1,4m az nem nagy összeg manapság, de aki tehetősebb annak megéri a 4-es, az 5sért csak annak ajánlott, aki nem tud mit kezdeni a pénzzel.
Kereskedelemre pontozva a 2-es 3 nap alatt megvan pl nekem, és nem erőlködők túlságosan... akkor egy 3-as max 10 nap alatt megvan, erre bárki képes, aki áldozik a játékra időt, még a nico-skaru-doolin (3as balos) pénzes kombóval is 1 hónap alatt megvalósítható, és mellette mást is csinálhat, mint pl erőd/pb stb, csak a melokat kell felfedezni, amire jó a pontozása, és magasabb jövedelemre költeni a free rögöt, vagy vásárol rögöt rá. Szóval szerintem nem lehetetlen, pláne, hogy sok szerveren a 2-est még támogatják is, és csak potom 1m kell pótolni a 3-hoz. :) Szóval lehetne alap követelmény.
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

pistike18

Ai gonplei ste odon.
Egyet értek UG a gondolataiddal.
Mivel előzőekben is kb csak néhány katona jutott be 145 alatt.. most sem fognak kisebbek bejutni. A felszerelést kell jobban megnézni.. aki hiányos felszereléssel jön.... pláne hogy most rádöbbentünk, hogy a balosok szintjén mennyi múlik a nemzetközi szinten...
A 3-4esre fejlesztett bolti balos, vagy a fejlesztett tombolás balos kb alapkövetelménynek kéne lennie. (150es szinten a %-os 1esre fejlesztett tombolás balos kb a 3asra fejlesztett bolti balossal egy szinten van sebzésben... de ezek alatt hááááát...)

Szerintem igazából csak kettő vagy három balost éri meg fejleszteni az egyik ilyen a Pontos egylövetű a másik a Natty balos (ugye UG ;) ) a harmadik meg esetleg a tk balos
 
Fent