Továbbítva MPI Verseny

Shadow Bandit

Veteran Member
Sziasztok!

A The West játék legalsóbb korhatárába tartozok bele, így kérlek vegyétek figyelembe a fogalmazásomnál, és a helyesírásnál.

Sokat gondolkoztam, és úgy gondolom a játékosok igazán szeretnének valami olyat ami még eddig nem volt. Az MPI verseny sok szempontból érdekes/izgalmas lehet a résztvevők számára. Össze szedtem néhány ötletet, amit szeretnék, hogy eljusson minél feljebb a megvalósítás érdekében.

Az ötletek a következők:


I. A versenyzők regisztrációját követően egy külön (Speed) világon indulhatna el a játék.

II. A résztvevők 5 fős csapatokban jelentkeznének (Az MPI 5-5 fő maximum)

III. A szerver elindítását követően az 5 főnek várost kell alapítania, csakis az az 5 fő tartózkodhat a városban az egész verseny ideje alatt.

IV. A nyeremények lehetnének aranyrög jutalmak, illetve több csoportra lehetne osztani a nyerteseket (Pl Összes lejátszott MPI meccs vagy Összes kiütött ellenfél)
A nyereményeket nem részletezném, véleményem szerint ez a résztvevők számától függ, mivel ha magas a létszám (Ami simán lehetséges) Akkor több versenyág is lehet.
Amennyiben alacsony a résztvevők száma , javaslom pontokat adni, és aszerint jutalmazni a csapatokat.reménynek nem kötelező magasnak lennie.. szerintem kötvénynek vagy 1-1 szettdarabnak is tunak örülni a játékosok.)

V. A játék hossza kb 1,5-2 hónapot venne igénybe.

VI. A játék menete 2 féleképp alakulhatna.

Mindenki egyenlően kell, hogy induljon és versenyezzen (így a rögök használatát teljes mértékben kizárnám) És képzeletem szerint nem adnék senkinek semmit.
Minden pénzért lehessen megvásárolható. A prémium funkciók legyenek aktívak, magas pénz, tapasztalat stb)

Az UP boltban: 1. Lehessen vásárolni olyan szettdarabokat amik eddig a játékban szerepeltek (pl. Tatanka). Tehát én elérhetővé tenném nagyon magas pénzért a boltban különböző szettek vásárlását. (Úgy nem csak a TK használható, és fegyverekben is van választék)

VII. Tehát a játék menete kétféleképp elképzelhető :

1. A csapatok egymással küzdenek meg különböző időpontokban.

2. A csapatok tagjai egész nap játszhatnak, és gyűjthetik a csapat pontjait ( lényegtelen hogy ki melyik csapatból játszik )

A játék létrehozásához szükséges a szerver lezárása MPI ben, tehát más világról ne tudjanak belépni egy meccsbe.
Továbbá szükséges az 1. változatban , hogy az adott időpontban amikor a 2 csapat megküzd egymással, ne tudjon más játékos csatlakozni, illetve semmilyen más időpontban ne lehessen csatlakozni a játékhoz.

VIII. A csapat szerepe

-Pénz gyűjtése az UP boltban vásárolható szettekre.
-Összetartás, tökéletes közösség.
-Tapasztalati pontok szerzése, mivel az MPI ben a szint is sokat számít.
- Buffok legyártása szakma által (pl lőszeröv)
- MPI taktikák kialakítása, átgondolása.
-Eleinte városalapítás , város építése (főleg fegyverkovács)

Amennyiben az adott időpontban nem tud a csapat minden tagja jelen lenni, a játékosok off ként kerülnek be a játékba automatikusan.

(Ha pontozós a verseny, akkor lehetne pontokat kapnia a csapatoknak összeadott tapasztalati pontok, vagy ilyesmik által is, hogy motiváció legyen mindenkinek )

A csapatok együtt lesznek pontozva, nem egyénenként (ennek értelmében a nyertes csapat minden tagja részesül egyenlő jutalomban)

A csapatok lehetnek random kialakítva, hogyha nem találnak a játékosok saját maguknak (Mint a Mr. and Mrs. versenynél)
A regisztrációt a csapat legalább 3 tagjának el kell küldenie a support rendszeren keresztül.


Amíg várakoznak a csapatok lehetővé tenném gyakorló MPI nyitását, ami nem számít bele a pontokba (De ez nem feltétlen megvalósítható.. nincs is nagy szükség rá)

Csapatnév = Városnév

A csapatok a játék teljes ideje alatt nem kereskedhetnek egymással, nem utalhatnak egymásnak pénzt, nem hozhatnak a szerverre pénzt. (Csakis csapaton belül.)

A játék teljes ideje alatt a párbaj tevékenységek tilosak, illetve 2. vagy 3. figyelmeztetésre az egész csapat kizárásra kerülhet.

Javaslom, hogy a játékban részt vehessen egy Adminokból álló csapat is. (ők nem kapnak jutalmat, de miért is ne)

Fontos, hogy a küzdelmek időpontjai igazságosan legyenek kialakítva (tehát ha A csapatnak a B csapattal 20 órakor van mérkőzése, a C és D csapatnak 18-kor akkor másik napon ne csak az ellenfél legyen megcserélve, hanem az időpont is.

A regisztrációra azért van szükség, mert speed alatt nem csatlakozhat senki más a világra.

Úgy gondolom minden infót leírtam amit szerettem volna. A játékhoz egyetlen megvalósíthatatlan dologra van szükség igazából ( Ez pedig a szerver lezárása MPI terén)

Ha valamit nem írtam le, valamilyen kérdésetek lenne, esetleg negatívum.... azt mindet örömmel fogadom, és szívesen megválaszolom.


Üdvözlettel, Shadow Bandit
 
Fent