Továbbítva Mobil alkalmazás 2.0 és extra prémium

Kasza1987

Veteran Member
Sziasztok

Amióta megjelentek az okos telefonok és az első alkalmazások kb azóta kér egy The-west játékos társáság egy mobil alkalmazást, amivel élvezhető a játék telefonon is.
Amilyen kedves volt az inno mind annyiszor utasította el, bár igazság szerint nem olvastam, egyszer sem az indoklását miért fél ennyire tőle.
(Tételezzük fel, hogy túl sok pénzt kér google, apple stb érte, hogy boltba legyen és ne legyen tele reklámmal játék, és ne legyen ettől is drágább)
Ez például egy kedves gesztus lenne szerintem.

Visszatérve az alap ötletre.

A beállítások menüben lenne egy be kikapcsoló gomb az extra nyilakra amely térképen jelenne meg és a térképen való keresést segítené valahogy így. 1.jpg

Extra segítség mobilhoz, extra prémiumért.
Egy extra ruha kalkulátor ami kiválasztja nekünk legjobb ruhát.
Szerencse, Regenerálódás, Élet,Sebesség, Erődharc/mpi védekezés támadás, tárgytalálat, párbaj különböző változatai vhogy igy

2.jpg

Többlet segítség a munkákhoz. ne csak azt mutatja meg, hogy melyik elérhető, hanem hogy melyik munka kell az aktuális kalandhoz és mutassa az arany/ezüst munkákat is. Erről jut eszembe az ezüst munkák 12 óránként változzanak az arany munkák pedig 3 óránként és középen is legyen végre arany munka.
3.jpg

Nincs is szebb dolog mint pontozni, azonban egyesével kattingatni sírás kerülget, be lehessen írni, hogy mennyi pontot szeretnék levenni, vagy rátenni, és mennyi rögöt használnál fel.
5.jpg

Az hogy lehet szűrni a tárgyakra nagyon jó, de szegény játékosnak, már 40 oldal terméke van tudom van kereső, telefonon meg kínszenvedés. De lehetne egy olyan sor is, hogy rá tudjunk keresni az összes receptre, energia növelőre, tapasztalat növelőre, különböző buffkra stb. Ha pl elfogyott a motiváció energia élet, ugorjon fel egy menő és listázza ki azokat a buffokat amik megnövelik, , és kattintás után aktiválja azt a buffot, ne felszerelést nyissa meg. Persze mindenki magának állíthasson be értéket. Pl egy keris 50% motiváció felett dolgozik, de termék szedőket nem érdekli motiváció.
6.jpg

Az már fél siker, hogy legalább munkában található termékeket megmutatja térképen. Azonban további lehetőségek pl ki lehessen választani, hogy normál, ezüst, vagy arany munkánál szeretnéd végezni azt melót. Ami pedig másik szakmához kell írja ki hogy kereshetsz egy (szakács, sarlatán, istálló mestert és ezek a termékek kellenek hozzá.
Szeretem a szakmát, de nincs attól rosszabb mikor, megvan minden termék hozzá, és egy fél tucat másik terméket kell előtte legyártani. Pl sarlatán csodaszer,
Ha megvan minden termék hozzá, akkor lehessen egy kattintással legyártani az adott terméket. Úgy hogy az extra termékek is megkapjuk.

4.jpg

A térképen lehetne egy kaland osztó kereső, szép dolog az, hogy menj el wilson farmjára de mire megtalálod sírás kerülget.
Itt lehet játszani a színekkel .
Sárga: felvehető kaland van ott
Kék: Ismételhető kaland van ott
Zöld: Időszakos kaland van ott
Szürke nincs kaland ott

Igazából én ennyit tennék hozzá.
Bízok benne, hogy további ötletek is születnek, amely megkönnyít a játékot és mobilon böngészőben történő játékot.

Ui:
-egy része az ötletnek Robert117 származik
-erődharc/mpi nem próbáltam mobilon szóval aki már próbálta, várjuk az ötletet, hogy lehetne mobil böngészőbb baráttá tenni.
 
DeletedUser17653

Vendég
received_2761366487439520.jpeg

Ez egy állandó meme lesz mostantól.

Erődharcnak 2 baja van összesen telefonról:
  1. A telefonos böngészők miatt a chat billentyűzet megnyitása hajlamos eldobálni az ablakokat, az ablakok mozgatása meg szuperérzékeny. Fixálni kellene a chatet a harc ablakához, talán megoldaná ezt.
  2. A csere keresések problémásak, mert végig kell tapogatni a játékosokat, ami időveszteség. Ehhez mobilbarátra kellene átalakítani a felületet.
Mpi-t nem próbáltam, csak a harcot, azt viszont már irányítottam telefonról is. Nem lehetetlen vállalkozás, de szokni kell nagyon. Mpi esetében ott vannak a takarásban lévő mezők, a gyors lépések megadásának hiánya és mivel kevés az idő, mobilról majdnem hogy lehetetlen lehet mpi-zni. De mondom, azt még nem próbáltam.
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:
Lehetne csinálni mobilra egy harmadik dolgot is, ami nem erődharc se nem mpi.
Pókert is be lehetne rá rakni. Akármi.
NE CSAK A PLAYEREK GONDOLKOZZANAK MÁ
8w9H3fS.png
 
Utoljára szerkesztve:

Kasza1987

Veteran Member

Azóta eltelt 9 év és az ember legalább 90% van okos telefon és kb utolsó zsákfaluban is fogható 4G mobil internet minimális összegért. Már az erődharc is fut telefonon és west is is sokat változott. Az extra mobil prémiumért pedig pénze is lesz az innonak belőle.
Ezért hoztam fel újra témát, Igen szokásomhoz híven elég részletesen kidolgozva, hogy ne az legyen, hogy legyen végre mobil alkalmazás ötlet.

Lehetne csinálni mobilra egy harmadik dolgot is, ami nem erődharc se nem mpi.
Pókert is be lehetne rá rakni. Akármi.
NE CSAK A PLAYEREK GONDOLKOZZANAK MÁ
8w9H3fS.png

Adtál egy remek ötletet a vándor cirkusz reformhoz :D

Ui: igen lesz még ötlet, hogy hátha vmi átcsúszik akkor érdemi változás történik, mert pár év alatt meguntam az eventeket.
 
Kenneth G

Kroki-fan
Nem azért linkeltem, mert volt már ilyen ötlet, hanem inkább, ha nem valósították meg 9 évig, akkor szerintem most se fogják.
(főleg, hogy ez egy nagy fejlesztés lenne, és mint mondta a kedves nemlétező westes fejlesztői gárda, hogy nincs kapacitás rá)
Egyébként részemről támogatom az ötletet.
 
Az összes új dolog 4 darab nyíl a térképre.
A többi már megvan a játékban, csak máshol máshogyan, vagy egy pár soros scriptben.
Teljesen új játék elemet nem hozok be, az már munka lenne :D
 
Syntex

Veteran Member
Ex-Csapattag
A beállítások menüben lenne egy be kikapcsoló gomb az extra nyilakra amely térképen jelenne meg és a térképen való keresést segítené valahogy így. 2216 bővítmény megtekintése
A HTML5-re való váltás óta mobilon is minden funkció elérhető kell legyen probléma mentesen. Ugyanakkor köszönjük a nyilas javaslatot, továbbítom.

Extra segítség mobilhoz, extra prémiumért.
Egy extra ruha kalkulátor ami kiválasztja nekünk legjobb ruhát.
Szerencse, Regenerálódás, Élet,Sebesség, Erődharc/mpi védekezés támadás, tárgytalálat, párbaj különböző változatai vhogy igy

2224 bővítmény megtekintése
Ezek szerint ez csak mobilon elérhető prémium bónusz kéne legyen? Miért?
Többlet segítség a munkákhoz. ne csak azt mutatja meg, hogy melyik elérhető, hanem hogy melyik munka kell az aktuális kalandhoz és mutassa az arany/ezüst munkákat is. Erről jut eszembe az ezüst munkák 12 óránként változzanak az arany munkák pedig 3 óránként és középen is legyen végre arany munka.
2225 bővítmény megtekintése
Szóval ez egy extra prémium szolgáltatás lenne, az automatizáláson felül?
Nincs is szebb dolog mint pontozni, azonban egyesével kattingatni sírás kerülget, be lehessen írni, hogy mennyi pontot szeretnék levenni, vagy rátenni, és mennyi rögöt használnál fel.
2227 bővítmény megtekintése
Köszönjük a javaslatot, ez már felvetésre került és szeretnénk is megvalósítani, sajnos viszont nem tudjuk mikorra lesz rá lehetőség.
Az hogy lehet szűrni a tárgyakra nagyon jó, de szegény játékosnak, már 40 oldal terméke van tudom van kereső, telefonon meg kínszenvedés. De lehetne egy olyan sor is, hogy rá tudjunk keresni az összes receptre, energia növelőre, tapasztalat növelőre, különböző buffkra stb. Ha pl elfogyott a motiváció energia élet, ugorjon fel egy menő és listázza ki azokat a buffokat amik megnövelik, , és kattintás után aktiválja azt a buffot, ne felszerelést nyissa meg. Persze mindenki magának állíthasson be értéket. Pl egy keris 50% motiváció felett dolgozik, de termék szedőket nem érdekli motiváció.
2228 bővítmény megtekintése
Szóval úgy képzeled el, hogy legyen egy külön menüpont, ahol be lehet írni az értékeket: pl. motiváció ha 50% alá esik, energia ha 25% alá esik, akkor jelenjen meg egy felugró ablak az összes elérhető buffal és onnan lehessen egyből aktiválni egyet?
Az már fél siker, hogy legalább munkában található termékeket megmutatja térképen. Azonban további lehetőségek pl ki lehessen választani, hogy normál, ezüst, vagy arany munkánál szeretnéd végezni azt melót. Ami pedig másik szakmához kell írja ki hogy kereshetsz egy (szakács, sarlatán, istálló mestert és ezek a termékek kellenek hozzá.
Szeretem a szakmát, de nincs attól rosszabb mikor, megvan minden termék hozzá, és egy fél tucat másik terméket kell előtte legyártani. Pl sarlatán csodaszer,
Ha megvan minden termék hozzá, akkor lehessen egy kattintással legyártani az adott terméket. Úgy hogy az extra termékek is megkapjuk.

2226 bővítmény megtekintése
Ezt nem teljesen értem. Arról lenne szó, hogy ha hiányzik egy legyártható termék, arra kattintva egyből készítsen el annyit amennyi kell 1 legyártáshoz? Illetve, ha nem tudod te legyártani, akkor jelezze ki ezt külön, hogy milyen szakma tudja?
A térképen lehetne egy kaland osztó kereső, szép dolog az, hogy menj el wilson farmjára de mire megtalálod sírás kerülget.
Itt lehet játszani a színekkel .
Sárga: felvehető kaland van ott
Kék: Ismételhető kaland van ott
Zöld: Időszakos kaland van ott
Szürke nincs kaland ott
A wiki oldalon elérhetőek ezek az információk.
 
Kasza1987

Veteran Member
A HTML5-re való váltás óta mobilon is minden funkció elérhető kell legyen probléma mentesen.
Ugyanakkor köszönjük a nyilas javaslatot, továbbítom.

Ezek szerint ez csak mobilon elérhető prémium bónusz kéne legyen? Miért?

Igazából nem csak mobilra, hanem normál játékban is elérhető legyen, de egérrel elkattingatunk addig ezt telefonon max akkor megy ha beszerzek OTG kábelt és rákötök egy egeret.

Szóval ez egy extra prémium szolgáltatás lenne, az automatizáláson felül?

Igen, extra kényelem extra luxus, extra pénzért. Mert ugye minden elérhető normál módon is. Több értelme lenne mint a sebességnek bónusznak.

Köszönjük a javaslatot, ez már felvetésre került és szeretnénk is megvalósítani, sajnos viszont nem tudjuk mikorra lesz rá lehetőség.

Szóval úgy képzeled el, hogy legyen egy külön menüpont, ahol be lehet írni az értékeket: pl. motiváció ha 50% alá esik, energia ha 25% alá esik, akkor jelenjen meg egy felugró ablak az összes elérhető buffal és onnan lehessen egyből aktiválni egyet?

Pontosan. Pont a játék elején van, hogy elfogyott az energiád és tölthetsz mate teával, csak ezt kibővíteni, mindenkinek az igényire szabva.

Ezt nem teljesen értem. Arról lenne szó, hogy ha hiányzik egy legyártható termék, arra kattintva egyből készítsen el annyit amennyi kell 1 legyártáshoz? Illetve, ha nem tudod te legyártani, akkor jelezze ki ezt külön, hogy milyen szakma tudja?

Pontosan, Unom mikor kell egy fejlesztett láda, és ahhoz kell ahhoz kell három acél penge, acél pengéhez pedig acél kell és az acélhoz pedig olvasztott vas.
Mire ezt sorrendet végig játszom mobilon sírás kerülget. Igazából asztalin is. De a többi szakma is így van vele. Közbe egyet kinyitok a másik bezáródik, hogy keresd meg újra.
Pedig minden termék megvan hozzá.

A másik pedig, én tudom fejből mihez mi kell meg west wiki segít. De könnyebb lenne egy extra súgó felület felugró ablak vagy egy extra súgó ablak bezárási lehetőséggel mikor vmit gyártani szeretnénk, hogy ehhez a termékhez szükséges, egy istálló mester jegyzettömbje amihez szükséges egy sarlatán papírja, amihez szükséges egy kancsó víz a szakácstól és ebből 10et szeretnék akkor ennyi termék kell szakácsnak vinni, ennyit sarlatánnak ennyit az istálló mesternek, és akkor tudsz 10 rejtett bombát gyártani, mert piacon ne is álmodj hogy lesz jegyzettömb.
Ezt mobilon végig játszani wiki sugú nyitás zárás, west betöltéssel játékos kereséssel, stb. Egy picit könnyítsünk a dolgokon

A szakma jó és örülünk neki :)

A wiki oldalon elérhetőek ezek az információk.
Igen elérhető tudom, és nagyját fejből is tudom merre van.

De ezt mobilon már érdekesebb a folyamat. Megnyitja wikit megjegyzed hol van kaland osztó, visszaváltasz the west lapra, az újra betölti játékot, mini térképen meg keresed kb hol van, oda kattintasz, (ha nem sikerül akkor mozgás telefonon kizárva újra mini térkép) aztán megnyitni a kaland osztót és aztán pedig menjen oda karakter.
Nem lehetne úgy hogy egyből oda menjen a karakter egy kattintással.

Kb minden megvan a játékban már csak össze kell szűrni.
igazából ha már nyilakat megkapom boldog leszek,
 
DeletedUser17653

Vendég
Az egyetlen egy problémám csak annyi, hogy amíg minden inno játék 3-5 havonta olyan major update-et kap, ami megváltoztatja a fél játékmechanikát, mindegyiknek van már mobil appja, kivéve minket. Kérdem én, itt miért van készre nyílvánitva a játék, miért kell 6-8 hónapot várni egy képlet átíráshoz ami még mindig nincs kész, miért 1, max 2 fejlesztő dolgozik a játékon, és miért kell szó szerint minden országnak könyörögnie a dolgokért, hogy változzon bármi is? Nem csak mi, az összes náció letett már animált 3D-s erődharctól kezdve a kaszt rework-ön át a térkép és városok csinosításán keresztül az új és meglévő játékmód fejlesztésekig mindent az asztalra, de mindig az a válasz, hogy nincs aki megcsinálja... de, foe, elvenar, kh, stb kapja a nagy és értelmes patcheket.

Főleg úgy, hogy western játékból ez az egy van, ami free to play lenne.
 
00bcdf10abce39a1bc1fe127fbbb610a.jpg

Igazából a west az egyetlen ilyen típusú játék a piacon és szerintem nem is lesz másik egy darabig vagy soha.
Ha már havonta több 100 ötlet kerühetl elküldésre akkor minden ötletet csak nem utasíthatják el végtelenségig, és 1-2 átengednek föleg ha 80 szor van elküldve 10 nemzettől és akkor talán megvalosítják kb olyan sebességgel mint egy xanaxos lajhár.

Fogd meg söröm

De igen westen 2014 óta nem történt változás.(leszámítva recepteket tavaly) Más inno játékban pedig rendszeresen van játék élmény fokozás.
Nem képemre akarom formálni a westen hanem inkább egy jó féle karikás ostort és csináld már westet dolgot szeretném :D
 
Robert117

Legendary player (Retired)
Az egyetlen egy problémám csak annyi, hogy amíg minden inno játék 3-5 havonta olyan major update-et kap, ami megváltoztatja a fél játékmechanikát, mindegyiknek van már mobil appja, kivéve minket. Kérdem én, itt miért van készre nyílvánitva a játék, miért kell 6-8 hónapot várni egy képlet átíráshoz ami még mindig nincs kész, miért 1, max 2 fejlesztő dolgozik a játékon, és miért kell szó szerint minden országnak könyörögnie a dolgokért, hogy változzon bármi is? Nem csak mi, az összes náció letett már animált 3D-s erődharctól kezdve a kaszt rework-ön át a térkép és városok csinosításán keresztül az új és meglévő játékmód fejlesztésekig mindent az asztalra, de mindig az a válasz, hogy nincs aki megcsinálja... de, foe, elvenar, kh, stb kapja a nagy és értelmes patcheket.

Főleg úgy, hogy western játékból ez az egy van, ami free to play lenne.

Röhejes az a kijelentés, hogy kész lenne a játék. Sokat elmond arról, aki így látja. Ez 2014 óta egyre nagyobb tévedés.
Az Innogames teljes kínálatát tekintve sajnos a The West áll legtávolabb a "kész"-től, pedig ebben van a legnagyobb potenciál és a legkomolyabb piaci növekedési lehetőség, főleg hogy gyakorlatilag nincs konkurencia sem ebben a kategóriában. A témája miatt sokkal könnyebb rá marketinget építeni, új játékosokat, főként tizenéveseket -akik a játékoknál nyilván elsődleges célcsoport, pláne hosszútáv miatt- megszólítani, hiszen valós(nem fantasy) téma, ráadásul személyes karaktert kell vinni (kb. egy második ént), amely egyszerűen befogadható, átélhető. Ezek olyan aduászok, amellyel nem sok játék rendelkezik, pláne böngészősök közül, pláne free-to-play-ek közül, pláne ebben a kategóriában. Szerintem óriási fejlesztői impotencia, és üzletpolitikai hibák halmaza kell ahhoz, hogy ezt a potenciált ne vegyék észre, illetve ne tudják kihasználni.
Köszi a segítséget Kasza, nagy szükség van az ilyenekre!
#megintafejlesztőkhelyettkelldolgozni (Vannak akik megcsinálják, csak ők is csinálják már végre!)

Ezúton szeretnék még egy ötletet eljuttatni a fejlesztőkhöz, ami bár kicsit szokatlan, de a megvalósulása reményeim szerint minden téren előrelépést eredményezne:
Hatékony, olcsón kivitelezhető, célzott továbbképzés
Mélyedjenek el az Innováció fogalmában -ehhez tökéletes akár a Wikipedia is-, majd válasszanak ki tetszés szerint, fejenként 2, ezzel a témával foglalkozó könyvet, és gondosan olvassák el. A hatékonyság növelése érdekében az egyiket pedig mindenki mutassa be előadás formájában a többiek számára.A végén közös szavazás/külső meghívott szakértő, hogy kinek az előadása volt a legjobb, ő az adott hónapra dupla fizetést kapna, így plusz ösztönző is van.
Lehet, hogy viccesnek tűnik és #oldschool, de talán működne. Olcsó, egyszerű, hatékony megoldások kellenek nekik. Jelen pillanatban, én az innovációs területeken való képzetlenség jeleit látom a fejlesztőkön, amelyet a játék elénk tárt verziója tükröz. Bár elég erős kritikát fogalmaztam meg, ezt látom a legnagyobb gyenge pontnak. Persze megoldás a meglévő fejlesztők alkalmasabbakra való lecserélése is, de az építő jellegű kritikáimmal a jelenlegi csapatot szeretném segíteni. Meglátjuk képesek-e hozni azt a szintet, amit 2020-ban egy TOP böngésző bázisú játéknak hozni kellene. #AReményHalMegUtoljára
 
Utoljára szerkesztve:

Syntex

Veteran Member
Ex-Csapattag
Ugyanakkor köszönjük a nyilas javaslatot, továbbítom.

Igazából nem csak mobilra, hanem normál játékban is elérhető legyen, de egérrel elkattingatunk addig ezt telefonon max akkor megy ha beszerzek OTG kábelt és rákötök egy egeret.

Igen, extra kényelem extra luxus, extra pénzért. Mert ugye minden elérhető normál módon is. Több értelme lenne mint a sebességnek bónusznak.

Köszönjük a javaslatot, ez már felvetésre került és szeretnénk is megvalósítani, sajnos viszont nem tudjuk mikorra lesz rá lehetőség.

Pontosan. Pont a játék elején van, hogy elfogyott az energiád és tölthetsz mate teával, csak ezt kibővíteni, mindenkinek az igényire szabva.

Pontosan, Unom mikor kell egy fejlesztett láda, és ahhoz kell ahhoz kell három acél penge, acél pengéhez pedig acél kell és az acélhoz pedig olvasztott vas.
Mire ezt sorrendet végig játszom mobilon sírás kerülget. Igazából asztalin is. De a többi szakma is így van vele. Közbe egyet kinyitok a másik bezáródik, hogy keresd meg újra.
Pedig minden termék megvan hozzá.

A másik pedig, én tudom fejből mihez mi kell meg west wiki segít. De könnyebb lenne egy extra súgó felület felugró ablak vagy egy extra súgó ablak bezárási lehetőséggel mikor vmit gyártani szeretnénk, hogy ehhez a termékhez szükséges, egy istálló mester jegyzettömbje amihez szükséges egy sarlatán papírja, amihez szükséges egy kancsó víz a szakácstól és ebből 10et szeretnék akkor ennyi termék kell szakácsnak vinni, ennyit sarlatánnak ennyit az istálló mesternek, és akkor tudsz 10 rejtett bombát gyártani, mert piacon ne is álmodj hogy lesz jegyzettömb.
Ezt mobilon végig játszani wiki sugú nyitás zárás, west betöltéssel játékos kereséssel, stb. Egy picit könnyítsünk a dolgokon

A szakma jó és örülünk neki :)

Igen elérhető tudom, és nagyját fejből is tudom merre van.

De ezt mobilon már érdekesebb a folyamat. Megnyitja wikit megjegyzed hol van kaland osztó, visszaváltasz the west lapra, az újra betölti játékot, mini térképen meg keresed kb hol van, oda kattintasz, (ha nem sikerül akkor mozgás telefonon kizárva újra mini térkép) aztán megnyitni a kaland osztót és aztán pedig menjen oda karakter.
Nem lehetne úgy hogy egyből oda menjen a karakter egy kattintással.

Kb minden megvan a játékban már csak össze kell szűrni.
igazából ha már nyilakat megkapom boldog leszek,
Köszönöm szépen a válaszokat és a javaslatokat. Továbbítottam őket!
 
Fent