Új ötlet Kasztok, népek és város párbajok

Fürge Füge

New Member
Sziasztok!

Mivel a játék a vadnyugaton játszódik, ezért gondoltam, hogy javaslok egy ötletet, ami már lehet, hogy felmerült, de lehet, hogy nem. Kezdeném az elsővel, ami új kasztok lennének. A vadnyugaton régen a háború az indiánok és az amerikaiak között zajlott, ebből következik, hogy ebben a játékba be lehetne hozni 2 népet. Lennének a mostaniak ( Kalandor,Párbajhős, Munkás, Katona) és lenne az Indián nép.

Az indiánoknak be lehetne hozni ugyan úgy vagy 3-4 kasztot. Ezt most nagyjából leírom, hogy hogyan gondolom aztán még a kommentelők igazíthatnak rajta, mivel én nem igazán vagyok meg a játék egyensúlyával, hiszen nem olyan régen kezdtem, de szeretnék hozzájárulni a játékhoz amennyire tudok, mert tetszik.

Az indián kasztok lehetnének:

Apacs:
-Ütőerős fegyverekre a szintkövetelmény csökken
-Fellépés bónusz katonával szemben
-Ütőerő bónusz támadásnál
-Erődharcon valamilyen bónusz, egészen addig amíg nem töltött el 2 kört ugyan azon a helyen. Ha egy helyen áll, a bónusz csak akkor lesz aktív ha mozog megint. (Katonával szemben növelt sebzés)

Navajo:
-Kereskedelem bónusz munkáknál
-Új szakma csak nekik, a szövés (weave). Itt lehetne pár tárgyat, amit amúgy boltban tudsz megvenni lehetővé tenni számukra, hogy elkészítsék, még ha drága is.
-Tárgyak eladása boltokba nő 5%-al.
-Erődharcon nincs ötletem, hogy mi lenne a bónusza, hiszen a nép arról híres, hogy kereskednek és szőnek. Ezért szerintem az is fair lenne, ha ez a kaszt kereskedésben jó lenne, de nem lenne külön erődharc bónusza. Nem kell minden kasztnak mindenben jónak lennie.

Nez Perce
-Bónusz sebesség a pályán ló háton
-Bónusz állati ösztönre és lovaglásra
-Párbajoknál bónuszt kapnak a kitérésre
-Erődharcoknál egyszerre kettő szektort tudnak mozogni

Comanches:
-Bónusz csapdaállításra (Védekezésnél )
-Bónusz rejtőzésre ( Támadásnál )
-Fellépés bónusz támadásnál
-Erődharcon, esély van arra, hogy akire rálőtt a célzását csökkenti.

Ha már lennének különböző indián törzsek, akkor kijár nekik a tábor alapítás. A táborok behozhatnának egy új játékmódot, ami párbaj alapján működne, de lenne 2 lista. Egyik a támadó másik a védekező. Itt a párbajszintek alapján lenne rendezve és mindig a legkisebbek kezdik. Aki nyert az folytatja a párbajt a következő ellenféllel a másik városból, ez egészen addig megy, amíg nincs nyertes. A támadó félnek jelen kell lennie a városnál támadásnál, a védekező félnek pedig védekezésnél. Az, hogy új épületet erre be lehetne-e hozni igen, de nem tudom mit lehetne hiszen sokat befolyásolna, ha túl sok bónuszt adna város támadásra vagy védekezésre. Ez csakis város vs tábor lehet, és csak egy város támadhat meg egyszerre egy tábort, illetve fordítva. Ez behozhatna új eseményeket is, ahol mind a kettő fél egy 3. tábort/várost támad meg és aki többet legyőzött ott az részesül jutalomban.

Az indián törzsek a kasztok alapján működnének,
Apache, ha ő a törzs alapító, akkor a törzs üzleteiben leginkább ütőerős és közelharci fegyverek vannak.
Navajo, nála termékek és ruhák lennének az üzletekben, fegyverek nem.
Nez Perce, náluk lehetne kapni erősebb lovakat olcsóbban. (Talán betenni pár újat?) ők arra lennének kihegyezve.
Comanches, Erődharcos felszerelések lennének elérhetők, nincsenek lovak, párbajfegyverek, termékek és semmi más. Csak balos fegyverek és ruhák.

Az alap kasztok közül szerintem a katona van jó helyen. Neki erősek a bónuszai prémiummal és anélkül is. Szerintem a többi kasztot kéne felvinni az ő szintjére.

Kalandor:
-Termék és tárgy találás és csökkentett veszély munka közben
-Kitérés bónusz párbajokban
-Erődharcon kitérés bónusz

Munkás:
-Tapasztalat bónusz
-Motiváció bónusz
-Párbajoknál Szívősság és Reflex bónusz
-Erődharcban ellenállást kapna, hogy mennyit az jó kérdés de ne legyen az, hogy lehetetlen megölni ezzel a bónusszal + pár szettel egy munkást

Párbajhős:
- Fellépés bónusz párbajoknál
- Párbaj hatósugár (Bár kérdéses hiszen ezt leginkább azért írom mert párbajhős vagyok és kényelmes, ezzel szemben a többi kasztnak sokkal időigényesebb)
- Célzás bónusz védekezésnél
-Erődharc bónusz szerintem rendben van, hiszen jelenleg csak vele lehet tudtommal 30-40 ezer életes tankokat megdönteni.

Katona:
-Új bónusz indiánokkal szemben, szívósságra és reflexre. De cserébe nincs bónusza támadásra. Ez a kaszt amúgy is védekezésben remekel.
-Irányítás bónusz szerintem eléggé erős erődharcokban, én ezt átvariálnám arra, hogy 2 embert is tud sebezni egy kör alatt erődharcon, bizonyos eséllyel.

Szerkesztés 1: Amit elfelejtettem hozzátenni, hogy a táborok, illetve a városok a másik nép számára 5x-ös áron tudnák eladni a másiknak az üzletekben lévő termékeket. Egy támadás a városra viszont egy napra levinné x1-re, mintha tagja lenne a másik nép annak a városnak. Ez lehetne egy jutalom, és ha van elég jó tárgy/termék/akármi is ott akkor megérné támadni ezért. A másik, hogy ez egy jó pont lenne kiosztani klassz váltókat az embereknek, mivel jönnék be újak és valamilyen szinten kiegyensúlyozva lenne a játék ( remélem).

Valószínű, hogy amit írtam az nincs teljesen egyensúlyban, de ezt meglehet beszélni a kommentekben alatta. Próbáltam minél inkább kiegyensúlyozott dolgokat felhozni, de ez nem biztos, hogy úgy sikerült, mint ahogyan szerettem volna. Ha nem más remélem ez egy ötletet adott jövőbeli fejlesztésekhez!
 
Utoljára szerkesztve:

Robert117

Legendary player (Retired)
Az indiános ötlet kreatív és érdekes, de nem látom értelmét, mert szerintem közel sem dobna annyit a játékon, amennyi változtatást igényelne. Reménytelennek tartom, hogy egy ekkora volumenű fejlesztést megcsináljanak, mikor látjuk, hogy még a legszükségesebb, ehhez képest apróságnak számító dolgok is elmaradnak vagy késnek, de többségében soha nem is valósulnak meg. Így a korábbi tapasztalatok tudatában ezt az ötletet el is engedhetjük. (Pont úgy mint sok korábbi ígéretes fejlesztési lehetőséget.) El kell fogadni, hogy a fejlesztők szemében a játék már készen van, és csak toldozgatni-foldozgatni kell néha valami apróságot, de jelentős fejlesztést már (sajnos) felesleges várni, mert nem fog jönni.

A kasztrendszer átdolgozásáról már többször is szó volt. A munkás és a párbajhős karakter bónuszát indokolatlan emelni, egyébként is jól működnek, nem véletlenül választják sokan fő karaktereiknek ezeket a kasztokat. A katona karakterre írt dolgok csak még jobban felborítanák az egyensúlyt. Jó, ha friss játékosként már látod, hogy nem megfelelő a kasztok egyensúlya, de ha tapasztaltabb leszel, és körültekintőbben tudod vizsgálni ezeket, akkor rájössz, hogy bár lehetne színesíteni a karakterbónuszokat, valójában nincs rá szükség és akarat sem. A balansznál meg nagy probléma nincs; egy kaszt lóg ki lefele mióta "javították"/átdolgozták, és mindenki tudja, hogy az a kalandor. Évek óta kérik már a játékosok a kijavítását, de még arra sem fog sor kerülni, nem hogy a többi 3 kaszt átszabására. Ennél sokkal jobb átdolgozási javaslatok sem valósultak meg.

A lelkesedés, és a kreativitás pozitív, de az ötletek rosszak. (Hozzáteszem, ha jók lennének se kerülnének be a játékba. Persze fantáziálni lehet róla...)
 
Köszönöm a visszajelzést!
 
Neurotikus

Member
Vannak emberek, akiket csak azért lájkolnak sokan, mert már sok embert ismer, és bármit ír úgyis kapja. Ezek az emberek általában keresztbelájkolják egymást, s így még egy ostoba ömlengésre is több lájk jut, mint egy jól megfogalmazott kommentre, posztolásra. "multika" :D

Részemről támogatom az ötletet.
 
Robert117

Legendary player (Retired)
Vannak emberek, akiket csak azért lájkolnak sokan mert, már sok embert ismer, és bármit ír úgyis kapja. Ezek az emberek általában keresztbelájkolják egymást, s így még egy ostoba ömlengésre is több lájk jut, mint egy jól megfogalmazott kommentre, posztolásra. "multika" :D

Kicsit off topic, de tűpontos leírás, mert általában ilyenek az engem sértegető játékosok hozzászólásai. De a legjobb, amikor egyik multival belájkolják a másik multit. :lol:
 
krisz1212

Active Member
Sajna sokkal kisebb és fontosabb dolgok változása is évek óta húzódik, maga az ötlet jó, mert vinne pici újat a játékba, de ha meg is kapná a támogatást és a supp tovább is küldené, akkor is bekerülni egy ötletes mappába, amit sose lesz kinyitva soha többet... A játék ott tart, hogy el kell fogadnunk, hogy befejezik az övek és cipők frissitését, aztán csak event és max pár új kaland/bugfixing lesz, semmi más újitás, mert ennyi év igérgetés és a játékosállomány ennyire semmibevétele után ez a út, ami kirajzolódott és amit követ a Westes fejlesztés brigád.
 
Kanyim

Veteran Member
Alapból poénosak lennének az ötletek de megvalósulásukra nulla sansz van az inno miatt.

Sokan kérik a kasztok átdolgozását. Én kb arra látok sanszot hogy majd ha 1x ha megérkezik a nagy frissítés akkor a csóri kalandorok is kapnak valamit. (bár kb adnak nekik +50 rezit azt csókolom)

Komolyabban nem fognak nyúlni a kasztokhoz, mert ha ezt gyengítenék, amazt meg erősítenék akkor rengetegen kezdenének pampogni. Hogy héhó ha így változnak a dolgok akkor én nem ezt akarnám választani, hagy cseréljek kasztot. Viszont kaszt változtatás nem lesz. Emiatt teljes kaszt reform sem lesz.
(Én már annó javasoltam a prémium medálok alapján kaszt medálok behozatalát. Ugyanúgy 24 óráig élnének és azalatt az eredeti kasztod extrái kilennének kapcsolva és 24 óráig teljes egészében egy olyan kaszttal lennél egyenértékű mint amilyen medált ellőtél. Ezzel komolyabb kaszt reform nélkül is elérhetnék hogy mindneki kicsit fellekesedne mert más kasztokkal is tudna játszani a fő világán)
 
Jó ötlet. Én erre egyáltalán nem gondoltam. Bár ezek szerint akkor esélytelen bármi változás, hiszen többen is írtátok már, hogy nem lesz nagyobb frissítés. Kár érte.
 
kori

New Member
Sziasztok!

Mivel a játék a vadnyugaton játszódik, ezért gondoltam, hogy javaslok egy ötletet, ami már lehet, hogy felmerült, de lehet, hogy nem. Kezdeném az elsővel, ami új kasztok lennének. A vadnyugaton régen a háború az indiánok és az amerikaiak között zajlott, ebből következik, hogy ebben a játékba be lehetne hozni 2 népet. Lennének a mostaniak ( Kalandor,Párbajhős, Munkás, Katona) és lenne az Indián nép.

Az indiánoknak be lehetne hozni ugyan úgy vagy 3-4 kasztot. Ezt most nagyjából leírom, hogy hogyan gondolom aztán még a kommentelők igazíthatnak rajta, mivel én nem igazán vagyok meg a játék egyensúlyával, hiszen nem olyan régen kezdtem, de szeretnék hozzájárulni a játékhoz amennyire tudok, mert tetszik.

Az indián kasztok lehetnének:

Apacs:
-Ütőerős fegyverekre a szintkövetelmény csökken
-Fellépés bónusz katonával szemben
-Ütőerő bónusz támadásnál
-Erődharcon valamilyen bónusz, egészen addig amíg nem töltött el 2 kört ugyan azon a helyen. Ha egy helyen áll, a bónusz csak akkor lesz aktív ha mozog megint. (Katonával szemben növelt sebzés)

Navajo:
-Kereskedelem bónusz munkáknál
-Új szakma csak nekik, a szövés (weave). Itt lehetne pár tárgyat, amit amúgy boltban tudsz megvenni lehetővé tenni számukra, hogy elkészítsék, még ha drága is.
-Tárgyak eladása boltokba nő 5%-al.
-Erődharcon nincs ötletem, hogy mi lenne a bónusza, hiszen a nép arról híres, hogy kereskednek és szőnek. Ezért szerintem az is fair lenne, ha ez a kaszt kereskedésben jó lenne, de nem lenne külön erődharc bónusza. Nem kell minden kasztnak mindenben jónak lennie.

Nez Perce
-Bónusz sebesség a pályán ló háton
-Bónusz állati ösztönre és lovaglásra
-Párbajoknál bónuszt kapnak a kitérésre
-Erődharcoknál egyszerre kettő szektort tudnak mozogni

Comanches:
-Bónusz csapdaállításra (Védekezésnél )
-Bónusz rejtőzésre ( Támadásnál )
-Fellépés bónusz támadásnál
-Erődharcon, esély van arra, hogy akire rálőtt a célzását csökkenti.

Ha már lennének különböző indián törzsek, akkor kijár nekik a tábor alapítás. A táborok behozhatnának egy új játékmódot, ami párbaj alapján működne, de lenne 2 lista. Egyik a támadó másik a védekező. Itt a párbajszintek alapján lenne rendezve és mindig a legkisebbek kezdik. Aki nyert az folytatja a párbajt a következő ellenféllel a másik városból, ez egészen addig megy, amíg nincs nyertes. A támadó félnek jelen kell lennie a városnál támadásnál, a védekező félnek pedig védekezésnél. Az, hogy új épületet erre be lehetne-e hozni igen, de nem tudom mit lehetne hiszen sokat befolyásolna, ha túl sok bónuszt adna város támadásra vagy védekezésre. Ez csakis város vs tábor lehet, és csak egy város támadhat meg egyszerre egy tábort, illetve fordítva. Ez behozhatna új eseményeket is, ahol mind a kettő fél egy 3. tábort/várost támad meg és aki többet legyőzött ott az részesül jutalomban.

Az indián törzsek a kasztok alapján működnének,
Apache, ha ő a törzs alapító, akkor a törzs üzleteiben leginkább ütőerős és közelharci fegyverek vannak.
Navajo, nála termékek és ruhák lennének az üzletekben, fegyverek nem.
Nez Perce, náluk lehetne kapni erősebb lovakat olcsóbban. (Talán betenni pár újat?) ők arra lennének kihegyezve.
Comanches, Erődharcos felszerelések lennének elérhetők, nincsenek lovak, párbajfegyverek, termékek és semmi más. Csak balos fegyverek és ruhák.

Az alap kasztok közül szerintem a katona van jó helyen. Neki erősek a bónuszai prémiummal és anélkül is. Szerintem a többi kasztot kéne felvinni az ő szintjére.

Kalandor:
-Termék és tárgy találás és csökkentett veszély munka közben
-Kitérés bónusz párbajokban
-Erődharcon kitérés bónusz

Munkás:
-Tapasztalat bónusz
-Motiváció bónusz
-Párbajoknál Szívősság és Reflex bónusz
-Erődharcban ellenállást kapna, hogy mennyit az jó kérdés de ne legyen az, hogy lehetetlen megölni ezzel a bónusszal + pár szettel egy munkást

Párbajhős:
- Fellépés bónusz párbajoknál
- Párbaj hatósugár (Bár kérdéses hiszen ezt leginkább azért írom mert párbajhős vagyok és kényelmes, ezzel szemben a többi kasztnak sokkal időigényesebb)
- Célzás bónusz védekezésnél
-Erődharc bónusz szerintem rendben van, hiszen jelenleg csak vele lehet tudtommal 30-40 ezer életes tankokat megdönteni.

Katona:
-Új bónusz indiánokkal szemben, szívósságra és reflexre. De cserébe nincs bónusza támadásra. Ez a kaszt amúgy is védekezésben remekel.
-Irányítás bónusz szerintem eléggé erős erődharcokban, én ezt átvariálnám arra, hogy 2 embert is tud sebezni egy kör alatt erődharcon, bizonyos eséllyel.

Szerkesztés 1: Amit elfelejtettem hozzátenni, hogy a táborok, illetve a városok a másik nép számára 5x-ös áron tudnák eladni a másiknak az üzletekben lévő termékeket. Egy támadás a városra viszont egy napra levinné x1-re, mintha tagja lenne a másik nép annak a városnak. Ez lehetne egy jutalom, és ha van elég jó tárgy/termék/akármi is ott akkor megérné támadni ezért. A másik, hogy ez egy jó pont lenne kiosztani klassz váltókat az embereknek, mivel jönnék be újak és valamilyen szinten kiegyensúlyozva lenne a játék ( remélem).

Valószínű, hogy amit írtam az nincs teljesen egyensúlyban, de ezt meglehet beszélni a kommentekben alatta. Próbáltam minél inkább kiegyensúlyozott dolgokat felhozni, de ez nem biztos, hogy úgy sikerült, mint ahogyan szerettem volna. Ha nem más remélem ez egy ötletet adott jövőbeli fejlesztésekhez!
jó ötlet azonban vannak apróbb hibák:
- a szövés hasznos munka, viszont ha csak egy karakterosztálynak elérhető akkor az árak az egekben lesznek, vagy teljesen felesleges lesz
- ez nagy munkát igényel
- én a V1-en játszok és ott vannak kb. 1200-an ha bejönnek a táborok, azok évekig nem tudják majd elérni ennek a felét sem tehát nagy lesz az _ egyenlőtlenség ami egy harcban::pifpaf::indian:
de egyébként: :)
 
Fent