Karácsonyi Speed kibeszélő

Aston*

Well-Known Member
Mindig mondják, hogy sírok, hogy nem fair a játék, úgyhogy itt sem teszem másképp. Értem én, hogy válaszhattam volna katona osztályt, nem kérte senki, hogy munkás legyek, de az, hogy konkrétan esélytelenné teszi az erődharc első helyet szimplán a tény, hogy valakinek a karakterosztálya nem katona az röhejes. Persze én is halhatok meg, a pb hősök is halhatnak meg előbb, mert rosszul lépünk stb. de egy katonának konkrétan az égadta-világon semmi dolga nincs, csak az hogy szénné lövesse magát. És ezt díjazzuk? azért az kicsit meredek, hogy konkrétan ilyen feltételek mellett az 1000 rög ugrik, de a kedvencem hogy a második helyre nem csak hogy currency csökkenés (rög-->kötvény) hanem feleződés a nyeremény. Megnézném a world series of pokert, úgy, hogy 18 millió dollár az elsőjé és 8 millió pezo a másodiké...Hogy ne csak károgjak, a jövőre vonatkozó javaslatom az, hogy a nyeremények emelkedése mellett, nyújtsuk meg az osztást top10, akár top20-ra mert 10 nap után már csak 5 ember volt versenyben, a többiek már csak a játék "élvezete" miatt jöttek el, ezekért a jelképes nyereményekért.(Ami azóta kb nem is változik)
Ami meg a katonát illeti, ezzel a nyeremény-eloszlással értelmesebb mezőny alakulna ki.

Köszi, ha elolvastad, jóéjt
 
Simple

Well-Known Member
Ex-Csapattag
Szeretnék reagálni a mondandódra:

Az írásod első felét magad is megválaszoltad: alacsony létszámú erődharcoknál kevesebb épé van jelen, így sokat számít az, hogy kinek mennyi élete van, hiszen a térés + bekapott találat adja a pontok nagy részét. Biztosra mondhatom, hogy az ellenfeleid nagy része ezért is választotta a katona osztályt, mert tudta, hogy evvel milyen előnye származhat, ez a választási lehetőség előtted is nyitva állt. Minden karakterosztály más és másra jó, mivel a munkások tapasztalat bónuszt kapnak, ezért a te logikád mentén mások meg jelezhetnék, hogy nem fair a tapasztalat verseny, hiszen bónuszt kap az egyik osztály tagjai. Esélytelenné nem is tette a helyzetedet, mert ha megnézed még most is közel vagy hozzájuk 80-85 erődharc után is!

A díjazásra rátérve, nem végtelen rögből, illetve kötvényből gazdálkodunk. Igyekszünk minél több kategóriát meghirdetni, így a prize pool több részre osztódik szét, természetesen a győzteseket igyekszünk a legkimagaslóbban díjazni. A kötvényeknek a karácsonyi vásár alatt szintén elég fontos szerepük van. A pókerhez való hasonlítást meg azért érzem távolinak, mert ott a legtöbb versenyre való regisztráció pénzbe kerül.

Természetesen a mondandód lényegi részét megértettem és igyekszünk későbbi versenyeken ezt is szem előtt tartani, addig is sok sikert!
 
Old Mustáros Kéz

Veteran Member
Köszönöm ezt a bő hónapot!
Tomixxx-nak és Pas-nak a versenyt, kicsit szorosabb befutóra számítottam.
Köszönöm a városomnak a rengeteg támogatást, amit kaptam, Totya35 nélkül nem hízna a májam most!
Meg mindenkinek, aki valamivel is hozzájárult a sikerhez.

Mindenkinek boldog új évet! :)
 
Deleted User - 788894

Vendég
Sziasztok,

Itt lehet csevegni a Speed világról:
Így utolag érdekelne ,hogy miért csak én kaptam kizárást a speedről?

Moderálva
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

Monó

Game Master
The West Csapat

Arra nem gondoltál még, hogy esetleg a stílusoddal van baj ? Kicsit finomíts rajta, azt javaslom. A "csaj" ahogy nevezed, biztos vagyok benne, hogy nem szidta az anyukádat. Sajnálom, hogy meghalt, az enyém is meghalt már 40 éve. De ezt honnét tudná itt bárki is ?
 
A stílúsommal szerintem nincsen gond. Alap esetben teljesen normális vagyok. Szóvá tettem egy két dolgot és és elmondtam a véleményem.erre azt írta szídta az édesanyámat.És elkezdett fenyegetni párbajokkal és rám küldte a kis tagjait.Nem tagadom szóvá tettem nem tiszteségesen foglalták el az erődünket.Persze a hiba mindig a másikba van. De tudod én is itt játszok már 12 éve lassan.Szóval lehet véleményem és azt hiszem megmondhatom. Főnix szövetségben vagyok több szerveren is Szóval nem kell a szöveg
 
DeletedUser16573

Vendég
Miért hozod fel állandoan hogy női jatékos volt? Honnan tudod, ismered személyesen, vagy nem értem az incelkedésed okát ?
Ha 12 éve játszol a játékkal illene lassan tudni a szabályokat, és nem ujjal mutagatni hogy "ő kezdte ő kezdte" ez óvoda szint.
 
Monó

Game Master
The West Csapat
Game Master
A stílúsommal szerintem nincsen gond. Alap esetben teljesen normális vagyok. Szóvá tettem egy két dolgot és és elmondtam a véleményem.erre azt írta szídta az édesanyámat.És elkezdett fenyegetni párbajokkal és rám küldte a kis tagjait.Nem tagadom szóvá tettem nem tiszteségesen foglalták el az erődünket.Persze a hiba mindig a másikba van. De tudod én is itt játszok már 12 éve lassan.Szóval lehet véleményem és azt hiszem megmondhatom. Főnix szövetségben vagyok több szerveren is Szóval nem kell a szöveg
Ha nem kell a szöveg, nem kell ide irni, mi az hogy nem tisztességesen foglalták el az erődöt ? Csak jelzem, hogy én is annak a városnak a tagja voltam, és nem hinném, hogy bármit csináltunk volna tisztességtelenül. És igen, én is játszom már 8 éve. És lehet véleményem is , nem azért mert x éve játszom.
 
LDuck

Veteran Member
Így utolag érdekelne ,hogy miért csak én kaptam kizárást a speedről?
Csak hogy ne ferdítés legyen, mert még a végén valaki el is hiszi amiket ide... finoman fogalmazva írsz, tisztázzunk pár dolgot:

1: NEM vagyok csaj - és ezentúl kerüld akármelyik hsz-edben a vélt vagy valós nemem említését, mivel az megkülönböztetés, akár szexuális zaklatásnak is felfogható
2: honnan tudod mi van a anyámmal? Tán ismersz? A barátom vagy? Ha nem, akkor a te szavaiddal élve "szádra ne vedd"
3: Nem anyáztam :) Csak tudod szöveget kéne érteni. Csupán annyi kérésem volt hogy helyettem mást nevezz édesemnek, engem ne, ugyanis mivel erre engedélyt nem adtam, így ez szexuális zaklatásnak minősül
4: A párbajjal te kezdtél :D Rögön az első leveledbe hogy majd jól leversz másik szerveren azért, mert speed-en elvettük az erődötöket (brühühű). Én csak mondtam, hogy nőjél még egy kicsit mert a régóta játszó karid még csak 80-as, így kihívni sem tudsz
5: Ha egy pincuri fogalmad lenne az egész játékról vagy a speed szerverről, akkor nem írtál volna olyanokat. Sajnos már printet nem tudok mutatni (direkt megvártad a szerver végét hogy elsírhasd bánatod), de olyanokat írtál benne, hogy:
- leversz majd minden nap másik szerón ezért
- prémezek (hahóóóó, prémmentes szerver) - ha prémeznék is, nem tilos, hisz a játék része
- hogy kiskapukat használok - mivel, hogy egy erődharcot épp a mi oldalunk nyert? :D Tudod, ez így működik. A harcban az egyik oldal győz, és nem kér érte elnézést (az már mellékes hogy a városod még csak el sem jött megvédeni, alapított vagy 3 erődöt de semmit nem épített rajta, de persze ezért is mi vagyunk a hibásak :) )
- hogy mi nem győzhetünk mert csaj vagyok (vagy lennék, és ha nem? honnan tudod ki áll a karakter mögött? Talán supp tag vagy aki látja az adataimat? Vagy hacker? Esetleg stalker? :eek: ) - és ha csaj? Ez nem egy szőrösségi verseny ahol egy lány igencsak hátránnyal indul
- hogy te nem vagy hajlandó olyannal játszani, amit nem értesz - hááát, ezzel végképp nem tudok én mit kezdeni, ott a kilépés gomb :)
6: Mivel engem nem szívlel a supp, hidd el, ha én adtam volna pici esélyt is arra hogy kizárjanak, már nem lennék itt :) De inkább te irogattál olyan alpári stílusba, hogy azzal szerintem 10 évre előre az összes regedet kizárattad - és szintén, honnan tudod mit kaptam? Tán supp vagy? Vagy haverod a supp? Ha igen, akkor marha gyorsan le lehet koppanni a személyes adatok felhasználásáról, mivel azzal durván megütheted a bokádat IRL is :)
7: Ott írtad, hogy kezdő vagy, ide hogy 12 éve játszol. Egyezz már meg magaddal hogy melyik is
8: Mindenki tudja, hogy mennyire segítőkész vagyok, még olyankkal is, akikkel nem kéne. Tehát ha véletlen az első leveled nem így kezdődik, hanem érdeklődés, tanács kérés, hogy is mennek itt a dolgok jellegű valami, akkor hidd el, nagyon szívesen segítettem volna, beavatlak a játék rejtelmeibe. Még a "kiskapukat" is elmondtam volna, minthogy TP bónusz van így kb 1 nap alatt 100-as szintű lehet akárki és hogy $-ért lehet venni a szuper erődös/párbajos/sebességes/munkás/építős ruhákat, amiket a tp-vel együtt kapsz annyit, hogy már nem tudod hova tenni, így nem kell 3 hét után is 60-as szinttel és szakadt göncökben rohangászni, majd csalónak titulálni aki jobb nálad :)
(9: Nem csak speed-ről zárattad ki magad, hanem a karakteredet minden világról)

10: A kövi fenyegetésed, zaklatásod, valótlan állításod esetén megy a jelentés. Tudod, innen is kizárathatod magad :)
 
Egyáltalán nem számít szexuális zaklatásnak amiket írtam el vagy te tévedbe. És már bocs azt utálom itt akit akarok és annak írom le a véleményem akinek akarom.

Moderálva
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

Simple

Well-Known Member
Ex-Csapattag
Így utolag érdekelne ,hogy miért csak én kaptam kizárást a speedről?

Ahogy a másik topicban is írtam, ha érdekel a kizárás oka keress fel minket itt vagy a Support rendszeren keresztül állunk rendelkezésedre. Itt a fórum ezt nem tudjuk megtárgyalni.

Ezenkívül arra kérnélek, hogy tiszteld a játékos társaidat, sajnos erre eddig csak ellenpéldát láttam tőled. Attól, mert valakinek 12 éve lett regisztrálva a fiókja még nem jelenti azt, hogy ismeri a játékot teljesen vagy tudja hol a határ. Esetedben te ezt nem is egyszer lépted át pár nap leforgása alatt.
 
Utoljára szerkesztve:

Deleted User - 788894

Vendég
Ha nem kell a szöveg, nem kell ide irni, mi az hogy nem tisztességesen foglalták el az erődöt ? Csak jelzem, hogy én is annak a városnak a tagja voltam, és nem hinném, hogy bármit csináltunk volna tisztességtelenül. És igen, én is játszom már 8 éve. És lehet véleményem is , nem azért mert x éve játszom.
Húhúhú nem érdekelsz.
 
Deleted User - 788894

Vendég
Ahogy a másik topicban is írtam, ha érdekel a kizárás oka keress fel minket itt vagy a Support rendszeren keresztül, állunk rendelkezésedre. Itt a fórum ezt nem tudjuk megtárgyalni.

Ezenkívül arra kérnélek, hogy tiszteld a játékos társaidat, sajnos erre eddig csak ellenpéldát láttam felőled. Attól, mert valakinek 12 éve lett regisztrálva a fiókja még nem jelenti azt, hogy ismeri a játékot teljesen vagy tudja hol a határ. Esetedben te ezt nem is egyszer lépted át pár nap leforgása alatt.
Már nem érdekell a kizárás oka.
 
Deleted User - 788894

Vendég
Ahogy a másik topicban is írtam, ha érdekel a kizárás oka keress fel minket itt vagy a Support rendszeren keresztül, állunk rendelkezésedre. Itt a fórum ezt nem tudjuk megtárgyalni.

Ezenkívül arra kérnélek, hogy tiszteld a játékos társaidat, sajnos erre eddig csak ellenpéldát láttam tőled. Attól, mert valakinek 12 éve lett regisztrálva a fiókja még nem jelenti azt, hogy ismeri a játékot teljesen vagy tudja hol a határ. Esetedben te ezt nem is egyszer lépted át pár nap leforgása alatt.
Értem és rendben de ne követeld meg, hogy mindenkit tiszteljek. Bocsi de aki nem szimpi azt nem fogom.Erre soha sehol senki nem kényszeríthet.
 
LDuck

Veteran Member
Egyáltalán nem számít szexuális zaklatásnak amiket írtam el vagy te tévedbe. És már bocs azt utálom itt akit akarok és annak írom le a véleményem akinek akarom.És nem zárattam ki magam hanem bannt kaptam pár napra szóval el vagy tévedve és elvagy szállva magadtól.Jobb meg nem vagy nálam semmivel se. Max több pénzt szórsz el a játékba mint én.
Csak próbáld ki :) Pl egy bíróságon.
 
Aston*

Well-Known Member
Vicc amugy Lduck egy forumon birosaggal meg zaklatassal fenyegetni, el ne felejtsd #metoo-t
 
Fent