Kérdések és válaszok

Robert117

Legendary player (Retired)
Sokáig az eventek után 2 hetet kellett várni, hogy piacolhatóak legyenek a friss cuccok, aztán ez néha 3 hét lett az event vége után.
Nem kevés már ez a 2-3 hét sem (főleg hogy egy online játékban ez nagyobb mérték mint a mindennapokban), de most már ezt is meghaladtuk, és közeledünk ahhoz, hogy a 4. hét is eltellik az event vége óta!:hmf:

Mivel egész eddig még csak hír sincs róla, hogy mikor lehet végre piacolni az eventes felszereléseket, így rákérdeznék; Mikortól lehet piacolni őket?
:tumbleweed:
Viszont ha már itt vagyok, megkérdezném azt is, hogy; ez a szépen lassan újabb plusz egy hét várakozási idővel növelt piacolhatósági update ezentúl mindig időben egyre távolabbra fog tolódni az event végétől? (Mondjuk amilyen sűrűn manapság már van valami esemény, simán lehetne a következő event érkezésébe beépíteni az előző eventes cuccok eladását, így még közleményt is elég róla csak egyszer kiadni. :njub: )

Nem tudom, hogy a Supportnak van-e erre bármiféle ráhatása vagy csak a fejlesztők sara a dolog, mindenesetre az illetékeseknek csak halkan üzenném:
éb-resz-tőőő

Ti tudtok valamit @Klar ?
 
Deleted User - 779988

Vendég

Pontosan tudod, hogy a supportunknak semmi köze ehhez. Esetleg elküldhetik a játékosok véleményét( Robert117: legyen má akciózható), de ennyi.
 
Robert117

Legendary player (Retired)

Köszi!:up:

Szerintem nem értetted amit írtam. Egyrészt több kérdés szerepel, másrészt ha tudnám nem kérdezném, harmadrészt a Supportnak esetleg lehetnek olyan információi, amit nem vagy még nem közöltek a játékosokkal, hiszen láttunk már erre példát.
Örülök, hogy a bejegyzésemből a "Mikortól lehet piacolni őket?" kérdést sikerült megérteni, habár a többi tartalmát nem, és még erre is egy -már a bejegyzésemből megállapíthatóan hibás-feltételezéssel reagáltál valódi válasz helyett. De legalább megpróbáltál hozzátenni, és írtad, amit tudtál, elvégre már ez is valami. Bár lehet bölcsebb lett volna, hallgatni...
:whistle:
 
Trawers

Well-Known Member
Most kaptam a : hogyan csatlakozzunk városhoz videót :( Ez a játék ennyire meghalt? Még véletlen sincs semmilyen semmi benne? Míg syntex élt, addig legalább történt valami (néha).
 
Deleted User - 779988

Vendég
Egyrészt több kérdés szerepel
Mikortól lehet piacolni őket?
A supportunk erről nem adhat több információt, mint amennyit megengednek. Régi játékos vagy, tudhatod, hogy legkorábban a bejelentőben tudhatod meg a pontos információt. Ennél korábban nem adhatnak időpontot.

ez a szépen lassan újabb plusz egy hét várakozási idővel növelt piacolhatósági update ezentúl mindig időben egyre távolabbra fog tolódni az event végétől?
"Sajnáljuk, hogy kellemetlenül érint ez a kései piacolhatóság. A fejlesztőknek különféle hibákat kell kiszűrniük, de próbálkoznak a lehető leghamarabban végezni ezzel."
Vagy valami hasonlót kaphatsz. Mégha tudnának is bármit, kételkedem abban, hogy pont nálunk osztanák meg elsőnek ezt az információt. De a 3 kérdésedből ennek van valami értelme is.

Ti tudtok valamit @Klar ?
Ezt nem nevezném érdemi kérdésnek. Ez hasonló, mint az "..., ugye?" visszakérdező, megerősítő, összegző kérdés. De: ha tudnak is valamit, nem oszthatják meg.

harmadrészt a Supportnak esetleg lehetnek olyan információi, amit nem vagy még nem közöltek a játékosokkal, hiszen láttunk már erre példát.

Számos éve vagy ennek részese, te is tudod hogy működik. Amit megoszthatnak, megosztanak. De többet nem, mert nem is tehetik. Legjelentősebb időjelző a "hamarosan" lehet számodra.

A 2. kérdésedre lehet választ kapsz, de abban se reménykednék. Hátha @Klar megcáfol engem. :)

De legalább megpróbáltál hozzátenni, és írtad, amit tudtál, elvégre már ez is valami.
De legalább értelmesen kezelted... :)
 
Túl sokat beszéltek, valami egyszerűbb kérdéseket tegyetek fel. Pl. én régóta szeretném tudni erre a kérdésemre a választ.
Ha a relativitás elmélet felhasználható a világegyetem fejlődésével kapcsolatos modellek felállítására, akkor El Doradon miért van az, hogy maga Lord Shanks teste már nem egy olyan test amely egy irányba tud egyenletes sebességgel mozogni, hanem Lord Shanks egy olyan test amely képes a térben egyszerre 4Dimenzióban is erősebb sebességel haladni több irányba mint az általános gravitációs mező, de mégsem töri meg a fényt akár egy általános feketelyuk?
 
Mert Lord Shanks nem evilági lény. Vagy benyalt egy bélyeget. Amelyik jobban tetszik. :D
 
.RandomHero.

Veteran Member
Túl sokat beszéltek, valami egyszerűbb kérdéseket tegyetek fel. Pl. én régóta szeretném tudni erre a kérdésemre a választ.
Ha a relativitás elmélet felhasználható a világegyetem fejlődésével kapcsolatos modellek felállítására, akkor El Doradon miért van az, hogy maga Lord Shanks teste már nem egy olyan test amely egy irányba tud egyenletes sebességgel mozogni, hanem Lord Shanks egy olyan test amely képes a térben egyszerre 4Dimenzióban is erősebb sebességel haladni több irányba mint az általános gravitációs mező, de mégsem töri meg a fényt akár egy általános feketelyuk?
azért, mert ő LOLD SHANKS!!!!
 
Klar

Community Manager
Ex-Csapattag
Rendben, megértettem, köszönöm a választ.
Amint lesz olyan tartalom, amelyet közzétehetek, habozás nélkül bejelentem a fórumon.

Sokáig az eventek után 2 hetet kellett várni, hogy piacolhatóak legyenek a friss cuccok, aztán ez néha 3 hét lett az event vége után.
Nem kevés már ez a 2-3 hét sem (főleg hogy egy online játékban ez nagyobb mérték mint a mindennapokban), de most már ezt is meghaladtuk, és közeledünk ahhoz, hogy a 4. hét is eltellik az event vége óta!:hmf:

Mivel egész eddig még csak hír sincs róla, hogy mikor lehet végre piacolni az eventes felszereléseket, így rákérdeznék; Mikortól lehet piacolni őket?
:tumbleweed:
Viszont ha már itt vagyok, megkérdezném azt is, hogy; ez a szépen lassan újabb plusz egy hét várakozási idővel növelt piacolhatósági update ezentúl mindig időben egyre távolabbra fog tolódni az event végétől? (Mondjuk amilyen sűrűn manapság már van valami esemény, simán lehetne a következő event érkezésébe beépíteni az előző eventes cuccok eladását, így még közleményt is elég róla csak egyszer kiadni. :njub: )

Nem tudom, hogy a Supportnak van-e erre bármiféle ráhatása vagy csak a fejlesztők sara a dolog, mindenesetre az illetékeseknek csak halkan üzenném:
éb-resz-tőőő

Ti tudtok valamit @Klar ?
@krcsirke barátunk már megválaszolta, de igen a 2.156-os frissítéssel (amelynek a bejelentője hamarosan felkerül a magyar fórumra is) fog bekerülni ez a változtatás a játékba. Továbbítom azt a javaslatot, hogy az esemény szettes tárgyak hamarabb váljanak piacolhatóvá.
 
Robert117

Legendary player (Retired)
Amint lesz olyan tartalom, amelyet közzétehetek, habozás nélkül bejelentem a fórumon.
@krcsirke barátunk már megválaszolta, de igen a 2.156-os frissítéssel (amelynek a bejelentője hamarosan felkerül a magyar fórumra is) fog bekerülni ez a változtatás a játékba. Továbbítom azt a javaslatot, hogy az esemény szettes tárgyak hamarabb váljanak piacolhatóvá.
Akkor pont sikerült elcsípnem azt az időintervallumot, amikor a Support már tudott az információról, de a bejelentő még nem jelent meg róla. Még szerencse, hogy megkérdeztem. :wink:

Ellenben Robert... Mintha engem igazolna a történelem. :dastardly:
Furcsa, ha így látod annak ellenére, hogy a kapott válaszok igazolják az ellentettjét, és a felvetéseim jogosságát.
Bár nem a te okoskodásod, mert azok még az érdemi részeket is megkérdőjelezik, és plusz információkat nem tartalmaznak.
De legalább csirke és Klar tudott érdemi válasszal is szolgálni mind a feltett kérdésekre, mind a javaslatra.
A jövőben azt javaslom, ha egy kérdés elhangzik, nem belekötni kell, hiszen a kérdések célja nem támadás, hanem információgyűjtés. Így nem ellenséges, hanem segítőkész módon kell hozzáállni, hogy valóban legyen értelme a megnyilvánulásodnak.

De ha már ez a stílus, akkor ehhez mérten reagálok rá:
Persze lehet a kérdezőt támadni személyes okok (például városba való jelentkezés elutasítása) miatt, de annak már nem a "Kérdések és válaszok" témában van a helye.
(Hagyd meg az alattomos kötözködést a kocsma chatekre, ott már amúgy is megszokott, elfér ott a sok sértegetés mellett. Bár ennél vannak hasznosabb módjai is az időd eltöltésének, például benyújthatnál te is hasznos javaslatokat, fejlesztési ötleteket vagy feltehetsz másokat is érdeklő kérdéseket, segítve ezzel a tájékozódást, nem csak saját magad, hanem a többiek számára is.)

@Klar -nak külön köszönet a javaslat továbbításáért, mert ahogy a chaten más játékosoktól is láttam, lenne igény a gyorsabb piacolhatóságra.
Reméljük eredményes lesz, ha már végre megfogalmazódott így konkrétan. Nyilvánvalóan javítana valamelyest a játékmeneten.
 
Fent