Kérdések és válaszok

Mr. T.

THE DEVIL
Old Mustáros Kéz megelőzött a válasszal, és nem is látok kivetnivalót az álláspontjában.
Viszont ha már nekem szegezted a bejegyzést, csak reagálok én is:

-A párbaj részednél jól látod, hogy nem értek vele egyet, de szerintem rossz állásponton vagy, ha lekorlátoznád a játék területeit adott kasztokhoz. Minden játékosnak joga van a játék bármely részét használni, kaszttól függetlenül, senkitől nem szabad elvenni a játék egyetlen területét sem, hiszen így kerek az egész.
-Az erődharc részedhez csak annyit, hogy minden világnak megvannak az előnyei és a hátrányai is. Ha inkább kihalt világon szeretnél játszani, a te döntésed, megvannak az előnyei, és a hátrányai is, pro és kontra kell mérlegelni. Persze értem, hogy te CSAK az előnyöket "kérnéd", csakhogy ez nem így működik.
-Az MPI-vel kapcsolatos részedre még hozzátenném, hogy attól hogy neked a játék ezen területe nem szimpatikus, nem fogják kivenni a kalandokból. A játék összes része beletartozik a teljes játékmenetbe, és az Inno mindenkinek teljes értékű játékot ad. Persze mindenkinek vannak olyan részek, amelyek kevésbé, míg más részek jobban tetszenek. Téveszme elvárni azt, hogy 1-1 játékrészt -annak jelenlegi állapotától függetlenül- rekesszenek ki a kalandokból. Ennyi erővel aki meg nem szereti az erődharcot, majd mondja, ugyanígy; Aki akar vele játszani, az csinálja. De ne legyen rákényszerítve azokra is, akik nem értenek hozzá/gyakorlatlanok/ki vannak nézve és utálva, ha nem úgy lépnek, ahogy az "ERŐDHARCISTENCSÁSZÁROK" elvárnák. Annyit tudnék hozzáfűzni, hogy mindenki tapasztalatlanként kezdi a párbajt, erődharcot, MPI-t is. Zavar, hogy ki vagy nézve és utálva, ha rosszul teljesítesz egy csapatban? Több megoldás is van! Tanulj, fejlődj, erősödj, olvass utána, szerelkezz jobban, csináld jobban. De ha nem szeretnél rá még ennyi időt meg figyelmet se szánni, akkor meg viseld el az ilyen megjegyzéseket, hiszen a Support és más játékosok nem véletlenül dolgoznak sokat(értsd: rengeteget) Wikin és más információforrások létrehozásán, és adják a tippeket a játékosoknak, hogy pár perc utánanézéssel már komplex tudástárral legyél felruházva. Rád van bízva, veszed-e a fáradtságot, de ha nem tanulsz meg írni, ne csodálkozz, ha írástudatlannak neveznek.

Ami pedig majdnem kimaradt: A vadnyugaton nem csak erődharc és párbajok voltak, hanem kisebb csapatok egymás elleni harcai is, ami itt az MPI-t jelenti. De ha már ott tartunk a vadnyugaton nem volt például évente húsvéti tojásgyűjtő event sem. Jól látod, hogy a játék nem teljesen egyezik a korabeli vadnyugattal, hiszen nem is egy élethű szimulátornak van szánva, az csupán a játék témáját adja, ami köré felépül az, amit mi The West alatt értünk.

tisztázzunk valamit.. :) nem hisztizek :)

- párbaj: megoldom, nincs vele gondom, de nem szeretek, mert nem tartozik az én játékfelfogásom közé. nem szorítottam le egyik kasztra sem, csupán ha már van adott kaszt, akik vélhetően erre lettek kitalálva, akkor a kaland rájuk vonatkozóan kérje a feladatokat.. mint ahogy több olyan kaland is van, amelyben ezek elkülönülnek.. ennyi.. ez nem megoldhatatlan szerintem..

- erődharc: Old, oké, belépek egy városba.. Sima tagként nem tudok kihívni erődöt, igaz?

kezdés előtt beállsz oda, ahol többen vannak, megvan a győztes harc

Ez nem biztosíték arra, h nyerek is :) nem egy harcon vettem már részt, ahol a többség volt a vesztes fél.. ;)

Persze értem, hogy te CSAK az előnyöket "kérnéd"

Nem kértem az CSAK az előnyöket. Ne menjünk át személyeskedésbe, ha lehet észérvekkel vitatkozni.

- MPI: pedig jó pár kalandban volt lehetőség, h a kalandot válaszd vagy mást.. itt miért nem lehetett megoldani? :)

S mégegyszer. Ha észérvek vannak, akkor azzal gyertek és ne személyeskedéssel. Sajnálom már, h egyáltalán meg mertem szólalni, mert itt nem lehet más vélemény, mint a tiétek. Itt minden jó és frankó.. valamint szeresd meg a párbajt, erődharcolj és nyomd az MPI-t, mert az jó és mivel mások is meg tudják csinálni, így mindenki másnak is meg kell tudnia..
 

Robert117

Legendary player (Retired)
tisztázzunk valamit.. :) nem hisztizek :) (Nem? :D )

- párbaj: megoldom, nincs vele gondom,(Érdekes az MPI-nél ez valamiért nem sikerül.) nem szorítottam le egyik kasztra sem, csupán ha már van adott kaszt, akik vélhetően erre lettek kitalálva, akkor a kaland rájuk vonatkozóan kérje a feladatokat.. mint ahogy több olyan kaland is van, amelyben ezek elkülönülnek.. ennyi.. ez nem megoldhatatlan szerintem.. (nem megoldhatatlan, csak értelmetlen, párbajos az egyik legjobb kaszt erődre, durva lenne ha csak párbaj kalandok lennének neki, ahogy katonának pont a párbaj -ahol a leginkább kiemelkedik a többi közül- esne ki.)

Nem kértem az CSAK az előnyöket. Ne menjünk át személyeskedésbe, ha lehet észérvekkel vitatkozni. (Akkor tessék végre az ész érvekre érdemben reagálni!)

- MPI: pedig jó pár kalandban volt lehetőség, h a kalandot válaszd vagy mást.. itt miért nem lehetett megoldani? :) (Mert annál a kalandnál sem lehet mást választani, ami párbajt kér, vagy erődharcot, vagy munkát, vagy terméket vagy bármi más egyebet. Így igazságos.)

S mégegyszer. Ha észérvek vannak, akkor azzal gyertek és ne személyeskedéssel. Sajnálom már, h egyáltalán meg mertem szólalni, mert itt nem lehet más vélemény, mint a tiétek. (Furcsa módon pont az észérvekre nem sikerült reagálnod, pont azokat nem voltál képes megcáfolni. De megértelek, hogy nehéz úgy vitázni, ha minden érved bedől, és nem marad semmi a másik fél érveire. De ezzel nincs semmi baj. Pontosan jelzi, hogy ebben a témában olyan dolog mellett álltál ki, ami bár neked szimpatikus, ész érvekkel nem védhető.) Itt minden jó és frankó..valamint szeresd meg a párbajt, erődharcolj és nyomd az MPI-t, mert az jó.. (Na ilyeneket ki mondott?! o_O Egyébként nem kell szeretni, ha le akarod zárni a kalandot, azt kell csinálni, amit a kaland kér, ilyen egyszerű. A kalandok pedig fognak kérni dolgokat a játék minden területéről, és ez így van jól.)
 

Kanyim

Veteran Member
tisztázzunk valamit.. :) nem hisztizek :)

- párbaj: megoldom, nincs vele gondom, de nem szeretek, mert nem tartozik az én játékfelfogásom közé. nem szorítottam le egyik kasztra sem, csupán ha már van adott kaszt, akik vélhetően erre lettek kitalálva, akkor a kaland rájuk vonatkozóan kérje a feladatokat.. mint ahogy több olyan kaland is van, amelyben ezek elkülönülnek.. ennyi.. ez nem megoldhatatlan szerintem..

- erődharc: Old, oké, belépek egy városba.. Sima tagként nem tudok kihívni erődöt, igaz?



Ez nem biztosíték arra, h nyerek is :) nem egy harcon vettem már részt, ahol a többség volt a vesztes fél.. ;)



Nem kértem az CSAK az előnyöket. Ne menjünk át személyeskedésbe, ha lehet észérvekkel vitatkozni.

- MPI: pedig jó pár kalandban volt lehetőség, h a kalandot válaszd vagy mást.. itt miért nem lehetett megoldani? :)

S mégegyszer. Ha észérvek vannak, akkor azzal gyertek és ne személyeskedéssel. Sajnálom már, h egyáltalán meg mertem szólalni, mert itt nem lehet más vélemény, mint a tiétek. Itt minden jó és frankó.. valamint szeresd meg a párbajt, erődharcolj és nyomd az MPI-t, mert az jó és mivel mások is meg tudják csinálni, így mindenki másnak is meg kell tudnia..


Ne törődjél velük nem ér annyit, meggyőzni úgysem tudod őket.

MPI-t én csak nyűgnek tartom és túlakarok lenni rajta, eszem ágában sincs komolyabban beleásni magam vagy arra felfejleszti a dolgaimat. Persze írják hogy akkor fogadjuk el a kritikákat.. na szóval kb akit ismerek és szintén nyűgnek tekinti az ilyen MPI-s kalandokat mind azzal kezdik a harcokat hogy akkor chat ablak bezár :D Részvétel letudható, a győzelem már macerásabb. Azt úgy a legegyszerübb megoldani hogy keresel egy ismerőst és mind a ketten jelentkezgettek a harcra amig 2 külön csoportba nem kerültök. Azt utána "megoldjátok" a győzelmet egyikőtöknek majd még egyszer megcsináljátok ezt csak akkor a másikotoknak. ( de szerencsére egyre kevesebb kalandban erőltetik ezt rá a játékosokra mert lehet választani az opciók közül)
 

Old Mustáros Kéz

Veteran Member
Ez nem biztosíték arra, h nyerek is :) nem egy harcon vettem már részt, ahol a többség volt a vesztes fél.. ;)
egy kihalt világon azért de. v1.eldon-florin és lujzin meg vannak harcok, nem kell megoldani okosba.

- erődharc: Old, oké, belépek egy városba.. Sima tagként nem tudok kihívni erődöt, igaz?
szellemvárost alapítasz, vagy megkéred a kalapost, hogy adjon kalapot.
 

Old Mustáros Kéz

Veteran Member
MPI-t én csak nyűgnek tartom és túlakarok lenni rajta, eszem ágában sincs komolyabban beleásni magam vagy arra felfejleszti a dolgaimat. Persze írják hogy akkor fogadjuk el a kritikákat.. na szóval kb akit ismerek és szintén nyűgnek tekinti az ilyen MPI-s kalandokat mind azzal kezdik a harcokat hogy akkor chat ablak bezár :D Részvétel letudható, a győzelem már macerásabb. Azt úgy a legegyszerübb megoldani hogy keresel egy ismerőst és mind a ketten jelentkezgettek a harcra amig 2 külön csoportba nem kerültök. Azt utána "megoldjátok" a győzelmet egyikőtöknek majd még egyszer megcsináljátok ezt csak akkor a másikotoknak. ( de szerencsére egyre kevesebb kalandban erőltetik ezt rá a játékosokra mert lehet választani az opciók közül)

Mondjuk ha úgy állsz hozzá, hogy "végre valami újat is kipróbálhatok" vagy "nézzük mit eszik ezen az a pár hülye?" akkor lehet, hogy egyszerűbb megcsinálni.
Nem láttam még olyat, hogy bejött egy kezdő és mondta, hogy "sziasztok, kezdő vagyok, kell a kaland/érdekel miez, segítsetek, irányítsatok, szóljatok mi jó, mi rossz" és ezek után el lett volna küldve az anyjába :D Az, hogy belép valaki és aztán nem lép, összevissza lép, csapattársat sebez, elveszi az 1-2t vagy ilyenek, az megint más tészta.
De egyébként nagyon sokan nem a győzelem miatt mennek, mivel nem tudunk mit kezdeni többszázezer veteránponttal és többszáz zsákmánnyal. Így ha az első 1 percben megkéred az ellenfelet, hogy ha nekik nem fontos, engedjenek már nyerni, még az sem lehetetlen. (Ma volt egy ilyen, hogy 3an voltunk egy csapatban, senkit nem érdekelt a győzelem és kihoztuk 35-35-re. )
szóval csak akarni kell :)
 

Mr. T.

THE DEVIL
egy kihalt világon azért de. v1.eldon-florin és lujzin meg vannak harcok, nem kell megoldani okosba.
szellemvárost alapítasz, vagy megkéred a kalapost, hogy adjon kalapot.

A fő világomon is nem egyszer volt, h a többség vesztett. Pedig az kihaltnak tekinthető. Engem ez nem érint, nem magam miatt írtam.

--

párbaj: nem, továbbra sem érint :) " de nem szeretek, mert nem tartozik az én játékfelfogásom közé " - ennyi..

--


a hosszabb kifejtésedet erre vonatkozólag köszönöm Old, úgy látszik, h már változott kicsit a világ ebben/itt is :)

--

Robert, nehéz úgy vitatkozni, h csak erre az érvre kellene reagálni: "ha le akarod zárni a kalandot, azt kell csinálni, amit a kaland kér, ilyen egyszerű."
 

senki600

Egy vasútbarát
Gyerekek olyan szép idő van kint, miért nem sétáltok inkább egyet ahelyett, hogy itt koptassátok a billentyűzetetek élettartalmát?

Amugy én jót röhögtem.
Ez tetszik, csak tegnaphoz képest elképesztően hideg van, meg nem tudom hova menjek, kihalt városba élek.
Kihagytam: ha nem lenne lezárás, akkor tudnánk mondani, hogy akkor mára megnyissuk a kiállítást (linket azesetbe küldök, ha valakit érdekel, engem ott gyakran megtaláltok, mint sokadik második otthonom).
 

senki600

Egy vasútbarát
Sziasztok!
Épp átöltöznék Georgia világon erődösbe (jó régi fejlesztett Adams), de kiír egy hibaüzenetet (kép). Miért lehet ez, én vagyok a bal**** vagy a játék nem kedvel? Ha valaki tudja az okát a miértre, annak megköszönöm.
 

Csatolmányok

  • 1618417220993.png
    1618417220993.png
    811,1 KB · Megtekintések: 21

Klar

Community Manager
Ex-Csapattag
Sziasztok!
Épp átöltöznék Georgia világon erődösbe (jó régi fejlesztett Adams), de kiír egy hibaüzenetet (kép). Miért lehet ez, én vagyok a bal**** vagy a játék nem kedvel? Ha valaki tudja az okát a miértre, annak megköszönöm.
Szia! Tudnak a fejlesztőink erről a hibáról, a pontos miértjére még nem sikerült rájönni, hogy mi váltja ki. Azonban a tudtukra adom, hogy a te karakterednél is előfordult. Mit csináltál az átöltözés pillanata előtt? Dolgozott a karaktered? Én, ha reprodukálni tudom akkor mindig MPI előtti öltözések majd a sorba lépés váltja ki a hibaüzenetet.
 

senki600

Egy vasútbarát
Adminok! Valamelyőtök rá tudna nézni Georgia világra? Többen is panaszkodtak, hogy nem tölt be az erőd, nem látja a felszerelést, nem látja a játéktérképet, röviden: semmit, illetve hogy pc-n erőd kezdete után úgy mutatja, hogy 2 játékos egymás fején áll, meg hogy a harc előtt berakott buffot nem veszi be a rendszer, és ez csak Geón van így, meg nem minden játékosnál. Ha részlet kell, akkor privátba írom, nevekkel, hogy kiknél kéne egy esetleges felülvizsgálat, mert ez azért szar így. Geósok nevében is köszönöm! :)
 
Fent