II. Játék

Státusz
Nem lehet hozzászólni.

Pachee

Well-Known Member
Őrölt kávéból, cukorból, lisztből, pohár vízből, narancsból és áfonyából készítenék tortát. Megsütném a torta tésztáját, majd egy áfonyás-narancsos-kávés krémet készítenék, ezzel borítanám a torta külsejét. A torta energia és munka motiváció bónuszokat adna, 20-20%-ot.
 

k. 9

New Member
Sziasztok!
A legegyszerűbb: Keresek egy tábori szakácsot, aki legyárt nekem egy tortát.
De ha bonyolultabb kell:

Narancstorta​

A kovácstól szerzünk egy 23cm átmérőjű sütőformát és egy fa habverőt az istállómestertől.
– 6 db tojás
– 12 dkg liszt
– 12 dkg cukor
A sütőt 200 fokra előmelegítjük, a tortaformát kibéleljük (sütő)papírral. A tojások sárgáját a cukorral habosra verjük, majd kemény habbá verjük a tojásfehérjéket is. Amint elértük a megfelelő állagot, ne verjük tovább, mert elrontjuk vele a tészta állagát! A habot és a cukros tojássárgákat egy lapát segítségével óvatosan összeforgatjuk, majd a lisztet is hozzákeverjük, hogy a hab a lehető legkevésbé törjön össze. Így őrizhetjük meg azokat a légbuborékokat, melyektől aztán levegős és magas lesz a tésztánk.
A kihűlt tésztát keresztirányban 3 lapra vágjuk fel.

A krémhez:
– 4 db tojássárgája
– 3 ek liszt
– 4 ek cukor
– 5 dl tej
– 2 db narancs
– 25 dkg vaj (tábori szakácstól)
– 20 dkg porcukor
A krémhez a tojás sárgáját a cukorral habosra kikeverjük, majd hozzáadjuk a lisztet és a tejet. Egy lábasba öntjük és lassú tűzön kemény állagúra felfőzzük. Majd hűtsük le.
A kihűlt krémhez adjuk a narancs levét a reszelt héját, a 25 dkg (lágy) vajat és a porcukrot. Az egészet jó habosra kikeverjük. (esetleg önthetünk hozzá gyümölcslikőrt, melyet a sarlatántól könnyen beszerezhetünk...)
A krémmel a tortalapokat megkenjük, és egymás tetejére helyezzük. Megkenjük kívülről is, ízlés szerint díszítjük. (szülinapi dinamit...)

Bónuszok:
+50% találati esély
+50% szerencse
+50% fizetség munkákból és párbajokból
+50% sebesség
+50 munkapont

Kb ennyi.
Üdv k. 9
 

veroniq

Member
Citruszos répatorta részeges öntettel



Hozzávalók:

A tésztához
  • 750g TW liszt
  • 15db TW nyerstojás
  • 1,2 l TW tej
  • 1 nagy csomag TW répa
  • 550g TW cukor
  • 2 pohár víz
  • Szarvasgomba, gyógynövény őrlemény
A krémhez:
  • 2kg narancs
  • 1.5 pohár víz
  • 0,5kg bogyók
  • 0,5 l TW tej
  • TK őrölt kávé
  • Kukoricából nyert keményítő
Az öntetthez:
  • Tequila
  • Rum
  • Vodka
  • Whiskey
  • Cukor
  • Juharszirup
Díszítéshez:
  • Aranypor
  • Narancs
  • Bogyók
  • Rózsa (szirmok)
  • Lótuszszirom
Elkészítés: A lisztet, a tejet és a cukrot egy fazékban kikeverjük, majd szépen lassan hozzáadagoljuk a két pohár vizet, majd hozzáadjuk a frissen reszelt sárgarépát és az ízfokozó őrleményeket, a tojásból kemény habot verünk, amit nagyon óvatosan adunk a tésztához, majd a kemencébe helyezve addig sütjük még a teteje aranybarna színt nem kap, ekkor kivesszük a kemencéből és egy éles késsel három darabra vágjuk. A narancsból és a bogyókból egy mozsárban pépet készítünk, majd egy fatálban összekeverjük a tej és a víz elegyével. Hozzáadagoljuk a teáskanál kávét és a kukoricából kinyert keményítőt és puding állagúra főzzük. Miután kihűlt megtöltjük a tésztát és szépen óvatosan be is kenjük vele az oldalát és a tetejét. A részeges öntetthez a cukrot picit megkaramelizáljuk, majd hozzáadjuk juharszirupot és az összes alkoholt, egynemű állagra kikeverjük és a tortatészta alá öntjük.

A torta tetejét aranyporral, naranccsal, bogyókkal és virágszirmokkal díszítjük. Jó étvágyat!

A torta alkoholt tartalmaz ezért a fogyasztása nem javasolt gyenge cowboyoknak, postakocsihajtóknak és seriffeknek. Továbbá erődharc előtt a fogyasztása tilos, mivel megszédülhet a fogyasztó és nincs rosszabb, mint a baráti tűz.

A torta bónuszai szintenként: + 0,5 erő, + 0,15 mozgékonyság, +0,45 ügyesség és +0,75 karizma
+ 0,25 ütőerő, + 0,5 szívósság, +0,5 kitérés, +0,5 célzás, + 0,8 fellépés

Sajnos kép nem készült, mert a kocsmában Waupee rögtön a torta elkészülte után belenyalt, és a seriff pedig kiszopogatta az öntetett a torta alól...
 

Sp0ng3B0B

Active Member
Az én tortám : Mézes, Áfonyatorta :roll:

Igényel:
Fa habverő
Sütőforma
Vaj :15 dkg
Cukor: 20 dkg
Nyers tojás : 5 db
Liszt: 40 dkg
Méz: 10 evőkanál
Áfonya : 20 dkg
Lekvár: izlés szerint
tej : 2dl
Elkészités :
1. Lisztet összekeverjük a tojás sárgáját , tejjel, cukoral,és az olvasztott vajal.
2. fa haberővel addig keverjük amig kemény lesz a massza.
3. sütőformába öntjük és be tesszük a sütőbe 180 C ra 45 perc.
4. Ki vesszük a sütöböl és kivesszük a torta alapot a sütőformából . várjuk hogy kihűljün.
5 Eddig a tojás fehérjét Mixxerel habosra keverjük és hozzá adjuk a mézet,
6. 3 szeletre vágjuk a torta kihült torta lapot és megknejük lekváral, 2 mézzel és a tojás habos masszával és áfonyákat teszünk bele .
7. maradék mézes masszával bevonjuk a teljes tortát és a tetjét izlés szerint diszitjük áfonyával
:pifpaf::whistle::whistle:
Torta Bónuszai :
10 erő
89 Fellépés
89 célzás
78 kitérés
65 % Regeneráció
 

Csatolmányok

  • áfonyás_csokis_4-horz.jpg
    áfonyás_csokis_4-horz.jpg
    141,5 KB · Megtekintések: 1

Simi37

Well-Known Member
The West Születésnapi Torta recept: Palacsintatorta

Hozzávalók:
20 dkg liszt
2 tojás (nyers tojás)
3 dl tej (egy üveg tej)
3 dl szóda (pohár víz)
1 ek cukor
2 ek étolaj (olaj)
1 üveg tetszőleges lekvár
egy tábla csoki (csokoládényúl)

Elkészítés:
Először a tojást,lisztet,cukrot,sót,étolajat keverjük össze egy kisebb fazékba, majd hígítsuk tejjel és vízzel. Az első palacsinta előtt tegyünk egy kis olajat a serpenyőbe, majd tegyünk bele egy kis merőkanálnyi tésztát. A palacsintákat egyenként kisütjük mindkét oldalán. Sütés után egy tálcára fektetünk egy palacsintát és megkenjünk a lekvárral. Addig folytatjuk a rétegezést, amíg el nem fogynak a palacsinták. Végül egy kis fazékban olvasszuk meg a csokit és kis tej hozzáadásával egyenletesre keverjük. Amikor az öntet elérte a kívánt állagot bekenjük vele a palacsintatortát.

Bónuszok:
+150% sebesság
+50% szerencse
+50% találati esély
 

*monzz*

New Member
Narancskrémtorta

Piskótához:
Liszt
Cukor
Nyers tojás
Vaj (az edény kikenéséhez)

Krém:
Liszt
Egy üveg tej
Cukor
Narancsok


A piskótát a hagyományos módon készítem. A tojásokat szétválasztom, a fehérjét kemény habbá verem, a sárgát kikeverem cukorral. A fehérjéhez hozzáadjuk a kikevert sárgáját majd a lisztet is apránként és átkeverem. A tésztát egy vajazott tortaformába öntöm és 160 fokon készre sütöm. Ez 18-20 percet vehet igénybe, sütőtől függően. A krémhez a tejet, a lisztet és a cukrot lassú tűzön krémmé melegítem, majd hozzáadom a narancsok levét és a lereszelt reszelt héját. A kész piskótát vízszintesen félbevágom, majd a két lap közé illetve a tetejére kenem a narancskrémet. Ízlés szerint egy pici narancshéjjal díszíthető a teteje is.

A bónuszok: +8 többjátékos támadás
+8 többjátékos védekezés
Életerő növelése: 100%​
 
Sziasztok

Csokoládés pite

Tészta:
14 dkg Liszt
14 dkg Vaj
1 evő k. pohár víz
1 Nyers tojás
Egy csipet só

A hozzávalókat összegyúrjuk, 1 órát pihentetjük.
2 lapot nyújtunk ki belőle.
Az egyikkel kibéleljük a sütőformát.

Töltelék:
3 db Nyers tojás
17 dkg Cukor
2 dkg Tejcsokoládé (olvasztva)
25 dkg darált diók

A tojásokat habosra keverjük a cukorral, tejcsokoládéval, dióval.
A tölteléket a tésztára öntjük és ráhelyezzük a másik lapot.
Megszurkáljuk villával és világosra sütjük.
Hidegen szeleteljük.


bónusz:

Munka motiváció 75%
Tapasztalat 75%
Energia 75%
szerencse 75%
időtartam 48 óra

üdv chris
 

Ah Yeah

New Member
Üdv!

Az én tortám a következőképpen tevődne össze:
Istállómester készíthet Búza finom lisztet 1db-hoz kellene, 4db Gabona és 2db kövek.
Kellene hozzá a Desszert dekoráció (1db tequila, pohár víz, 2db whiskey, 4db cukor, 3db kukorica).
Illetve a teljes tortát a tábori szakács tudná elkészíteni 2db búza finom liszt, 2db desszert dekoráció, 2db üveg tej, 6db nyers tojás, 6db cukor, 3-3db bogyók és áfonya, 3pohár víz és a következő bónuszokat adná. 100% energia, 100% életerőpont 25-25% munka és párbajmotiváció és 25% sebesség 5 akcióig.
 

M4dSicario

New Member
A lemenő nap ereje

Hozzávalók: egy kancsó víz, két tequila, 3db narancs, egy cukor , egy liszt , egy aranypor

Termék bónusz: fellépés + 0.2/ szint
Szívósság +3, kitérés +3 , termék találás a viselésekor + 20% szerencse
 

Csatolmányok

  • Screenshot_20230504_004131_Google.jpg
    Screenshot_20230504_004131_Google.jpg
    355,8 KB · Megtekintések: 0

Etheryon

Veteran Member
Speed győztes 2022
Oroszkrém torta

Hozzávalók:

Piskótához: 4 tojás, 120g cukor, 160g liszt, 20ml olvasztott vaj
Főzött krémhez: 4 tojássárgája, 20g liszt, 200g cukor, 320ml tej, 200ml tejszín(tejből hideg helyen pár óra alatt feljön a tej tetejére), 1 zacskó vaníliás cukor- juharsziruppal helyettesítve, ízlés szerint gyümölcs/mazsola (amit irl is utálok, így nem kerül bele, gyümölcs narancs lesz), ½ narancs leve és héja (játékban a citrus kivonat lenne), 5 cl rum
Díszítéshez: 5dl tejszín, 2dkg cukor, ízlés szerint kandírozott narancs és csokoládé

Elkészítés:
  1. A tojásokat egészben felverjük, amikor már szép habos , hozzáadjuk részletekben a cukrot és együtt habosítotjuk tovább. Habverés közben belecsorgatjuk a vajat és végül beleszitáljuk a lisztet, spatulával óvatosan összekeverjük. 23 cm-es sütőformában előmelegített sütőben 180 fokon aranybarnára sütjük. Tűpróbával érdemes megnézni a piskóta közepét, hogy valóban átsült-e. Ha elkészült a torta, hagyni kell teljesen kihűlni, mert 3 egyforma részre kell vágni, hogy tölthető legyen. Sülés+hűtés alatt készítsük el a krémet.
  2. A krémhez a tojássárgákat, a lisztet, a cukrot és kevés tejjel csomómentesre keverjük. A maradék tejet felforraljuk, beleöntjük a tojásos részt és kevergetve sűrűre főzzük. A végén hozzáadjuk a juharszirupot és narancslevet, majd belereszeljük a narancshéjat, beleszórjuk az előzőleg rumba áztatott aszalt gyümölcsöket is és teljesen kihűtjük.
  3. A kihűlt krémet robotgépben elkezdjük keverni, hogy a krém újra szép sima legyen. A tejszínből kemény habot verünk, és a kihűlt krémmel összedolgozzuk. Ha szép krémes, habos állagot kaptunk, elkészült.
  4. A piskótát három lapba vágjuk. Az alsó lapot megkenjük a krém harmadával. Ráhelyezzük a második lapot, majd megkenjük a krém másik harmadával. Helyezzük rá az utolsó lapot, majd a maradék krémmel vonjuk be a tortát.
  5. Minimum 3 órára tegyük hűtőbe. Ezután a hideg habtejszínt kemény habbá verjük a cukorral, majd nekünk tetszően feldíszítjük a tortát. Mi a tetejére habot, csokit reszelünk és kandírozott gyümölcsöket teszünk.

HA játékbeli kalandra kéne:
Kocsmában vmelyik kalandosztó adná, 3 naponta ismételhető kaland formájában
Kellene hozzá: 1 fa habverő 1,sütőforma 1,vaj 1,citrus kivonat 1, cukor 10, liszt 5, nyers tojás 10, egy üveg tej 7, 1 juharszirup, 5 narancs, 1 rum

Bónuszok: Energia növekedése 50%, Életerő 25%, Munkamotiváció 25% és 4 órára 75% szerencsét adna
 

paszyka

Member
Narancsos répatorta:

Hozzávalók:​

liszt 3db
nyers tojás 3db
répák 3db
vaj 3db
cukor 4db
narancsok 1db

Elkészítés:​

A cukrot kikavarjuk a tojássárgákkal és a vajjal.
Hozzáadjuk az apróra reszelt sárgarépát, és a lisztet. Alaposan összekavarjuk.
Kis narancshéjjal ízesítjük.
A tojásfehérjékből habot verünk.Óvatosan a masszához forgatjuk
Sütőpapírral bélelt tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben sütjük.

A máz hozzávalóit (1db cukor, 1db vaj, a tojások fehérje és a narancsok leve)
kb. méz sűrűségűre kavarjuk, és a kihűlt tortát bevonjuk vele.
Díszítésnek használhatunk narancsszeleteket.

Bónusz:
+100 munkapont 5 akcióig a hozzávalókat adó munkákhoz
+50% találati esély 5 akcióig
+50 Húsvéti tojás (A húsvéti esemény alkalmával elhasználva )

A recept a The-West hozzávalóihoz igazítva.
 

Csatolmányok

  • répatorta.jpg
    répatorta.jpg
    306,3 KB · Megtekintések: 0

Tomixxx

Member
Jó reggelt! Nem vagyok egy konyhatündér, tábori szakácsként nem állom meg a helyem, így segítséget kértem! Egy egyszerű receptet készítek, hiszen a lovakhoz értek, ezért nem egyből a mélyvízben kell kezdeni a sütést. Mivel édesszájúak vagyunk, ezért a csokis alap elengedhetetlen, de alapvetően áfonyás tortát készítünk sok naranccsal a tetején. Egy fazékban összekeverem az alapanyagokat, liszt, nyers tojás, cukor és vaj meg persze egy üveg tej, mértékkel...Ebből meglesz az alap tésztánk, amit megbolondítunk apróra tördelt Csokis keksz darabokkal...ezt követően a tésztánkat a sütőformába helyezzük és kellő ideig sütjük faszén segítségével. Az így elkészült alap formánkat kettévágjuk a közepébe áfonyát teszünk igény szerint darabolva. A csokis áfonyás alap íz dominál, de a tetejére felkerül a narancsos pudingunk (Puding naranccsal) amelyre ízlés szerint elhelyezünk egy-egy további narancs szeletet. A tortánkat hűlni hagyjuk, majd egy kés segítségével felszeleteljük. A szelet tortánk mellé egy házi gyümölcskoktélt fogyasztunk, melynek az alapanyagjai szintén áfonya és narancs, így az ízek közel állnak egymáshoz a tortánkkal. Egészségünkre!

Fazék = [item=778000]
Liszt = [item=745000]
Nyers tojás = [item=2450000]
Cukor = [item=703000]
Vaj = [item=52029000]
Egy üveg tej = [item=2432000]
Tészta = [item=1866000]
Csokis keksz = [item=12705000]
Sütőforma = [item=52027000]
Faszén = [item=1855000]
Áfonya = [item=181000]
Puding naranccsal = [item=51125000]
Narancs = [item=791000]
Kés = [item=1858000]
Egy szelet torta = [item=1940000]
Gyümölcskoktél = [item=51579000]
 

McCunnigan

Member
Robbanó narancskrémes kávétorta

1. Kávés tortaalap hozzávalói

2 liszt
1 cukor
1 nyers tojás
1 kávé

2. Narancskrém hozzávalói
1 vaj
1 narancs
1 cukor

3. Torta összeállítása
1 fa tortaállvány
1 puskapor
1 tűzgyújtószett

Bónuszok:
+100% energia
munkamotiváció nem csökken
+25% fizetség munkára és párbajra
+50% tapasztalati pont munkára, erődharcra, párbajra

Hatóidő: 24 óra
 

Csatolmányok

  • Torta.jpg
    Torta.jpg
    108 KB · Megtekintések: 0

BAronka

Member
Kedves The West Csapata!

A II. játékra a The West Születésnapi torta receptem:

Palacsinta torta
Hozzávalók:
1db Serpenyő
1db Egy üveg tej
1db Egy kancsó víz
1db Liszt
2db Nyers tojás
2db Cukor
1db Lekvár
2db Magvak
1db Tejcsokoládé

Elkészítés:
A palacsinta tésztához a tojásokat elkeverjük egy kis cukorral, hozzáadjuk a lisztet és felöntjük tejjel, vízzel fele-fele arányban.
A serpenyőt felforrósítjuk, és kisütjük a palacsintákat.
A magvakat ledaráljuk és elkeverjük a lekvárral és egy kis cukorral.
Az elkészült palacsintákat rétegenként megkenjük az elkevert lekváros-magvas masszával, és egymásra halmozzuk az őket.
Végül a tetejét megkenjük olvasztott csokoládéval.
Jó étvágyat!

Bónuszok:
Energia növekedése: 15%
Életerő bónusz: 15%
 

Henrick Blitz

Active Member
Vadnyugati Spuri torta receptje
Hozzávalók:
4 x Nyers tojás
10 x Cukor
5 x Juharszirup
1 x salétrom
25 x Őrölt kávé
25 x Elixír
4 x Egy üveg tej
5 x liszt
4 x Indigó
2 x Vodka
4 x Jég

Elkészítése:
  1. Elkészítjük a piskótát.
    1. 4 darab nyers tojást és 5 darab cukrot összekeverjük az 5 darab finomra szitált liszttel.
    2. Hozzáadunk 2 üveg tejet.
    3. Ezután az egészet összekeverjük, míg sűrű masszát nem kapunk.
    4. Hozzáadunk 2 adag juharszirupot egy adag salétromot és 12 adag őrölt kávét és 12 adag elixírt.
    5. Az alapanyagokat jól összedolgozzuk.
    6. A kapott sűrű masszát három részre osztjuk, ezzel jön létre a torta három piskótarétege.
    7. A három piskótaréteget külön-külön behelyezzük a sütőbe és körülbelül 100 percig sütjük (vagy amíg aranybarnára nem sül).
  2. Hozzálátunk a máz elkészítéséhez.
    1. 5 adag cukrot és és 3 adag juharszirupot összekeverjük
    2. hozzáadunk 13 adag őrölt kávét és 13 darab elixírt
    3. A megfelelő krémesség elérése végett összedolgozás közben hozzáadjuk a maradék 2 üveg tejet.
    4. Színezéshez a 4 darab indigót hozzáadjuk. Addig keverjük, míg a kávénak és az indigónak köszönhetően sötét acélkék színt nem kapunk.
    5. Amikor megkapjuk a közepesen sűrű krémet, a vodkát belekeverjük a masszába és egyenlően eldolgozzuk benne.
    6. Ezután a krémet a gyorsabb lehűlés érdekében 2 darab jég közé helyezzük.
  3. A torta összeállítása:
    1. A krémet 4 egyenlő részre osztjuk.
    2. A piskótarétegek közé 1-1 adag krémet öntünk.
    3. A torta tetejére felkenjük a harmadik réteget.
    4. A negyedik adag a torta oldalára kerül.
    5. Az elkészült tortát elhelyezzük a 2 adag jég mellé, hogy gyorsabban kidermedjen és a megfelelő hőmérsékletre lehűljön.
    6. A munka végeztével megjutalmazzuk magunkat a maradék 1 adag vodka elfogyasztásával.
Bónuszok:
Miután elfogyasztjuk a tortát a kávénak és a megfelelően sok cukornak köszönhetően sokkal energikusabbnak érezzük magunkat. A vodkának köszönhetően a tompultság is megvan, hogy ne érezzünk fáradtságot és fájdalmat. Szinte egy szuperember lettél, mintha 15 évet fiatalodtál volna (amennyiben elmúltál 30 éves). Az alábbi bónuszokat kapjuk tőle 12 órán keresztül:

+15% regeneráció
+15% sebesség
+ 15 pont szívósságra
+ 15 pont kitartásra
+ 15 pont lovaglásra
+15 pont célzásra
+15 pont irányításra

Amennyiben cukorintoleranciával, magas vérnyomással vagy gyenge gyomorral rendelkezik, kérjük kerülje ennek a süteménynek a fogyasztását. Illetve, amennyiben heveny hasmenés fogja el, kérjük fogyasszon 2 darab szenet.

Jó étvágyat kívánunk!
 

Ashaiss

New Member
Négerkocka :

Hozzávalók :

A kakaós tésztához

20 dkg cukor [item=703000]
5dkg vaj (egy jó képességű szakácsot kell megkerni, hogy finom vajat tudjon csinálni nekünk ) [item=52029000]
5db tojás sárgáját kell szerezni, Tombstone melletti környék a leg alkalmasabb a feladatra. [item=2450000]
20dkg finom liszt [item=745000]
2dkg cukrozatlan kakaópor [item=51363000]
1csipet só [item=1962000]
2dl tej. Ha néhány újoncot körbevezetsz Awesomia erődnel biztos kisegitenek [item=2432000]

A kenéshez :

Baracklekvar. Nos... Meg kell kerdezni Henry-t van e a spájzban :D

A habhoz :

3db Tojásfehérje... Lehet megegyszer el kell menni szkanderezni, de meg fogja érni :D
20 dkg cukor [item=703000]
0.5 citrom leve, ide Henry segítsége kell, hátha van jó ismeretségi köre, importálni kell.

Csokimázhoz :

1dl tej [item=2432000
2ek cukrozatlan kakaópor [item=51363000]
15dkg vaj [item=52029000]

Elkészítés :

Szerzünk egy sütőformát [item=52027000]
A kakaós tésztához a cukrot, a vajat kihabosítjuk a tojássárgákkal egy habverő [item=52030000] segítségével.
Egy másik tálban osszekeverjuk a lisztet, a kakaóport és a sót.
A Cukros vajas tojáshabhoz felváltva adagoljuk a tejet és a kakaós lisztet. Az elkeszult masszát az elokeszitett formába öntjük, majd 20p alatt megsutjuk. Kihules után kenjuk meg a baracklekvárral.
A tojásfehérjét cukorral es citromlével gőz felett kemény habbá verjük, majd a habot rasimitjuk a piskota tetejére.
A csokimázhoz a cukrot, a tejet es a kakaoport lassú tűzön addig kevergetjük míg a cukor teljesen el nem olvad. Hadjuk hűlni, majd hozzá keverjük a vajat.
A mázzal bevonjuk a suti tetejét, majd Henry hűtőjébe rakjuk.

Ne feletsunk el óránként ranezni, nehogy idő előtt elfogyjon. Mindenképpen Henry-nek adjunk elsőként, hiszen övé a kocsma. Mindenkit kínáljunk meg, különben megsertodnek, ugyanis tényleg finom lett :)

Joetvagyat hozzá
 

Rolee

Member
Áfonyás vakondtúrás torta

A tésztához:

6 tojás
5 cukor
1 pohárvíz
10 liszt
20 áfonya

eszköz

1 serpenyő
1 habverő

A vakondtúrás torta tésztájához a tojást habbá verjük. hozzá adom cukrot, habosra keverjük, majd a pohár vízet a lisztet elkeverjük vele majd vakontúrás formára alakítjuk közepében az áfonyát teszük
Majd állni hagyuk 1 órát
 

Csatolmányok

  • A vakondtúrás torta 2.jpg
    A vakondtúrás torta 2.jpg
    33,3 KB · Megtekintések: 1
  • A vakondtúrás torta.jpg
    A vakondtúrás torta.jpg
    5,9 KB · Megtekintések: 1

rosszarc

Member
a torta neve: Egy torta mindenek felett
hozzávalók: 1 bogyó, 1 liszt, 1 áfonya, 1 pohár víz, 1 cukor, 1 dohánylevél, 1 bab, 1 kukorica, 1 whiskey, 1 lótusz szirom, 1 burgonya, 1 tök, 1 békevirág, 1 rózsa, 1 lekvár (15 összetevő, 15. születésnapra)

Bónuszok: 15 erő, 15, ügyesség, 15 mozgékonyság, 15 karizma (15. születésnapra tekintettel )
tulajdonság pontok pedig választhatóak lennének a torta felhasználásakor... igénytől függően, szintenként 1 pont, és összesen 4 fajta....

az elkészítés részletei: havonta egy torta lenne gyártható, tekintettel a kapott pontok magas mértékére....
 

strategicfan

Active Member
Üdv,
15 éves west torta - strategicfan módra

Összetevők:
-cukor
-pohár víz
- narancsok
- áfonya
- tök
-whiskey
-egy üveg tej
-nyers tojás
-répák
-méhviasz
-liszt



Először is végy egy nagy fazékat, az összetevőket tedd bele; 25dkg cukor, 2dl pohár víz, narancsok héja(egy fél reszelve), 30dkg áfonya, 10dkg tök reszelve, egy üveg tej, 4db nyers tojás, 50dkg répa és 1kg liszt, ez adja a torta tésztáját, majd 45percig sütjük 180fokon át. Aztán jöhet a tetejére a krém,
Itt használjuk a kedvenc gyümölcseinket vagy akár mindet, én édesszájú vagyok tehát eszerint járok el.
Krém: Elkeverünk egy üveg tejet, és 2db nyers tojást, adunk hozzá két merőkanál méhviaszt majd egész bogyós áfonyát és a bátrabbak 1dl whiseyt, is tehetnek bele. Mindezt csomómentesre keverjük és egyenletesen rákenjük a torta tetejére. Díszítjük a seriff csillagával.

Amint elfogyasztjuk a tortát; +50% termék találati képességet kapunk 8 órára.
Kipróbálva: 10alkalommal
 

Abigail Knight

"[...] én csak ide feljárok."
Sziasztok! Jelentkezem a játékra!:)

Útmutató a rumos-kávés torta elkészítéséhez:
"Kedves Játékos! Segíts Henrynek és a többieknek elkészíteni a The West 15. születésnapjára megálmodott rumos-kávés tortát!"
*a feladatot szakács végzettség nélkül is elvégezheted*
Hozzávalók a torta piskótájának elkészítéséhez:
  • liszt (Gabonaőrlés) (15/0)​
  • nyers tojás (Szkanderezés) (3/0)​
  • cukor (Cukornádvágás) (5/0)​
  • pohár víz (Sínfektetés) (5/0)​
  • egy üveg tej (Zöldfülűek kalauzolása) (1/0)​
  1. A piskóta elkészítéséhez a tojásokat szétválasztjuk.
  2. A fehérjét kemény habbá verjük. A sárgáját kikeverjük a cukor felével.
  3. Amikor a fehérje már kemény, beleszórjuk a maradék cukrot, és még egy kicsit verjük tovább.
  4. A felvert tojásfehérjékhez hozzáadjuk a sárgáját és a tejet.
  5. Ezután egy kanál segítségével óvatosan és apránként hozzáadjuk a lisztet, és minden adagolás után átkeverjük.
Jutalom: Piskóta

Hozzávalók a rumos-kávés krém elkészítéséhez:
  • rum (Alkoholszállítás) (2/0)
  • őrölt kávé (Kávédarálás) (5/0)
  • egy üveg tej (Zöldfülűek kalauzolása) (1/0)
  • liszt (Gabonaőrlés) (1/0)
  • nyers tojás (Szkanderezés) (3/0)
  • cukor (Cukornádvágás) (5/0)
  1. Megfőzzük a kávét, majd összekeverjük a rummal és a cukorral. Ezt követően habosra kavarjuk.
  2. A tojásokat szétválasztjuk, majd a tojásfehérjét habbá verjük.
  3. A tejből és lisztből pépet főzünk, kihűtjük, majd hozzáadjuk a cukorral habosra kavart rumos kávét.
  4. Addig keverjük a masszát, míg krémes állagot nem kapunk belőle.
Jutalom: Rumos-kávés krém

Hozzávalók a rumos-kávés torta összeállításához:
  • piskóta (1/0)
  • rumos-kávés krém (1/0)
"Ó xy, úgy örülök, hogy segítettél elkészíteni nekünk az idei születésnapi tortánkat! Nélküled nem mehetett volna!"
Jutalom: 15. születésnapi rumos-kávés torta
Hatás:
  • Energia növekedése: 100%
  • Munka motiváció növelése: 100%
  • Életerő bónusz: 100 %
  • +50%-al nő a szerencse
Időtartam: 24 óra

kavetorta-1.jpg
 
Státusz
Nem lehet hozzászólni.
Fent