2022 Háború Ukrajnában - Hivatalos nyilatkozat

Klar

Community Manager
Ex-Csapattag
Kedves Játékosok,

Az elmúlt napok eseményeit mi is figyelemmel követtük, mélységes szomorúsággal konstatáltuk milyen pusztítást végeznek az Ukrajnát megszálló orosz csapatok. Szavak nélkül maradtunk, amikor az első híradások beérkeztek a világ ezen tájáról. Egyetlen embernek sem lenne szabad ilyen kíméletlen, pusztító háborúban részt vennie és mégis egyik napról a másikra milliók lettek érintettek benne.

Úgy döntöttünk, hogy 10.000 euró összegű adományt nyújtunk a Vöröskeresztnek, amely világszerte elismert humanitárius szervezet, mely menekültek segítésétől kezdve az orvosképzésen át mindennel foglalkozik. Ezen kívül arra törekszünk és bátorítunk mindenkit, hogy ruhákat, takarókat, matracokat, tartós élelmiszereket juttassunk el olyan szervezetek számára, amelyek aktívan segédkeznek az ukrán menekülteknek, akiknek el kellett hagyniuk otthonaikat a háború következtében.

Biztosak vagyunk benne, hogy rengetegen vagytok, akik segítenek és olyanok is, akik segíteni szeretnének de nem tudják, hogy ezt milyen módon tehetnék meg. A közösségünkben számos ukrán játékos található meg, mindent meg szeretnénk tenni, hogy segítsük őket ebben a válságos időszakban. Ezért is döntöttünk úgy, hogy megosztunk veletek egy oldalt, mely részletes útmutatást nyújt arról, hogy milyen módon támogathatjuk embertársainkat: https://www.globalcitizen.org/en/content/ways-to-help-ukraine-conflict.

Arra kérünk benneteket, hogy legyetek tisztelettel és kedvességgel egymás iránt valamint reménykedjünk abban, hogy egy jobb és békésebb időszak következik!
 

Klar

Community Manager
Ex-Csapattag
Az orosz megszállás sok embertársunknak okoz szenvedést Ukrajnában. Az orosz hadsereg az ukrán infrastruktúrát is célba vette valamint lakossági épületekre és a civil életekre sincsen tekintettel.

Az InnoGames teljes mértékben elítéli a háborút. A világ számos pontjáról rendelkezünk munkatársakkal, köztük Ukrajnából és Oroszországból is egyaránt és mindnyájan azt szeretnénk, ha megszűnnének ezen borzalmak. Az ukrán munkatársaink szülővárosát is érték támadások, így szükségszerűnek éreztük, hogy a Németországba érkező menekülteket segítsük például élelmiszersegéllyel, melyet a konyhánkon készítettünk el. Továbbá az álláspontunk egyfajta megerősítése céljából a fórumaink főoldalán található képet lecseréljük.

A játékaink felülete továbbra is az orosz játékosaink rendelkezésére áll. Azonban elképzelhető, hogy az orosz kormány blokkolni fogja az oldalainkat. Ezért azt tudjuk javasolni, hogy az érintett játékosaink valamilyen VPN szolgáltatással látogassák meg weboldalainkat. Így a blokkolás ellenére is lehetőségetek nyílik játszani.

Minden nap gondolunk a háború sújtotta ukrán lakosságra. Legyetek tisztelettel és kedvességgel egymás iránt valamint támogassátok embertársaitokat mindenben, amiben csak lehetőségetek nyílik! Tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy megállítsuk ezt a szörnyű háborút!

InnoGames Csapata
 
Fent