El Dorado Kormányinfó

El Dorado kormánya igyekszik megfelelően tájékoztatni a polgárait a világ eseményeiről és fejleményeiről. 2022.08.24. 19:00 - 20:00 óra között sajtótájékoztatót tart a kormányzó El Doradon (a kocsmában). Itt feltehetik a kormányzónak majd a kérdéseiket.

Addig is bemutatnánk a részletes értékelőt az eltelt hónapokról, ahol lesz szó El Doradon kialakult háborús konfliktusról és a csökkenő társadalmunkról.

Év elején Enzo di Rosetti kormányzó bejelentette, hogy profilképet váltott és, hogy ő a világ legbunkóbb játékosa a the west történelmében. Viszont kendőzetlenül őszinte és kiáll mindig az igazság mellett, mint első zászlóshordozója a kegyetlen igazságnak, mégha ez flegmasággal is járhat. Ezekel a szavakkal élt a kormányzó: ,,Bunkó vagyok, de mindig az igazság mellett fogok állni és felszólalok az igazság mellett, bármi áron..Legyetek bunkók, mint én, ha az öszinteséggel jár, nem fáj.''

Az év eleje El Doradon békében és nyugalomban telt. 24. Már 2022-én viszont az Farkas Testvériség, háborút robbantott ki. Ürügyekre hivatkozva, valódi céljuk elrejtése érdekében. Mint kiderült teljes tejhatalmat akartak elérni, párbajokkal terrorizálták a békés polgártársainakat, akik El Dorado legnagyobb templomai építésében vették ki részüket.
Ez hadüzenet volt minden békés polgárunk ellen. A Kormány stratégiai csoportot hozott létre az ügy érdekében, hogy felülvizsgálja a történések súlyosságát és megoldásokkal szolgáljanak a lakosság számára.

7. Ápr 2022, Enzo kormányzó vészhelyzeti felhatalmazást kapott és hivatalosan is csatlakozott a háborúba, békefenntartó szerepet betölteni. A következőket nyilatkozta a kormányzó: ,,Vészhelyzeti felhatalmazásban El Dorado újraválasztott Kormányzójaként. A kihívásokat elfogadtam, célom a békefenntartása.''

A stratégiai békefenntartó csoport vezetői: Enzo di Rosetti, T.p.p., Aw.Team, Labello 007 és a Majd Megváltoztatjuk csoport emberei kidolgoztak egy tervezetet amiben komoly taktikai csapásokat mérnek El Doradót felbújtó terroristák ellen. Kb. 2 hónapig tartó háborút a Kormányzat sikeresen nyerte meg és végül végbement a békefenntartó hadművelet. Rosetti kormányzó köszönetet mondott az békefenntartó szervezeteknek név szerint is kiemelte a bajtársait mint pl.: Etheryon, SisterAbigail és csoportjuk, Harapós Krokodilok Nemzeti Park stb. A kormányzó hivatalosan is kijelentette, hogy vége a háborúnak és El Dorado újra békében élhet
. Megsegítő szervezeteket hozott létre a rászorulóknak akik a háború következtében vesztették el városukat.

Nem sokkal a csapások után, Rosetti kormányzó kihirdette a díszpolgárválasztást amit Etheryon nyert.

A nyár elején bejelentette az Hagyományörző Erődharcos Sportlövő egyesület, hogy csökkent a sportolók létszáma, ezért kevesebb erődharcossal vág neki a 2022-es szezonnak El Dorado. A kormányzó nagyon szereti az erődharcokat, ezért segélytoborzást szervezett és a nyár végére helyreállni látszik az erődharcosok létszáma a ligában.

A kormányzóval egy interjú is készült ami itt olvasható: Enzo di Rosetti interview

El Dorado kormánya
 
Üdvözlök mindenkit az év végi kormányinfón. A kormányinfó teljes őszinteségben fog zajlani, mellébeszélés nélkül.

El Dorado kormánya igyekszik megfelelően tájékoztatni a polgárait a világ eseményeiről és fejleményeiről. 2022.12.31. 19:00 órától sajtótájékoztatót tart a kormányzó El Doradon (a kocsmában). Itt feltehetik a kormányzónak majd a kérdéseiket.

Utoljára nyáron tartottuk az idei első kormányinfót. Ahol szó esett az El Doradon megtörtént sajnálatos háborúról, amit a Kormány sikeresen, minimális veszteségekkel kezelt. Ezek után békében zártuk le ezt a konfliktust amit terroristák indítottak egy bizonyos Farkas Testvériség nevű városból.
Örömmel jelentem be, hogy a Farkas Testvériség város kivetette magából ezeket a terroristákat, megújult a népessége akik immáron a békét támogatják és sosem támogatták a konfliktust, egyszerűen belerángatták őket egy sajnálatos konfliktusba. A megmaradt bűnözőket kirekesztettük társadalmunkból és börtönbütetésüket töltik le.
Örülök, hogy a Farkas Testvériség újra akklimatizálódott El Dorado békéjéhez és sok szeretettel fogadjuk őket újra közénk.

El Doradon sajnálatos módon csökkeni látszik, egyelőre lassan, de fokozatosan a népességszám. Ennek következtében régebben nagyobb, legendássá vált (általában) erődharcos városok létszáma is zuhanni látszik. Mivel a kormány nem szeretné, hogy ezek a városok feledésbe merüljenek, megemlékezünk róluk és kiérdemlik a legendás város címet. Ezt a címet maga a kormányzó nyújtja át nekik. Ezek a városok El Doradon egyenként képesek lennének Fővárosok lenni, köszönjük egykori vezetőik hatalmas emberfeletti munkáikat, a közösségünk megörzi emléküket örökre!
El Dorado legendás városai:
Windstorm
Farkas Falka
Harapós Krokodilok Nemzeti Park
Farkas Testvériség
Szívtiprók

Városokkal kapcsolatban annyit még, hogy El Dorado Fővárost fog választani, erre a szavazásra a városvezetők jelentkezhetnek és nevezhetik be városukat! A fővárosi titulus egy éves lesz amit a közösség választ ki. Egy év után új szavazást írunk ki, de sorozatban évekig nyerhet akár ugyanaz a város.

Történtek még a világunkban változások, amik sajnos El Doradora is kihatással voltak. Megnövelték a nyugdíjkorhatárt a globális vezetők (250-es szint bevezetése). Ezért sajnálatos módon az egész társadalmunkat sújtja a munka további hosszú évekig. Jó esetben + 10 év munkát róttak a nyakunkba.
El Dorado kormánya harcolni fog a nyugdíjkorhatár emelés normális optimalizálása érdekében (A szintemelés miatt új fejlődési ágazatokat kívánunk bevezetettni a játékba). Emiatt brutálisan megkínozták népünket és egyre többen adják fel a vadnyugaton való életet. (Abbahagyják a játékunkat.)
Ezt El Dorado kormánya nyílt hadüzenetnek tekinti a vadnyugat lakossága ellen, a kizsákmányoló globális vezetőink rettegjenek, El Dorado kormánya koalíciós diplomata hadrendbe fog felállni, összefogunk a többi állammal, hogy optimalizáljuk a nyugdíjkorhatár feltételeit! Elutasítjuk a 10 éves templomépítést és a 15 másodperces rabszolgamunkát. Ők igyekeznek kiölni minden élvezetet az életünkből, de mi szórakoztatni próbálunk, több erődharcos változást és párbaj változást szeretnénk bevezetni. 2023-as évünk erről fog szólni, előreláthatólag.

Örömmel jelentjük, be hogy lezajlott egy új díszpolgár választás. Újraindult az eldoradoi jósterem, művésztermi kiállításunk bővült és létrehoztunk egy szerencsejátékos szervezetet is. 2022-es év népességszám szempontjából nem volt jó, viszont közösségi életünk továbbra is virágzik, a gazdaságunk erős. Igyekszünk folytatni ezt a sémát, boldog békés játékot és boldog új évet kívánok mindenkinek 2023-ra. Köszönöm a figyelmet.

El Dorado megválasztott kormányzóját hallották beszélni.
 
Itt az ideje méltósággal búcsút inteni a fiatal múltnak és büszkeséggel megöregedni. A kormányzó már egy idős államférfi, de karakán kormányfő. Hivatalos kormányzói gúnyáját sosem hordta, mindig hippinek öltözve átlag kisemberként járta Texast, ezt a viseletét El Doradora is magával vitte, ahová a békét sikeresen vonatoztatta. El Dorado múltját véres háborúk kísérték, maga a kormányzó is harcolt számos csatában. Politikai ambíciói lehetővé tették, hogy elhozza a végső békét az államnak. A kormányzó már idős, de erős mint egy bivaly és rettenthetetlen akár egy cowboy, ő maga is tudja milyen az igazi cowboy élet, hiszen fiatalkorát és a háború utáni életét is így élte. Egy cowboynak este megpihenéskor a legszebb takaró a csillagfényes ég.

El Dorado békéjét erősen bebiztosította. Lehet, hogy elhagyja kormányzói székét. Világunknak sok része felfedezetlen, országunk sok részén még háborúk zajlanak. Rosetti kormányzó egyszer sikeresen teremtett már békét, hosszú-hosszú évek munkája alatt.

Enzo di Rosetti az elnöki székbe készül és importálni fogja a békét az összes államba.


uNCDAoX.png

Enzo di Rosetti, El Dorado kormányzója
 
Fent