DeletedUser11264
Vendég
Kedves Játékosok!
Ha minden jól megy, akkor március 11-én érkezik hozzánk a legújabb frissítés, ami rengeteg új dolgot tartalmaz, többek között a tárgyak fejlesztését (továbbikaban sufnituning). Ez azt jelenti, hogy hiába volt eddig a felszerlésetekben pl. 3 darab szamár, ez nem jelentett semmi pluszt. De a sufnituninggal a 3 szamárból egy erősebb hátas lehet
Akkor nézzük pontosan mit is tartalmaz a 2.20-as frissítés
Sufnituning
Ahogy fent is írtuk, innentől lehetőség lesz az egyforma tárgyakat tovább fejleszteni, amihez csupán három egyforma tárgyra lesz szükség, na meg némi pénzre vagy rögre. A három tárgyból készülhet egy egy csillagos tárgy. Majd három egy csillagos tárgyból egy két csillagos és így tovább. A legtöbb tárgy esetében működni fog a dolog, bár néhány ritka cucc kizárásra került. Bekerül a játékba néhány új eredmény is ezzel kapcsolatban. A sufnituning részletes leírása hamarosan bekerül a Wiki-be is.
MPI jelentések
Jobb lesz ha innentől még a harc hevében sem ragadtatjátok el magatokat, ugyanis a frissítés után lesz lehetőség az MPI kalandok chatjén elhangzott dolgokat jelenteni.
UP Bolt leárazások bejelentése
Minden héten - péntektől vasárnapig - véletlenszerű leárazást tartunk a boltban. Erről mostantól egy kifinomultabb értesítés is felhívja majd a figyelmeteket.
Gyűjtőkártyák
Itt egy kicsit finomítottunk a kártya leírásán, hiszen nem is tartalmaz tárgyat - annak ellenére, hogy a szöveg ezt állítja, amikor az egérrel a kártya fölé mentek.
Hibajavítások
Természetesen a frissítés érkezését vagy a változásokat bejelentjük majd több felületen is, addig is további jó szórakozást!
Üdv, The West Csapat

- nem létező játékosnak küldendő levél esetén figyelmeztetés
- fordítási hibák
- duplikált eredmények
- Csapos szett bónuszai
- erődharc visszaszámláló
Természetesen a frissítés érkezését vagy a változásokat bejelentjük majd több felületen is, addig is további jó szórakozást!
Üdv, The West Csapat
Utoljára egy moderátor szerkesztette: