Kibeszélő 2.168-as kibeszélő

Robert117

Legendary player (Retired)
Fejlesztések, újdonságok és hibajavítások; áll a frissítés pontjaiban. De sajnos nem ez az első frissítés, ami így néz ki.
Nem látok mást, mint két hibajavítást. (Egy elkésett és még csak nem is teljes körű átállást a modernebb rendszerre, a másikra meg inkább nem is mondok semmit.)

Szerintem sértő a játékosokra nézve, hogy a lassan és nehézkesen érkező korrekciókat frissítésként/fejlesztésként próbálják eladni.
Sokkal tisztességesebb lenne elnézést kérni, hogy egyáltalán egész eddig így voltak. (Persze az is csak akkor érne valamit, ha rendszeresen érkeznének valódi fejlesztések is.)

Az egészben csak a játékosokat sajnálom, mert nem ezt érdemelnék. Meg persze a Support csapatot, akiken sajnos csattan az ostor, azokért a dolgokért, amiért a játék fejlesztői illetve az Inno erre fordított megfelelő figyelmének hiánya a felelősek.
 

Deleted User - 779988

Vendég
Elképesztő! A nagy fejlesztés mellett időről időre foglalkoznak a jelenlegi játékkal is. Mindig örömmel látom, amikor jön a következő frissítés, hiszen tudom, ez azt jelenti, hogy még mindig javul, fejlődik a játék.

Eljutottak a nyakasokig! Ezt csak örömmel fogadhatjuk, mert hamarosan az összes bolti ruhadarab szintes bónuszt kap. Még egy kis idő, és végre valahára eltűnnek a teljes szettes megoldások. Ne sürgessük ezek eljövetelét, több száz tárgy átírása nem történhet meg az egyik napról a másikra.

A hibajavítás pedig igen is fontos volt! Jó látni, hogy a fejlesztők is olyan fontosnak tartják a tökéletességet, mint mi, játékosok.

Szerintem minden játékos nevében mondhatom, hogy köszönjük a fejlesztőknek, hogy folyamatosan küldik nekünk a frissítéseket. Minden elismerésem!:up:
Illetve köszi Klar!
 
Fent