Kibeszélő 2.135-ös frissítés

Mandarinrece

Veteran Member
Ex-Csapattag
Eléggé övön aluli ütésnek érzem ezt a játékosokkal szemben. Akik kellően figyelmesek és szemfülesek voltak, észrevették ezt az amúgy jó lehetőséget, és kihasználták, mert megérte. Jól tudjuk, hogy a játékosok próbálnak minél több lehetőséget megragadni és kihasználni, hogy ezzel is még jobbak lehessenek. (Éppúgy, mint játékon kívül; lehetőségek jönnek, amelyeket ki lehet használni.)

Megértem, hogy a "kis kapu" kihasználását szándékozzák ezzel megtorolni, viszont szó nem volt róla, hogy ennek a "kis kapu"-nak a kihasználása nem engedélyezett. Hiszen semmilyen tiltás nem vonatkozott rá. Olyan dologért büntetnek ezzel játékosokat, ami nem volt tilos.

Tipikus példája annak, amikor csak az érme egyik oldalát vizsgáljuk, a másikról pedig tudomást sem veszünk. A készítői szemszög alapján lett megvizsgálva a dolog, de játékos oldalról már nem lett áttekintve (vagy amennyiben át lett; látjuk az eredményén, hogy rosszul).

A helyzet az, hogy egy olyan kis kapu kihasználása miatt kerülnek (még az ilyen apró lehetőségeket is figyelmesen felfedező) játékosok rosszabb helyzetbe, amit a készítők hagytak nyitva számukra. (Ráadásul úgy, hogy miután szembesülniük kellett az emiatti "boszorkányüldözés" kirobbanásával esélyt sem hagytak nekik az ebből való kihátrálásra. Kárpótlásról meg ne is beszéljünk...)

Felmerül a kérdés; valóban a játékosok hibáztak ebben a helyzetben?

Megtorlás? Na ne már... Jött egy újítás, aminek a célja az volt, hogy azokat a tárgyakat amik összegyűltek a játékosoknál az évek alatt (és ma már semmire sem jó), be lehessen váltani valami hasznosabbra. A fejlesztéssel együtt jött egy kiskapu is, amit eddig ki lehetett használni, ezzel akár több ezer kötvényhez is jutva. Lássuk be, hogy az közel sem normális dolog, ha valaki egy nap alatt több ezer kötvényre tesz szert. Ez nem büntetés, vagy kitolás a játékosokkal, csupán becsukták a fejlesztők azt a bizonyos kiskaput. Ezzel miért kerül bárki is rosszabb helyzetbe? Aki élt ezzel, az számíthatott rá, hogy egyszer ez a lehetőség meg fog szűnni. Kárpótlásról meg valóban ne is beszéljünk, mint ahogy azt te is írtad, hiszen itt nincs miért kárpótolni bárkit is. :)
 
Robert117

Legendary player (Retired)
Mandarinrece, csak ismételni tudnám erre az írásom utolsó 3 bekezdését, amelyekre továbbra sem kaptam érdemi válaszokat.
Aki élt ezzel, az számíthatott rá, hogy egyszer ez a lehetőség meg fog szűnni.
Ez pedig nem igaz, hogy aki élt vele számíthatott rá, hogy meg fogsz szűnni, főleg ilyen gyorsan, hogy esély sincs reagálni. Ugyanis semmilyen erre vonatkozó kommunikáció vagy jelzés nem volt.
Ellenben vannak olyan dolgok a készítők előtt, amikre már régóta számítani lehet, akár volt rá jelzés is. Az általános tapasztalat pedig pár év elteltével sajnos az, hogy majd újabb pár év múlva hozzányúlnak.

Bár engem nem igazán érint a dolog, azért rossz nézni, hogy jelét sem láttam a játékosokkal való együttműködésre, hogy az érintettek felé bármiféle szolidaritás lenne.

Talán készítői oldalról ez kissé kellemetlen, de be kellene vallani, hogy -bár jó dolgot hoztak létre az Angussal,- becsúszott egy ilyen hiba, és megnyílt vele egy "kis kapu". A megítélésen nem rontana, hiszen a játékosok amúgy is tudnak erről. Sőt inkább még javítana is. Elvégre a fejlesztők között is emberek dolgoznak, hibázhatnak. Hibázni pedig csak az tud, aki dolgozik. Ezek megvallása pedig abszolút nem szégyen, sokkal inkább erény.
Mennyivel elégedettebbek lennének a játékosok egy olyan készítői csapattal, akikről látják, hogy értük is dolgoznak, és ha még hibáznak is, észreveszik, belátják, és a játékosokkal közösen megkeresik a megfelelő kompromisszumot, megoldást?
Azért vannak ennél jóval kényesebb témák is, ahol szintén ilyen szimpatikus gesztusokra lenne szükség a készítőktől, szorosabbra fűzve ezzel a játékosokkal való kapcsolatot, és hatalmasat emelve a játék minőségén.
 
Deleted User - 779988

Vendég

Be lett jelentve ez bétán. Vannak, akik látták, hogy kiszedték a munkaleírások kötvény beváltását a béta szerveren. Beszéltünk is róla chaten többször. Egyszerűen hazugság az, hogy semmilyen jelzés nem volt előtte. Esetleg a kommunikálása ennek a frissítésnek lehetett volna kicsit előbb, mondjuk 24 órával előtte. De az, hogy nem tudtuk erről...

Nem lettek büntetve olyan dologért, ami nem is volt tilos. Esetleg tudsz arról, hogy akik éltek ezzel a plusz lehetőséggel, azoktól visszavonták ezt a pluszt? Ha betesznek egy rögös szettet nagyon drágán, de az nagyon jó, majd hoznak pár hétre rá egy sokkal jobb szettet kb ugyanannyiért, akkor reklamálsz? Mert te azt hitted, hogy ez hosszabb távon lesz jó?

Ahogy az életben, ez is egy befektetés volt. Vagy bejön, vagy nem. Vagy eltudsz tenni sok kötvényt, amit fekete péntekkor/karácsonykor visszatudsz váltani többre, vagy nem. A szabályokat elfogadtuk, mely tartalmazza, hogy bármikor, bármit megváltoztathatnak a játékban, Ez történt. Változtattak.

Mint mondtam, értesültünk erről korábban. Hivatalosan, a játéknak a béta szerverén történtek által. Ami ott történik, előbb-utóbb bejön a rendes világokra. Én tájékoztattam is egy telegram formájában a szövetségem tagjait ennek az esetleges bekövetkezéséről.

A többiben igazad van. Hibáztak, nem is próbáltak valami kompromisszumra törekedni, egyszerűen kivették. De tudtunk erről.

Szerk: https://wiki.the-west.hu/wiki/Szabályok
10) " Minden változtatást megfelelően bejelentünk előre "
Azért általában ezt egy 24 órával előtte illene. (tegnap este 7 körül lett bejelentve)
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:

Bétán lett bejelentve, angol nyelven(bár utóbbi napjainkban már nem akadály). Nyilván aki nem játszik ott és nem követi vessen magára, hozzá ez nem jut el, és ez jelenti a nagy többséget.
A chaten az elmúlt hónapokban egyetlen egyszer láttam, hogy szó van erről(pedig elég aktív vagyok), de akkor sem volt téma a kivezetés. Egyszerűen hazugság, hogy érdemi jelzést kaptak volna a játékosok, és megvalósult volna a megfelelő időbeni általános tájékoztatás (magyar nyelven, magyar oldalon).

A példa nem megfelelő, mert itt szó nem volt befektetésről, hogy vagy bejön vagy nem. Ez egy bent lévő dolog, ami annyira biztos (volt), mint Ima-t nyomsz a templomban, és azt Ima-ként fogja számolni. Semmilyen kockázat nem volt benne látható.
A szabályokra vonatkozó résszel egyetértek, abba ilyesmi belefér. Bár kérdéses, hogy mennyire tisztességes ilyen módon bánni a játékosokkal. Van akinek elbírja a lelkiismerete gyomra...

A Béta szerver elsődlegesen teszt funkciót lát el. Ami ott történik nem mindig, és nem minden esetben jön be abban a formában a "rendes világokra", hiszen elsődleges cél ott a hibák kiszűrése és javítása, változtatások nagyobb játékosközeg előtt való tesztelése.
Nagyon kedves vagy, hogy erről tájékoztattad a környezetedben lévőket -amely egy szűkebb kört jelent a teljes játékosállományon belül,- de nem neked lett volna a feladatod, illetve nem ebben a formában kellett volna az információt eljuttatni a játékosokhoz. Sajnos nem volt ez hivatalosan, megfelelő módon és időben lekommunikálva.
 
Utoljára szerkesztve:

Deleted User - 779988

Vendég
A chaten az elmúlt hónapokban egyetlen egyszer láttam, hogy szó van erről(pedig elég aktív vagyok), de akkor sem volt téma a kivezetés.
Nagyon kedves vagy, hogy erről tájékoztattad a környezetedben lévőket
Láncreakció is lehetett volna ebből. Én tájékoztatok 'pár' embert. Ők más világokon tájékoztatnak 'pár' embert. Az újonnan értesültek ismét másik világok szólnak 'pár' embernek és... Mindegy, ilyen valszeg soha nem történik. :/

A példa nem megfelelő, mert itt szó nem volt befektetésről, hogy vagy bejön vagy nem. Ez egy bent lévő dolog, ami annyira biztos (volt), mint Ima-t nyomsz a templomban, és azt Ima-ként fogja számolni. Semmilyen kockázat nem volt benne látható.
A szabályokra vonatkozó résszel egyetértek, abba ilyesmi belefér. Bár kérdéses, hogy mennyire tisztességes ilyen módon bánni a játékosokkal. Van akinek elbírja a lelkiismerete gyomra...
Éppen a játékváltoztatások miatt nem lesz semmi fix. Ahogyan az is befektetés volt, hogy Uniós ruhaszettet vettek az emberek. Mint láthatjuk, elég jó volt. De az is megeshetett volna, hogy hoznak helyette egy jobbat néhány hónapon belül. Nyilván, ezaz Angusos új dolog, kivenni nem igen szoktak ebből a játékból. De mint lehetőség, benne volt a pakliban.
A Béta szerver elsődlegesen teszt funkciót lát el. Ami ott történik nem mindig, és nem minden esetben jön be abban a formában a "rendes világokra", hiszen elsődleges cél ott a hibák kiszűrése és javítása, változtatások nagyobb játékosközeg előtt való tesztelése.
Ahogy mondod, nem minden jön át. Például adtak hozzá még egy csere lehetőséget, ami (mivel még nincs is, ezért valószínűleg) teszt alatt van. De az ilyen újítások legtöbb esetben átjönnek. Igazad van, nem minden.
Sajnos nem volt ez hivatalosan, megfelelő módon és időben lekommunikálva.
Egyszerűen hazugság, hogy érdemi jelzést kaptak volna a játékosok, és megvalósult volna a megfelelő időbeni általános tájékoztatás (magyar nyelven, magyar oldalon).
Ezzel az eggyel, ilyen formában egyetértek. Én is nehezményezem, hogy még 24 óra se telt el a bejelentés és a frissítés között.
 
Robert117

Legendary player (Retired)
Túl komolyan veszitek.

Lehetséges. Inkább el kéne bagatellizálni ezt is, vagy csak szimplán hagyjuk ennyiben.
"Jó" magyarosan: Engem nem érint, minek foglalkozzak vele? Mit nekem a játékosok érdekei, meg elégedettsége? IRONIA
Elvégre úgyis csak olyan kitérő válaszokat kaptam, amelyek gondosan megkerülik az eredeti hozzászólásom fő tartalmi részét.
Nyilván még mindig illúzió az általam szóba hozott gesztus a játékosok irányába. Talán majd egyszer... #AReményHalMegUtoljára
 
Old Mustáros Kéz

Veteran Member
Láncreakció is lehetett volna ebből. Én tájékoztatok 'pár' embert. Ők más világokon tájékoztatnak 'pár' embert. Az újonnan értesültek ismét másik világok szólnak 'pár' embernek és... Mindegy, ilyen valszeg soha nem történik. :/
V1-en, floridán napokig ment ilyen téma.
Iowán is, többi világon nem vagyok aktív, szóval nem tudom, de én is több embernek mondtam, én is több embertől hallottam.
A bétás linket sokan, sokszor linkeltük.
De a munkaleírásokat továbbra is be lehet váltani, vagy felhasználni, szóval szerintem nem történt semmi komoly probléma.

Az nagyobb baj, hogy a cirkusszal évek óta nem haladnak :P
 
Kenneth G

Kroki-fan
Egyébként még ma reggel belehetett váltani a leírásokat kötvényre.
A másik része, ha ilyen kiskapukat más játékokban kihasználnak az emberek, akkor azokat vagy figyelmeztetik és visszaveszik az előnyét, vagy kibannolják. Itt inkább örülni kéne hogy nem lett belőle semmi.
Na ja, csak itt nem bugot használtál ki, hanem két esemény szerencsés összefüggését.
Ahogy a cirkuszban is az a szerencsés felállás volt, hogy benne volt a 25-ös poti és a köti egyszerre.

Ami pl. bug volt, amikor anno még a haloweenkor lehetett több képességet szerezni.
 
DeletedUser17653

Vendég
Muszáj vagyok bejelentkezni és ide irni, mert soha a büdös életben nem fogjátok megérteni a dolgokat.

Ahogyan Kenneth is mondta, ez nem bug, hanem egy kiskapu volt, egy véletlen szerencse, amiről (ha hiszitek, ha nem) mindenki tudott, s nem csak a földi halandók. Úgy volt vele mindenki, hogy ha nincs túlzott visszaélés, csak karácsonyra tartogatod a kötidet leírás formában, egye fene, legyen neked jó, el van nézve a dolog és nem tudunk semmiről.

Az igazi probléma ott kezdődött, amikor (és igen, mind a 2 oldal hibás) speeden a leárazásoknál nem lett odafigyelve arra, hogy a leírásokkal baj lehet, ti meg 20000x kötit csináltatok belőle, fejenként. Na itt a baj. Bevétel generálásra megcsinált szerveren kihasználtok valamit, amitől elesik a bevételtől a cég, szerintetek nem fognak utána kérdezni hogy ez mi, és mitől van? Hát dehogynem. Csoda lesz ha kapni fogtok mostanában speedet ezek után.
Ha 25-ször nem mondtam el, hogy figyeljünk oda a beállításokra speeden, akkor egyszer sem, s tessék. Ahogy mondtam, itt hibás az is, aki kiszedett több ezer kötvényt a bajszossal, leárazás mellett, és az is, aki nem gondolt bele hogy amugy ezt lehet ki fogjátok használni.

Egy örök szabálya van az online játékoknak: ha találsz valami olyat, amitől neked minimálisan könnyebb lesz az életed, befogod a pofád, és nem viszed túlzásba. Itt túlzásba lett véve, egy komplett speed mezőny megcsinálta ugyan azt az ökörséget mint aki kitalálta... és még mindig nem arról beszélgetünk, hogy valaki a táskájából beválltott 30 leírást, hogy legyen kötvénye rendes szerveren.
Ugyan ez volt a helyzet a cirkuszos kötvényes balhé miatt. 50-100k kötvénye volt sok embernek, szét lett kürtölve, mindenki elkezdte csinálni, aztán nyavajogtak sokan hogy dehát miért kell kivenni. Pont ezért, mert tisztességesen nem tud az ember semmit se használni, csak majmolni, halmozni, minél többet.

A másik ez a tájékoztatás. Az egész szituáció egy nyílt titok volt, mert több mint 1 hete szóltam olbéknak, hogy várható egy ilyen. Nem fogok köntörfalazni, semmi kedvem nekem ehhez a magyar fórumhoz már, amugy is .net vagy beta forumon lófrálok ha nagyon érdekel valami, mert ott több az infó. Így is volt ez akkor, amikor szétkürtöltem a hírt, hogy mi lesz. Látta mindenki aki aktív volt akkor, sőt, elvileg levélben egy komplett szövi megkapta az infót, akik meg tovább vitték azt más szerverre a kapott adatokat. Mindenki tudott róla, magyarul írtam le, hozzá is lett téve hogy max 2 hét és megkapjuk éles szerverre is a frissítésl. Az, hogy a magyar jelentés nem érkezik meg időben, jelenleg a kisebbik baj, mert több mint egy héttel hamarabb szólva lett... de csak is ebben értek egyet, hogy későn lett leadva a frissítés tartalma, viszont ezért szeretjük net fórumot, mert ott időben szólnak.

Legközelebb mielőtt ujjal mutogatunk a cég fele, gondolkodjunk már el azon is hogy mi a saját hibánk a történetből, mert ettől még én is meg tudok őrülni. Pedig én aztán híres vagyok arról, hogy egyáltalán nem kedvelek senkit a cégből se, de azonnal meg tudtam érteni a döntést, és 100%-ban jogos amit csináltak.
 
Utoljára egy moderátor szerkesztette:
Fent