Megvalósítva 180 szint

Kasza1987

Veteran Member
Sziasztok

Több fórumot, hozzászólást olvastam el. Sok probléma lenne az új szinttel, se idő a programozóknak, se konkrét megoldást nem olvastam igazából, hogy lehetne okosan gyorsan olcsón megvalósítani. Pár problémát írok és megoldást rájuk remélem átkerül és idővel megvalósításra kerül, ha nem is ebben a formában.
Jogilag lemondok az ötletről és az ebből származó bevételről. Továbbiakban bármilyen ötlet történik a hozzászólásban, az Inno Games tulajdona.

1. Tapasztalati pont
150-es szint elérése se volt egyszerű. Azonban mmorgp játék lényege a fejlődés. Ezért kell felemelni a szintet 180-ra.
Az új munkák 150es szinttől vagy megfelelő pontozással lehessen csak elérni és kb +4000 tp kell adni egy órára, hogy ne mindenki templomot építsen.
Erődharcok maximum tp-jét legalább duplázni kell.
Párbajok szintén duplázni kell a tapasztalati pontot, azonban a párbajszint tp-je maradjon és max szint is 450 maradjon. Az okai lassabb fejlődés párbajban szinthez képest, a 450 szinttel több elérhető ellenfél marad, mintha felemelkedne 540-ra.
Várható eredmény több párbajos, mert lehet kit ütni, több erődharcos, mert 1legtöbb tp adja majd 1 órára.

2. Új munkák


A legnagyobb probléma mindig, hogy hova tegyük az új munkákat, Új térképet írni kb esélytelen.
Szerencsére egy kis logikával meg lehet oldani. Egy helyen ahol dolgozni lehet 6 hely van munkára. Mindazonáltal a legtöbb hely nincs feltöltve, csak pár példát hoztam
4 munka bányaszat.png
2 szabad hely van, lehetne rézbányászat, nikkel bányászat
4 munka bandita vadászat.png
szintén két szabad hely lehetne munkavállalás kalózkodás, munkavállalás bandita vezetőként.
3 munka paci.png
3 szabad hely van. Munkavállalás lovasgazdaként, munkavállalás stb

Legalább 40 szabad hely a térképen munkák terén. Még-ha 20 új munkát kapunk akkor is lesz szabad hely.

Remélem érthető mire gondolok.
Új termékek, és nincs az, hogy mindenki középen dolgozik hanem szétszórva lesznek játékosok. Alacsony tárgytalálással érdekes receptek ötletek jöhetnek. Kicsit magasabb szerencsés munkákkal pontozások, és nagyon sok 15mp meló ami energia töltést eredményez aktív játékosokkal.

3. Új tárgyak
Igazából értelem szerűen következik, hogy jönnek be új tárgyak játékba.
Amennyi szett van minden évben és a bolti ruhák igazából teljesen feleslegessé váltak ha nem kalandba kell használni őket
Igazából erre 2 megoldás van:
a, Nem kellenek új ruhák, fegyverek stb
b, Nagyon erősek kell, hogy legyenek, 4es szintre fejlesztve, hogy legyen érdeme venni és az új egyedi tárgyaknak speciális tulajdonságuk legyen, pl szerencse növelő, több sebzés stb

Az új egyedik ládákból pedig növeli a rög fogyasztást a gyűjtök számára.

4. Sebesség

150 szinten cuccokkal 5-10 perc pályát bejárni, kis szinten pedig roppant idegesítő tud lenni .
1-50 szintig 200% sebesség bónusz
51-100 szinig 50% sebesség bónusz
101-150 normál jelenlegi sebesség
150-180 0,75 sebesség bónusz 1 helyett

Okai kis karakterek gyorsabban tudnak mozogni, nem több óra elmenni szellemvárosba aztán keleti pontba Nagy karakterek túl gyorsan mozognak nem érzékelik a pálya nagyságát.

5. Rengeteg képesség és tulajdonság pont

Igazából ha mindenki különleges akkor senki sem az.
Ráadásul olyan tárgyak kerülnek be 2 havonta a játékba, hogy szinte majdnem feleslegessé teszi a pontozást. Nem tartom veszélyes elemnek a 30 tulajdonság pontot és 90 képesség pontot extra ként.

6. Nincs idő rá a programozóknak megvalósítani
Senki se mondta, hogy egyszerre kerülj az egészet, mert abból tényleg csak bajok lennének. Az egészet megcsinálni, tesztelni több hónap munkája lenne akár egy év is mire éles szerverekre bekerülne.
Azonban ha apró lépésenként haladunk.
1. lépés: néhány új munka még el nem éri a végeleges számot. Közben azokat finom hangolni, hogy mindenki számára megfelelő legyen a visszajelzések alapján.
2. lépés: 180as szint behozatala
3. lépés. Új tárgyak létrehozása, minden boltot apránként elsőnek 150 as tárgyig mikor már a játékosok. és a visszajelzések alapján idővel 160as cuccok majd 175 ig.

Nem lehet már egy játékot megcsinálni, hogy tessék kész van egyben és őrüljetek. A programozóknak se megterhelő 2 hetente 1-2 új munkát betenni.
Kölcsönös munka megosztás ők dolgoznak amin mi szeretnénk, mi játszunk, jól érezzük magunkat és arany rögöt használunk fel, és abból pedig a fizetést kapnak.

További ötletet elfogadok, és próbáljunk már egy korrekt tervet összehozni és tovább küldeni a fejlesztőknek.
 

Törölt tag 18099

Vendég
Teljesen felesleges az ilyen ötletek kidolgozása, hiszen úgy sem fog megvalósulni. :)
Pszt, legalább jó pár év után csinál valamit. :D Egyébként maga az ötlet nem rossz, mondjuk mikor nekem vázolta ezt, akkor is csak a tp-vel voltak bajaim, plusz magukkal a kalandokkal, mivel már 125-150 között a templomon kívül jóformán semmivel nem lehet haladni.

Nyilván sokat nem lehet erre se számítani, mint a költözésre sem lehetett, de inkább adjuk meg nekik az esélyt. Ez a szintbővítés lusta verziója egyébként is.
 

Törölt tag 18099

Vendég
Nyilván a tp egy olyan pont, amit meg kell oldani azonnal, de erre is van egy egyszerű megoldás. Mint tudjuk, a kalandok egy minimum szinthez vannak kötve. Ezt még nagyon piszkálni se kell, csak mondjuk annyira, hogy nem 10.000 tp lesz az össz jutalom egy kalandsornál, hanem 250.000, vagy több. 10-15 új kalanddal el lehet indulni, megírása kb 1-1.5 hónap, és minden 2. vagy 3. frissítésben lehetne bővíteni is ezen kalandok számát +1-el.

A munkák tekintetében is egyszerű lenne abszolválni ezeket, minden 10. szintnél 2 új melót kapna a nép tetemes mennyiségű tp-vel, de azokat addig még munkaponttal se lehetne elérni, hanem ténylegesen szintfüggőek lennének. Így nincs az, hogy boldog boldogtalan csinálja a 170-180 közötti melókat, kisebb szinteken, s megamarad a kihívás része is (meg nem unatkozunk).

A harcokon egy algoritmussal át lehet írni a tp számokat 6000-ről 12000-re, hogy 150 felett ennyi legyen a max tp (vagy amennyire kell).

S ezek csak gyors ötletek a tp problémáira, amiket most megkaptok. Ezer meg egy dolog van még ami erre megoldás lehetne
 

DeletedUser17977

Vendég
Üdw!
Igen fejleszteni kell,de hogy hogyan azt nem mi fogjuk kiagyalni :)
Tudják a fejlesztők is hogy hová lehet berakni új munkákat,és mit lehet még csinálni,pl új küldik amik sok tp-t adnak!
És egy 1-es szintűnek is még a jelenlegi kereteken belül is,miért ne lehetne elérhetetlen a 180?
Kitartás kérdése az egész.
Sőt az egész játék kitartásra épül :)
 

Törölt tag 18099

Vendég
Kasza, szerintem vidd az ötletet .net fórumra, mert ott eléggé érdeklődőek a helyiek az ilyesmi dolgokra. Raiderék meg úgy is továbbítják bétára az ötletet ha jó, max majd szólok nekik, hogy foglalkozzanak vele picit, és kuro meg úgy is szólni fog ha nem tetszik valakinek valami :)
 

Syntex

Veteran Member
Ex-Csapattag
Sziasztok

Több fórumot, hozzászólást olvastam el. Sok probléma lenne az új szinttel, se idő a programozóknak, se konkrét megoldást nem olvastam igazából, hogy lehetne okosan gyorsan olcsón megvalósítani. Pár problémát írok és megoldást rájuk remélem átkerül és idővel megvalósításra kerül, ha nem is ebben a formában.
Jogilag lemondok az ötletről és az ebből származó bevételről. Továbbiakban bármilyen ötlet történik a hozzászólásban, az Inno Games tulajdona.

1. Tapasztalati pont
150-es szint elérése se volt egyszerű. Azonban mmorgp játék lényege a fejlődés. Ezért kell felemelni a szintet 180-ra.
Az új munkák 150es szinttől vagy megfelelő pontozással lehessen csak elérni és kb +4000 tp kell adni egy órára, hogy ne mindenki templomot építsen.
Erődharcok maximum tp-jét legalább duplázni kell.
Párbajok szintén duplázni kell a tapasztalati pontot, azonban a párbajszint tp-je maradjon és max szint is 450 maradjon. Az okai lassabb fejlődés párbajban szinthez képest, a 450 szinttel több elérhető ellenfél marad, mintha felemelkedne 540-ra.
Várható eredmény több párbajos, mert lehet kit ütni, több erődharcos, mert 1legtöbb tp adja majd 1 órára.

2. Új munkák

A legnagyobb probléma mindig, hogy hova tegyük az új munkákat, Új térképet írni kb esélytelen.
Szerencsére egy kis logikával meg lehet oldani. Egy helyen ahol dolgozni lehet 6 hely van munkára. Mindazonáltal a legtöbb hely nincs feltöltve, csak pár példát hoztam
1945 bővítmény megtekintése
2 szabad hely van, lehetne rézbányászat, nikkel bányászat
1944 bővítmény megtekintése
szintén két szabad hely lehetne munkavállalás kalózkodás, munkavállalás bandita vezetőként.
1943 bővítmény megtekintése
3 szabad hely van. Munkavállalás lovasgazdaként, munkavállalás stb

Legalább 40 szabad hely a térképen munkák terén. Még-ha 20 új munkát kapunk akkor is lesz szabad hely.

Remélem érthető mire gondolok.
Új termékek, és nincs az, hogy mindenki középen dolgozik hanem szétszórva lesznek játékosok. Alacsony tárgytalálással érdekes receptek ötletek jöhetnek. Kicsit magasabb szerencsés munkákkal pontozások, és nagyon sok 15mp meló ami energia töltést eredményez aktív játékosokkal.

3. Új tárgyak
Igazából értelem szerűen következik, hogy jönnek be új tárgyak játékba.
Amennyi szett van minden évben és a bolti ruhák igazából teljesen feleslegessé váltak ha nem kalandba kell használni őket
Igazából erre 2 megoldás van:
a, Nem kellenek új ruhák, fegyverek stb
b, Nagyon erősek kell, hogy legyenek, 4es szintre fejlesztve, hogy legyen érdeme venni és az új egyedi tárgyaknak speciális tulajdonságuk legyen, pl szerencse növelő, több sebzés stb

Az új egyedik ládákból pedig növeli a rög fogyasztást a gyűjtök számára.

4. Sebesség

150 szinten cuccokkal 5-10 perc pályát bejárni, kis szinten pedig roppant idegesítő tud lenni .
1-50 szintig 200% sebesség bónusz
51-100 szinig 50% sebesség bónusz
101-150 normál jelenlegi sebesség
150-180 0,75 sebesség bónusz 1 helyett

Okai kis karakterek gyorsabban tudnak mozogni, nem több óra elmenni szellemvárosba aztán keleti pontba Nagy karakterek túl gyorsan mozognak nem érzékelik a pálya nagyságát.

5. Rengeteg képesség és tulajdonság pont

Igazából ha mindenki különleges akkor senki sem az.
Ráadásul olyan tárgyak kerülnek be 2 havonta a játékba, hogy szinte majdnem feleslegessé teszi a pontozást. Nem tartom veszélyes elemnek a 30 tulajdonság pontot és 90 képesség pontot extra ként.

6. Nincs idő rá a programozóknak megvalósítani
Senki se mondta, hogy egyszerre kerülj az egészet, mert abból tényleg csak bajok lennének. Az egészet megcsinálni, tesztelni több hónap munkája lenne akár egy év is mire éles szerverekre bekerülne.
Azonban ha apró lépésenként haladunk.
1. lépés: néhány új munka még el nem éri a végeleges számot. Közben azokat finom hangolni, hogy mindenki számára megfelelő legyen a visszajelzések alapján.
2. lépés: 180as szint behozatala
3. lépés. Új tárgyak létrehozása, minden boltot apránként elsőnek 150 as tárgyig mikor már a játékosok. és a visszajelzések alapján idővel 160as cuccok majd 175 ig.

Nem lehet már egy játékot megcsinálni, hogy tessék kész van egyben és őrüljetek. A programozóknak se megterhelő 2 hetente 1-2 új munkát betenni.
Kölcsönös munka megosztás ők dolgoznak amin mi szeretnénk, mi játszunk, jól érezzük magunkat és arany rögöt használunk fel, és abból pedig a fizetést kapnak.

További ötletet elfogadok, és próbáljunk már egy korrekt tervet összehozni és tovább küldeni a fejlesztőknek.

Szia,

Nagyon szépen köszönjük a részletes és kidolgozott javaslatot. A munkákat illető javaslat különösen tetszik, és szeretnénk további információkat kérni ezzel kapcsolatosan, hogy konkrét adatokat tudjak továbbítani. Szóval milyen tárgyakat lehetne találni, tp, pénz, esélyek stb. Köszönöm szépen!
 

Kasza1987

Veteran Member
Kezdjük el, a sebesség változás nem jó ötlet mert nehéz kivitelezni, én meg nem közlekedek lassabban.
A mostani rendszer, jó hogy pontozás vagy szint kevesebb munkával jár a programozóknak. Abban viszont egyet értek, hogy 150 szint legyen az új munkák első szintbeli követelménye, és olyan 170 környéke az utolsó
Sajnos pontos értékeket nem fog tudni adni, mert ahhoz kellene a tényleges forráskód kb, mert nem kutatom fel egy komplett pontos leírást
Legyen úgy, hogy 1 órás munkára max motivációval, arany csákánnyal.
Még annyi, hogy nem egybe írom meg az összes munkát, hanem hagyok szünetet (nekem is van más dolgom) és mindenkinek lesz lehetősége alakítani hozzászólni ha vmi nem tetszik és utána már könnyebb pontosabb értékeket írni. Meg lehetséges, hogy nem mindegyik munka lesz megfelelő a west számára.

Nikkel bányászat
Termék: Nikkel
Termék találat: 75%
Pénz: 300$
Tp: 3200
Sérülés: 10%
Tárgy találás érték: 1500$
Képesség pont: Ütőerő, kitartás ,2*kézügyesség, kereskedelem,
Munkapont: 1400

Réz bányászat:
Termék: Réz
Termék találat: 200%
Pénz: 500$
Tp:2500
Sérülés: 5%
Tárgy találási érték:700$
Képesség pont: Ütőerő, szívósság, kézügyesség, reflex, javítás
Munkapont: 1200

Munkavállalás kalózkodás,
Termék: Kalóztérkép
Termék találat: 100%
Pénz: 4500$
Tp: 3500
Sérülés: 25%
Tárgy találás érték: 8500$
Képesség pont: Kitartás, reflex, 2*lövés ,fellépés
Munkapont: 1350

Munkavállalás bandita vezetőként
Termék: puskapor
Termék találat: 150%
Pénz:2000$
Tp:2700
Sérülés: 25%
Tárgy találás érték: 15000$
Képesség pont: 3 fellépés reflex, szívósság
Munkapont:1250

Pézsmatulok vadászat
Termék: Tülök
Termék találat: 100%
Pénz:2000$
Tp:3500
Sérülés: 30%
Tárgy találás érték: 3500$
Képesség pont: Kitartás, szívósság, lövés, csapdaállítás, taktika
Munkapont:1000

Hajó építés:

Termék: Hajó tervrajza (makket hajó)
Termék találat: 200%
Pénz:3000$
Tp: 4000
Sérülés: 15%
Tárgy találás érték: 2000$
Képesség pont: 2 építés, javítás, irányítás, taktika
Munkapont:1000

Aztán még reakciók után alakítunk rajta. A tp azért magas mert a 180as szinthez pár millió tp kell.
 

Törölt tag 18099

Vendég
Munkavállalás Fegyvermesterként
Termék: puskatus (későbbiekben kovácsoknak használható lehet)
Termék találat: 75%
Pénz:1100$
Tp:4500
Sérülés: 25%
Tárgy találás érték: 6000$
Képesség pont: ütőerő, kitartás, reflex, kézügyesség 2x
Munkapont:1300

Munkavállalás Borbélyként
Termék: borotvapenge
Termék találat: 130%
Pénz:1000$
Tp:2200
Sérülés: 5%
Tárgy találás érték: 2500$
Képesség pont: fellépés 2x, kézügyesség, reflex, irányítás
Munkapont:900

Szamárnyúl vadászat
Termék: nyúlbőr
Termék találat: 230%
Pénz: 1200$
Tp: 1800
Sérülés: 10%
Tárgy találás érték: 4500$
Képesség pont: lövés 2x, csapdaállítás, taktika, fellépés
Munkapont:1100

Kereskedők Kifosztása
Termék: csiszolt gyémánt
Termék találat: 70%
Pénz:4000$
Tp:3300
Sérülés: 20%
Tárgy találás érték: 9500$
Képesség pont: lövés, kitérés, taktika, fellépés, szívósság
Munkapont:1500

Pijataszedés
Termék: pijata
Termék találat: 230%
Pénz:700$
Tp:1000
Sérülés: 5%
Tárgy találás érték: 4500$
Képesség pont: reflex, kézügyesség, taktika, ütőerő, szívósság
Munkapont:1200

Hirtelen ennyi jutott eszembe
 

jaklee

Veteran Member
Az lenne a jó, ha lennének munkák amikre muszáj lenne pontozni, mint régen. (Sajnos) mostmár ruhával bármit lehet csinálni, kerizés is elég jól tejel még tank pontozással is, ha van jó ruhád hozzá.

Esetleg lehetnének olyan munkák, amikre a munkapont "ruha bónuszok nélkül" számítódna. Így lenne értelme munkára pontozni. A ruhának max a tp/pénz/szerencsenövelős % bónusza számítana.


Munkavállalás bandita vezetőként
Szerintem 15k szerencse túl sok, mert pb-s pontozással lehet könnyen pénzt is farmolni. Pénz gyűjtéshez maradjon meg, hogy külön pontozni kelljen. Vagy legyen minden pontozáshoz egy "kerizős" munka.

Hajóépítés
200% az, hogy szerzel makettet, szerintem ez inkább 2%, egy műhelyből benyúlni a tervet azért nem egyszerű :P

Kereskedők kifosztása
Ennél lehetne, hogy random termékeket ad, pl az új termékekből, vagy olyan terméket, amit valamilyen craftoláshoz fel lehet használni. (csak ne zsákban mint a keriiroda, halál nyitogatni...)


Gyorsan átfutva nekem ezek az észrevételek ugrottak be
 

Törölt tag 18099

Vendég
Munkavállalás bandita vezetőként
Szerintem 15k szerencse túl sok, mert pb-s pontozással lehet könnyen pénzt is farmolni. Pénz gyűjtéshez maradjon meg, hogy külön pontozni kelljen. Vagy legyen minden pontozáshoz egy "kerizős" munka.


Kereskedők kifosztása
Ennél lehetne, hogy random termékeket ad, pl az új termékekből, vagy olyan terméket, amit valamilyen craftoláshoz fel lehet használni. (csak ne zsákban mint a keriiroda, halál nyitogatni...)
Én is röptében válaszolok mert ezer meg egy teendőm van most :D

Bandita vezetésnél azért nem baj ha annyi a szerencse, mert 180-as szinttel nyilván új ruhákat is be kell hozni amiknek a kisebb részét találhatóvá kellene tenni. Ugyan ez volt a keri irodánál is a 2.0-nál, ennél a ráncfelvarrásnál is kelleni fog valami.

A kereskedő kifosztása lehetne random termék is, de hirtelen azt nem tudtam tegnap kitalálni, mik legyenek azok, ugyhogy az csak, egy félig befejezett ötlet :D
 

jaklee

Veteran Member
Bandita vezetésnél azért nem baj ha annyi a szerencse, mert 180-as szinttel nyilván új ruhákat is be kell hozni amiknek a kisebb részét találhatóvá kellene tenni. Ugyan ez volt a keri irodánál is a 2.0-nál, ennél a ráncfelvarrásnál is kelleni fog valami.

Igen, de lehetne a keri vonalon maradni akkor már. Pb-s pontozású a 3 fellépés, 1 reflex, 1 szívóssággal. Pb-re pontozol/öltözöl, és még melózni is tudsz viszonylag nyugiban, az nem poén. Ha pénzszerzéshez öltözöl, abban legyen meg a kockázat, hogy kiüthetnek bármikor :)

(Csak egy apró megjegyzés, tudom nem ez a lényege annak amit írtál :D: a keriiroda, és a többi térkép közepén lévő meló nem a 2.0-val jött be rögtön, egy ideig ez a trollface volt a térkép közepe, ami most a profilképem itt fórumon)
 
Fent