Kár azt a rendszert megerősíteni ahol bárki lophat piacról és nem büntetik, de azokat viszont büntetik akik utána pár "szebb szóval illetik azt a személyt aki lelopta a tárgyaikat. A jelenlegi szabályzat szerint aki lop piacról az még beletartozik a "tisztességesen működő játékosok" közé és megfelelő védelmet kapnak azokkal szemben akik jól szétoltják őket. A tisztességes játék relatív.
Aki súlyosan szabályt szeg az általában ki van bannolva, ahogy engem is ki szoktak.

Én elviselem, mert általában tisztában vagyok azzal mit csinálok.
Voltak olyan többszörös szabályszegő játékosok, akiket régen nem bírtam most mégis teljesen megváltoztak és a kapcsolatunk is jobb lett. Én is állandóan szabályokat szegek meg, meg is kapom érte a nagyságukhoz megfelelő büntetéseket. Egyébként felesleges lejjebb vinni a ponthatárokat, mert már az ürülék szinonimáira is lehet 5 pontokat kapni. Az ürülék szinonimáit pedig már a gyerekek 10 évesen megtanulják és használják is, viszont itt chaten még kicsillagozva se lehet leírni az sz betűs szót, mert egyből kapja az illető az 5 pontot. Ennél szigorúbb már nem is lehetne a rendszer, akkor igen, ha véleménykorlátozás lenne.
Akik súlyosan szidalmaznak másokat azoknak sosem kellett 5 pontokat egyesével összegyűjteniük, egyből kaptak egy 20-ast és abban a pillanatban mentek pihenőre. Szerintem azért a support megfelelően kezeli a szabálysértéseket.
Ha a te alapötletedet megvalósítaná valaki, hamar elfogynának a játékosok. Ne felejtsük már el azt, hogy ez egy vadnyugatos játék, méghozzá szerepjátéknak volt hirdetve anno. A vadnyugaton voltak rossz fiúk is, nem kell mindennek mézesmázascsokipudingnak lenni, kicsit unalmas lenne a játék, ha nem lennének konfliktusok. A játék egyik alapja a konfliktusok és a rivalizálás, általában egy szerveren két nagy szövetség harcol az erődökért. Kémkednek, szétpárbajozzák egymást harc előtt vagy után. Kőkemény politikai harcokat folytatnak azért, hogy kinek lesz több embere, áttoboroznak embereket, felszerelnek embereket. Emberek elárulják a szövetségüket, ellopják a szettet amit ingyen kaptak erődharcra stb. Ez élteti ezt a játékot, a konfliktusok. Persze személyeskedésnek nincs helye, ezek megfelelően büntetve is vannak, ha jelenti őket az adott játékos. Szóval ne felejtsük már el, hogy ez egy vadnyugatos játék még egyszer mondom.. itt vannak kőkemény politikai csaták erődharcos szövetségek között, olykor elcsattan pár keményebb szó, van olyan hogy városok vándorolnak át egyik szövetségből a másikba és próbálják bomlasztani a másik oldalt. Egy tökéletes színdarab az egész mire egy világ élete véget ér.
A rendszeres szabályszegők pedig mindig ki voltak tiltva, én is. El Doradon a fél játékosállomány már ki volt tiltva 5-15 napokra, sok játékosnak rengetegszer összegyűlt 20 pont, ha őket nem engednék vissza most 25v25 harcok lennének. Az összes vezető El Doradon már tiltva volt a játékból kivéve Krisztoph Snow. És sosem követtek nagy bűnt, bár sokan visszaesők voltak, de 90%ban megjavulnak az emberek az első tiltás után.