Ötletek/javaslatok (új)

Deleted User - 819334

Vendég
A második szakma kitanulását nem támogatom, mert rontja a közösségi játékot. Habár egyénileg nagy segítség lehet, pláne hogy senki nem lát a jövőbe, és nem tudja, hogy valóban az a szakma lesz-e a legmegfelelőbb a számára, amit akkor éppen választ. De ugyanez a helyzet a karakterosztályokkal is, nem lehet másodikat felvenni, ahogy lecserélni sem (sajnos).

A meglévő erődök módosítását sem látom ebben a formában célravezetőnek. Viszont a térkép közepét körülvevő megyékben jó opció tudna lenni plusz 1-1 erődök elhelyezése, amely ad némi plusz mozgásteret a szervezéshez a létszámok függvényében. Kétségkívül a közepes és a kis erődök létszáma közé jól jönne egy átmenet. Hasonló formában szerintem hasznos lenne.


Igazából a második szakma nem is őrültség, csak korlátozottabbra kéne csinálni mint a fő szakmát pl csökkenteni a max szakma pontott hogy kevesebb receptje lehessen vagy növelni az anyag szükségletét a 2.-nak.
 

Deleted User - 819334

Vendég
A fejlesztett dolgok piacra helyezhetőségére továbbra sem sok esélyt látok, ahogy a szétbonthatóságra sem. (Mondjuk személy szerint ezeknek nagyon örülnék, jól járnék vele.) Mondjuk már az is nagy előrelépés lenne, ha az utazó kereskedőnek olyan árban lehetne leadni, ami némiképp kárpótol a belefeccölt pénzekért. Jó lenne kitalálni ezekre a cuccokra valamit, hogy legyen értelmük, tudjuk őket valahogyan hasznosítani.

Hmmm az nem lenne rossz ha a fejlesztett cuccok keris ára annyira szorzódna ahány tárgyat tartalmaz a fejlesztése.
 

DeletedUser18074

Vendég
Hallom sokaknak van gondja a párbajokkal való veszteségekkel.



Mit szólnátok ha a párbajt annyiban módosítaná az Inno, hogy Pb felkérések lennének amit a kihívottnak el kell fogadni a támadáshoz? És akkor nem lenne ez, hogy egyesek emiatt vannak város nélkül félelemből meg hasonlók.





Te egyszerűen csak nem értesz a játékhoz szerintem. Ezen jót kacagtam :)
 

jaklee

Veteran Member
Hallom sokaknak van gondja a párbajokkal való veszteségekkel.

Mit szólnátok ha a párbajt annyiban módosítaná az Inno, hogy Pb felkérések lennének amit a kihívottnak el kell fogadni a támadáshoz? És akkor nem lenne ez, hogy egyesek emiatt vannak város nélkül félelemből meg hasonlók.

Én csak egy embertől hallom mostanában, de tőle sokat :rolleyes:

Amúgy meg szerintem hülyeség :) Mindig mindenki aki esetleg el is fogadná, átöltözik védős szettbe. Sőt, megnézi ki hívta épp ki és ráöltözik. Szerintem nincs ennek értelme, és nem látom mitől lenne ez hasznos azon kívül, hogy még jobban szétcseszné a párbajt (Igen, inno szemszögéből hasznos ha valamit szétcsesznek).
 
Egy bandita nem kérdezi meg tőled mielőtt kirabol, hogy szia kirabolhatlak?
Ez egy vadnyugatos játék mindenki a párbaj, harcok miatt regisztrál, kétlem ,hogy valaki azért jön, hogy vasutat építsen. Max elfelejti, hogy miért regisztrált.

Javaslat: Párbaj statisztikákban legyen látható mennyi sebzést szenvedtem el eddig, mennyit sebeztem, hányszor volt találatom és hányszor tértem ki. Kérem továbbítsátok a fejlesztők felé.
 

Monó

Game Master
The West Csapat
Game Master
Hallom sokaknak van gondja a párbajokkal való veszteségekkel.

Mit szólnátok ha a párbajt annyiban módosítaná az Inno, hogy Pb felkérések lennének amit a kihívottnak el kell fogadni a támadáshoz? És akkor nem lenne ez, hogy egyesek emiatt vannak város nélkül félelemből meg hasonlók.
Én támogatom az ötletet, továbbá javaslom hogy NE tegyenek a küldetésekbe feltételnek párbajt, és főleg ne ko-t. Mert ha teljesítem, mint pl. ma, kaptam egy levelet a kiütöttől olyan címmel, hogy gratulálok, te lúzer, meg hogy ez legyen a fő játékom. Ez kinek hiányzik ?
Én magam sem szeretek párbajozni, meg azt sem, ha levernek, de sosem irkáltam, ilyet meg főleg nem, senkinek.
 

Monó

Game Master
The West Csapat
Game Master
Én csak egy embertől hallom mostanában, de tőle sokat :rolleyes:

Amúgy meg szerintem hülyeség :) Mindig mindenki aki esetleg el is fogadná, átöltözik védős szettbe. Sőt, megnézi ki hívta épp ki és ráöltözik. Szerintem nincs ennek értelme, és nem látom mitől lenne ez hasznos azon kívül, hogy még jobban szétcseszné a párbajt (Igen, inno szemszögéből hasznos ha valamit szétcsesznek).
Van olyan, hogy védős szett ? Ami ér is vmit ? Amugy meg szerintem legalább lenne benne kíhívás, hogy ki a jobb. Aztán aki szereti ezt a játékban, az csak párbajozna, a munkásokat meg békén hagynák, nagy baj lenne ?
 

.RandomHero.

Veteran Member
Hallom sokaknak van gondja a párbajokkal való veszteségekkel.

Mit szólnátok ha a párbajt annyiban módosítaná az Inno, hogy Pb felkérések lennének amit a kihívottnak el kell fogadni a támadáshoz? És akkor nem lenne ez, hogy egyesek emiatt vannak város nélkül félelemből meg hasonlók.
Halva született "ötlet"
 

jaklee

Veteran Member
Van olyan, hogy védős szett ? Ami ér is vmit ? Amugy meg szerintem legalább lenne benne kíhívás, hogy ki a jobb. Aztán aki szereti ezt a játékban, az csak párbajozna, a munkásokat meg békén hagynák, nagy baj lenne ?

Rég párbajoztam, de volt (van?) olyan szett ami sok taktikát ad.

Én ebben a lehetőségben semmi kihívást nem látok. Ha nem biztos hogy nyerek nem fogadom el, ha kb biztos hogy nyerek elfogadom. Ez még a mostani rendszernél is unalmasabb :D

Egyébként akkor lenne esetleg értelme, ha 10-szer ennyi tp-t adna a párbaj. Akkor lenne értelme kockáztatni és elfogadni 1-1 párbajt.
 

jaklee

Veteran Member
Egyébként kicsit reálisabb ötlet: jönne jelentés, ha valaki párbajt kezdeményezett ellened (ha van menetidő a párbajozhoz, akkor ia csak a konkrét párbaj kezdése számít, tehát mindenképp 10perccel előtte kapsz csak értesítést).
Így van lehetőség öltözni esetlegesen :)

Ez azt is eredményezné, hogy ha ilyenkor menekülne valaki hotelbe, akkor is érvényes marad a párbaj.
 

Deleted User - 779988

Vendég
Hallom sokaknak van gondja a párbajokkal való veszteségekkel.

Mit szólnátok ha a párbajt annyiban módosítaná az Inno, hogy Pb felkérések lennének amit a kihívottnak el kell fogadni a támadáshoz? És akkor nem lenne ez, hogy egyesek emiatt vannak város nélkül félelemből meg hasonlók.

Kilépés városból, valakivel folyamatosan 72 órás KO védelemben tartod magad, párbajra pontozol.

3 megoldás, amely tökéletes a párbaj kizárásához az életből.

Ugye tudod, hogy ez egy PvP játék?
 
Fent