Összefoglaló

Pas

Well-Known Member
Haligali,

Tartok egy kis beszámolót erről a 3 hónapról amit a VB szerveren töltöttünk annak akit érdekel. A hogyanról, hogy hogy sikerült eljutni odáig, hogy azt mondhatjuk Magyarország Világbajnok.
Természetesen bárkinek voltak olyan élményei ami kimaradt azt itt megoszthatja a többiekkel :)

Az egész VB-t ezzel a pár szóval tudnám jellemezni:
Káosz és felfordulás ahol minden csapat csalt, kivéve a magyarok akik nyertek.

A VB előtt
274 játékos volt aki az első kérdőívet kitöltötte, jelezve ezzel azt, hogy szeretne ott lenni a VB csapatban. Ebből kellett kiválasztani azt a 150-et, akit úgy gondoltunk tud, és akar csapatban játszani, elég aktív és ott a helye a VB-n. Az első pár játékos kiszórása, akikről tudtuk, hogy eléggé hisztisek, vagy csak önös érdekeiket nézik, nem volt nehéz. Ami utána jött az viszont nehéz feladat volt, rettentő sok fejtörést okozott az utolsó 170-ből 150-et csinálni.
Sok eszmecsere folyt le a kaszt elosztást illetően is. A munkás karakterekből azért vittünk ennyit, mert az egyetlen "joker" karakter amely képes maradandót alkotni támadáson (irisként) és védésen is (tankként). Ez a döntés a támadásokat tekintve nem bizonyult rossznak, a csehek elleni védéstől eltekintve a védéseken is jól muzsikáltak.

Felkészülés
Én úgy érzem, hogy ruhák és egyéb téren is sikerült a rendelkezésre álló rövid idő alatt elég jól felkészülni arra, hogy az első napok gördülékenyen menjenek.
Mivel csak pár szettet kaptunk, így fontos volt, hogy amit lehet (valakinek valami kellett, másnál felesleg volt pl, vagy 1esre húzzunk bizonyos ruhákat ,fegyvereket) azt megoldjuk. Erre lett készítve egy táblázat, a cseréket pedig az első harc előtt sikerült is megoldani.
DaN segítségével pedig a speed szerveren pár gyakorló harcot is sikerült megvalósítani, ahol sokan változtatni tudtak még a ruházatukon, hogy ki mit szeretne használni.

Az első napok
A felkészülés ellenére nem mentek már az első napok se zökkenőmentesen. Kezdve ott, hogy akinek freemailes vagy citromailes email címe volt, nem igazán tudott belépni, volt aki rossz csomagot kapott és volt aki eltűnt.
Ezektől eltekintve kb kezdetét vette a kalandozás és a lőszeröv recept kergetés. Első nap éjfél körül az oroszoknak már meglett a recept, aztán szépen sorban derült ki, hogy minden csapatnak van már csak nekünk nincs. Egyszerűen bárhányan is kerestük, nem akarta a vadnyugat és a keriroda nekünk adni.
Már eljutottunk addig, hogy mialatt a pontot adó kalandokat csinálgattuk, a receptet kergettük a 4 előre meghatározott mestert (Asi - lovász, Avi - sarlatán, Qkko - kovács, Uly - szakács) feltápoltuk a megfelelő szintekre, de recept még mindig sehol volt. Aztán egyik éjjel éjfél körül következett Asi nagy bejelentése, megvan a recept!

Talán ennek az elhúzódó keresgetésnek is köszönhető, hogy az első harcot úgy várhattuk, hogy a legnagyobb tűzerővel, a legtöbb 3as egylövetűvel rendelkezdő csapat vagyunk. Amellett, hogy a legtöbb játékosnak a 2-3. harcra megvoltak a könnyen megszerezhető pontok kalandokból.

Csoportmeccsek
A csoportmeccsek viszonylag simán lezajlottak, mialatt a pontot adó kalandokat (köszönet értük Blaze-nek és Avinak) csinálgattuk és, mint a Vb ideje alatt az utolsó percig, ment a pénz gyűjtés.
A spanyolokkal természetesen volt egy kis párbajos csete-paté, de ahogy észrevettem, a napi rutint jól feloldotta az, hogy néha tartottunk egy párbajos estet, ahol egy csapatra rászállva megütlegeltük őket rendesen.
Jó volt látni, hogy minden harcon 130+ on játékos várta a rangosztást és nem is nagyon volt olyan védésünk, ahol lett volna off, maximum is véletlenül.

Jogos eltulajdonítás
A VB elején a supportnál szót emeltem a csapatok közti piacolás miatt, az le lett tojcsizva. Emiatt minden továbbjutásra esélyes csapat szerintem körbe írta a kiesőket, hogy adjon neki pénzt, paripát, fegyvert. A törökök például a 3. meccsük után már elkezdték átadogatni a Nemzetközi csapatnak a cuccaikat.

Létrehoztunk mi is egy “nemzetközi ügynöki hálózatot”, akik egy - egy csapat mind a 150 játékosát körbe írták, hátha kapunk valamit.
A teljesség igénye nélkül a csapat: Webi, Bidu, Busz, Pobeda, Bandita, Bivaly meg én.

Az utolsó két meccs előtt pedig egy nagyon durva piacolás kezdett eluralkodni a szerveren. A fenti csapatnak köszönhetően mi is kaptunk innen-onnan ruhákat, és mikor egy éjjel nagyon sokat lopott tőlünk AndiSZ nevű lengyel játékos, akkor miért ne alapon elkezdtünk mi is nekiállni és komolyan foglalkozni azzal, hogy piacról levegyük az esetleg nem nekünk szánt cuccokat. De hát abban a káoszban ki tudta volna megmondani ki kinek rakta ki? :)

Sokan nézték a piacot, de voltunk hárman (Asi, Busz meg én) akik időt és enter gombot nem kímélve, a gyorsaságunkat kihasználva irdatlan mennyiségű hombre ruhát, puskát szedtünk le piacról. Őszintén szólva mai napig nem tudom hogy nem aludtam be párszor entert kattogtatva a gép előtt. Az ember egy idő után úgy rááll, hogy milyen ütemben kell nyomogatni, hogy már nem vágja ki a szerver, megy az magától :D
Emiatt történt az a szombat éjjeli kis incidens is, mialatt békésen iszogattam, hogy a géphez érve azt látom, hogy páran a karakterüket ajánlották fel nekem. Mondom mifene van? Próbálok belépni a VB szerverre, hát nem kitiltottak onnan? Az indok: tiltott script használat. Pedig nem használtunk tiltott scripteket, egyszerűen rengeteg időt áldoztunk arra, hogy a csapat ne kerüljön hátrányba a többi döntőssel szemben.
DaN közben járásának köszönhetően a következő napon már belátták, hogy hülyeséget csináltak és visszatérhettünk a játékba.

Ezzel ellentétben - és akkor jöjjön a pár szavas jellemzés miértje - mind a három döntős csapat a szabályokat megszegve viselkedett.
A svéd csapat tele volt német játékosokkal (pár magyar is volt ott), ahogy elnéztem, ott nem igazán fejlesztettek semmit, egyszerűen azért mentek oda a játékosok, hogyha nem jutnak tovább, akkor az “otthoniaknak” tovább adják a cuccokat, pénzt.
Tilos volt városból kilépni, tilos volt más csapat városába átmenni, ezzel ellentétben egy svéd játékos összegyűjtve a csapatból amit csak lehet, átment a német városba, és leadta a hozományt. (Ekkor nőtt meg egyik pillanatról a másikra, 10-ről 34-re a németek 3as egylövetűinek száma).

Szövetséget is tilos volt csinálni más nemzetekkel, ezzel ellentétben a lengyelek a szlovákokkal, a csehek a szlovákokkal és a spanyolokkal is létrehoztak szövetséget, így nem a szabad piacon ment keresztül az áru, hanem szép nyugiban át tudták adni a szajrét.

Mi főleg az oroszoktól, spanyoloktól és olaszoktól kaptunk cuccokat, nem rengeteget, egyik csapat se adott “mindent”, mint a fentebb említetteknek, de azért csurrant cseppent ez az, de főleg a másoknak átadott javakból sikerült rengeteget fejleszteni.

A fent említett csalások miatt lett egyébként pár harc után a végjáték újraindítva.

Végjáték
Őszintén szólva a kiíráskor nem hittem hogy győzelem lesz a vége. Mint máskor is, a “sorsolás” nem nekünk kedvezett, hisz míg a védőerőt fejleszteni nemigen lehet, a támadót a puskák fejlesztésével simán. Így aztán míg mi először a támadásainkat tudtuk le (egy oda-vissza német harc után) addig a többiek védésekkel kezdtek.
Emiatt is volt, hogy a végjáték alatt a város párbajpontszámát erősen megnöveltük a sok cseh és lengyel veréssel. Sose párbajoztam még annyit mint ezalatt a 2 hét alatt :)

Az újraindítás után egy 3 harcos sorozat következett három egymást követő napon, szünet nélkül, ami nagyon megterhelő volt nem csak nekem, de a többi 149 játékosnak is. Az első 2 német harcot hoztuk, a támadást és a védést is. De a csehek elleni támadást elrontottuk. Egyszerűen borzasztó volt a sok figyelmetlenség. Tegyük hozzá, hogy 40k ÉP-jük maradt a végére, ami kis szerencsével simán hozható lett volna.
Bármennyire is próbáltuk pár nappal, sőt több mint egy héttel előtte áttenni ezt a cseh harcot későbbre, nem voltak hajlandóak engedni (úgy nem, hogy a cseh-magyart kb a mi beleegyezésünk nélkül rakták át előtte 2 héttel).

Ezután következett egy “laza” lengyel támadás. Támadások előtt nem igazán izgultam, tudtam hogy a mienk a legerősebb támadó egység a sok párbajosnak és iris munkásnak köszönhetően és főleg a rengeteg egylövetűnek (itt már csak 4esek és pár 5ös is volt).

A cseh védés előtt nagyon sokat beszélgettem másokkal, milyen taktikával, hogy lehet megfogni őket. A harc eleje jól is ment, de a pár ezer harcom alatt egyszer se láttam olyat, hogy majdnem 8k-t lelőnek egy kalandorról, teljesen mindegy hány iris lát rá, egyszerűen nem jött Bundinak a bón. Ott össze is omlott a taktika és el kellett engedni a győzelmet. Arra kezdtünk el rámenni, hogy ne legyen 2 pontjuk ellenünk, emiatt mentünk ki északra.
A mázli, amit a cseh támadáson nem kaptunk meg, itt bejött, és az egyik játékosuk - máig ködös miért - bezászlót a harcot, így ők ott egy pontot buktak.

Az utolsó harcunk következett amikor is 1-3-4-5 pontokkal álltunk - még az élen.
Választhattunk egy kb biztos 1 pontos győzelem és aközött, hogy megpróbálunk pontot tenni a VB végére.
Két dologból indultam ki:
A lengyelek 133-an mentek el támadni a németek ellen, tehát valahol már feladták. Várhatóan ellenünk se jönnek többen, inkább kevesebben.
A németek elleni védésünkön 400k maradt az 1,6 millás támadó ÉP-ből ahol 20 irisünk volt, a lengyel támadóerő kisebb mint a német, tehát 30 iris kell.
Tehát ha összevetem ezt a kettőt, akkor lehet esélyünk a kilövésre. Azt természetesen előre nem számoltam bele, hogy a lengyelek ennyire szimpatizálnak velünk és jópáran el se jönnek a harcra. De ha többen is vannak, akár 130 körülien, mint azelőtt 2 nappal, akkor is ki tudjuk lőni őket.
Egyébként a cseh és lengyel védés között annyira felpörögtek a játékosok, hogy 3 nap alatt 3 db 4-esről 5-ösre történő fejlesztés történt (cirka 27milla).

Negatívumok
A cseheknek és németeknek majdnem végig volt nagyerődjük a városuk közelében, nekünk hébe-hóba akadt, de egy maximum 2 nap múlva el is vették azt.
A cseh-német-lengyel csalás miatt nem büntettek senki konkrétan, kollektív büntetés következett, amibe mi is beleestünk. De mivel a más nemzetektől kapott pénzeket nem vették el, így az a nagy puskaelőnyünk, amit rengeteg aktitivással szereztünk, elaprózódott.
Míg másoknál odafigyeltek arra, hogy kevés pontozással meg tudják oldani a harcokat, nálunk erre nem igazán figyeltek - bár kapott mindenki pontozós lötyiket - de a végén csak volt pár játékos akit pénzért és rögért pontoztunk.

Pár játékosban csalódtam, aktivitás és mentalitás terén is. 4 játékost cseréltünk menet közben akik 10 napi inaktívság után lehetett. De voltak egyéb megoldások is amikről itt nem beszélnék bővebben.
Naponta több száz kérdésre válaszoltam suttogásban és ennek kb 80%-a olyan volt amire a levelekben ott volt a válasz.

Összegzés
A fenti negatívumok ellenére is úgy érzem, hogy egy remek élmény volt nekem, bár még egyszer nem csinálnám végig :)
Szerintem a legaktívabb, de legszertelenebb csapatnak sikerült megnyernie a VB-t.
A legaktívabbat azért mondom, mert bármikor megnéztem egy-egy ezüst munkát, mindig magyarok voltak ott a legtöbben, magasan a legtöbben. A cseteken bejelentkezve is mindig a magyarok vitték prímet.

Ami működik normál világon, egy ilyen kiélezett és egyenlő feltételeket szabó rendszerben nem, emiatt én is sokkal több katonát vinnék, ha most kéne erről dönteni.

Néhány adat számokban (akit érdekel a bővebb verzió annak alább egy link)
  • 230millió $ jött össze munkából - ez csak az ami rajtam átfutott
  • 3db 3-as, 29db 4-es és 8db 5-ös egylövetűt hoztunk össze a végére
  • 30db kérdőívet töltöttek ki a játékosok (ezekkel szórakoztattam őket, mindenféle infót kérve tőlük pénzekről, ruhákról, onságról stb. amikből leszűrve a nekem kellő infókat össze tudtam állítani a ruhákat, felállásokat stb.)
  • Cirka 3000 tököt gyűjtöttünk össze azalatt a pár nap alatt amíg aktív volt a VB szerveren, ebből jópár hombre szettet sikerült nyitni
  • A 150 játékosból 125 volt, aki minimum 10 harcon részt vett a 14-ből
  • Szerintem olyan 20-30.000db 5000$-ért eladott pohár víz :D
https://docs.google.com/spreadsheets/d/1PEzgsO97_noWtwbMqG-X9RcSffdYAfel23JpagBVaSY/edit?usp=sharing

Köszönetek - a teljesség igénye nélkül
Mind a 150-160 játékosnak aki végigcsinálta ezt a küzdelmes 3 hónapot! Sokatokra számíthattam, amikor előre kellett letenni magatokat, sokan sok pénzt gyűjtöttetek a csapat érdekeinek megfelelően. A végére szerintem össze is értünk szépen.

Néhányukat azért kiemelném - remélem nem lesz sértődés ha valaki kimaradt.
Szeretném ASI-nak és Kilimanikomának megköszönni azt a rengeteg időt és energiát amit beleraktak. A pénzekből rengeteg 3-as (később 4-es, 5-ös) egylövetűnk lett, ami főleg az elején sokat dobott rajtunk.
A 4 “mesternek”, hogy irányítva a csapatukat gyorsan és hatékonyan felhúzták magukat a kellő szintig - ez volt az egyetlen dolog amire nem kellett figyelnem.
Ulynak azt a rengeteg számolást amit a pontozások miatt kértem tőle.
Webinek az aktivitását és a remekül megírt angol leveleket.
Busznak a sok lopkodást :D és főleg aktivitást, elküldött leveleket.
Cecnek, MM-nek és Pobnak a taktikákról szóló beszélgetéseket.
Bidunak a kiemelkedő aktivitását és tanácsait.
Monónak is az aktivitását és a németek elleni kalandor teljesítményt, bár az lehet hogy “csak” amitt volt, mert 150-en szurkoltuk ki neki! :)
Pimpának és Protonak, hogyha kértem, akkor előkerítették az elveszett bárányokat.
Sokaknak (Krisztian, Reichard, Pob, Bidu, Mono, Kili, Asi, Busz, Feri, Gussy stb), hogy amikor kellett, MPI-ztünk és összejött a Cook lószett :)
Podwnak hogy sokszor volt kinek a vérét szívni a cseten.
DaN-nak, hogy annyit intézkedett nemzetközi supp csapatnál a magyar érdekeket képviselve.
És nem utolsó sorban Avinak, hogy elviselt engem a VB alatt :D

UI: Őszintén szólva azon negatív megnyilvánulások miszerint nem érdemeljük meg a VB címet, vagy ne örüljünk neki felhőtlenül nem érdekelnek :) 6 meccsből mi szereztük a legtöbb pontot, ez kellett a győzelemhez, tehát megérdemelten nyertünk és kész.

UI2: Biztos, hogy hagytam ki dolgokat, de szerintem a lényeg benne van. Ami tuti, hogyha lesz még egy ilyen VB és nem változik sokminden a harcok tekintetében, el kell felejteni a csodapontozásokat. Amióta játszom (7-8 éve) azóta "küzd" az Inno az ellen, hogy harcon csak az ÉP számítson, erre a csehek rácáfoltak most rendesen. Ezt figyelembe kell venni a kaszt választásnál is a következő ilyenre.

Pas
 

gyorsbusz10

Member
Szép összegző. Köszi Pas, hogy elvállaltál minket :D
De azért azt hozzá tenném, hogy nem csak hombre cuccokat szedtem le a piacról -_-

Ui.:Aztán ha lesz kövi vb, ott találkozunk újfent!