The West Forum HU

Krisztoph Snow
Krisztoph Snow
Ám, úgy aztán végképp nem vagyok képes rájönni hibáimra, ha azokra nem világítanak rá, szóval megkérlek írd meg a konkrétumokat is, ha már a kritika annyira megy Neked.

Hálás köszönettel:

Kristóf
.XelioX.
Üdv!


Az összes versed ugyanazon a csapongó, kissé komikus szerkezet köré épül, a verslábak ugyanazok, a szövegszerkezet is ugyanaz.Ez nem feltétlenül baj, de mivel tele van velük potyogtatva Eldorado, illetve a West Times is, már szúrja az ember szemét, úgy meg főleg, hogy neked fel sem tűnik, hogy ezzel mi a gond.
.XelioX.
Ady ha ezt olvasná, dinamót lehetne rá kötni, úgy forogna a sírjában. Én értem, hogy belső dolgokra próbálsz vadnyugati köntöst húzni, és ezt itt eladni, mint önmegvalósítás, de szerintem rájöhettél már eddig is, hogy erre itt nem feltétlenül van igény.
.XelioX.
A novellákal sajnos ugyanez a gond, csapongó, összevissza katyvasz. Nem koherens ez se, mintha össze lenne ollózva az egész. Őszintén szólva fáradságot jelentett elolvasni az utóbbi 10 darabot, hogy biztosan objektív véleményt írhassak.
Javaslom, hogy a továbbiakban ha írni, vagy költeni szeretnél, olvass sokat, tanuld meg a költői eszközök használatát, a verszerkezeteket.
.XelioX.
A novellák vonatkozásában pedig azt mondom, hogy olvasgass sokat, és akkor jobbak lesznek. Ha ezek összejönnek, akkor majd ezt követően lehet kiállni a közösség/közönség elé, mert az egy dolog, hogy Neked tetszik, de ha csak saját magadnak írsz, akkor felesleges beszélgetnünk. :)
.XelioX.
Önkritikával tarkított további szép reggelt kívánok!

XX
Krisztoph Snow
Krisztoph Snow
Hát ez is egy vélemény. Nem lehet mindenkinek az igényeire alapozni, már csak arra vagyok kíváncsi, hogyan értesz Te ennyire a költészethez és az írásmódhoz? De ez talán olyan kérdés, amire lehet sose kapok választ. Viszont a színvonalt mindenképp igyekszem emelni, ahogy csak tudom és módomban áll.
Fent