Kibeszélő TWT Szeptemberi nyereményjáték

Klar

Community Manager
Ex-Csapattag
Amúgy attól még, hogy bőszen törölgetitek a hozzászólásokat, nem lesz igazatok :D
A "bőszen" törlés az egy komment volt és azt sem mi töröltünk ki, hanem az eredeti szerző távolította el a hozzászólását. ;)

Szerintem a legjobb megoldás az lenne, ha előállnátok a nagyérdeműnek egy ötlettel és a részleteket rábízzátok a játékosokra - akik kommentben elküldhetik az ötleteiket és mondjuk egy szavazás alapján (like vagy akármi) döntenének el, hogy mely részletek/szabályok/jutalmak lesznek belefoglalva egy-egy játékba/eventbe.

Az már régóta nyilvánvaló a legtöbb játékosnak, hogy az eventjeitekre többnyire ráférne egy kiadós rework, nem igazán jön át a koncepciótok. Így talán nem kapnátok annyi kritikát és elégedettebbek lennének a játékosok.

Természetesen mindig akadnak emberek, akiknek valami nem fog tetszeni, azonban ha a játékosok által tanácsolt részletek valamely része bekerül, úgy jóval kisebb lesz a kommentcunami és nagyobb az elégedettség.
Egyébként ez egy remek ötlet, viszont több probléma merül fel vele kapcsolatban. Az egyik az az ellenőrzés, csak olyan eseményeket tartunk, melyről tudjuk, hogy le tudjuk ellenőrizni a rendszerünkben, a másik pedig a jutalmazás, egy listából dolgozunk konkrét korlátokkal, melyet nem lehet átlépni az adott hónapban.

A napi első 1080 bármilyen munkára vonatkozik, vagy csak olyanra, ahol újságot lehet találni?
Természetesen csak olyanra, ahol újságot lehet találni, az irreleváns a verseny szempontjából, hogy kancsót gyűjtesz a nap hátralévő részében.

Magyarul a rögösök sírtak, hogy nem tudnak gringót szerezni, most meg adtok nekik ingyen egyet, akinek ez meg nem tetszik az fogja be a száját, s örvendjen mert talán a teljes gringos ember pont neked eladja majd a tárgyat. Akinek teljes gringója van és ezt az eventet megnyeri tudod mit fog csinálni? Eladja egy haverjának, nem neked. Ki lehetett volna úgy is osztani, hogy mindenkinek egyenlő esélye legyen, de a rögösök sírtak, szóval nekik kell adni. Haldoklik a játék, az ilyen megnyilvánulások meg eventek pedig egyáltalán nem segítenek és egyre inkább rájövök, hogy jól teszem, hogy nem járok fel csak pár naponta.
Ezt teljes őszinteséggel állíthatom, hogy nem helytálló. Semmilyen plusz joggal vagy beleszólással nem rendelkezik valaki attól, mert "rögös". Sosem szoktam nézni a levelek megválaszolásánál sem, hogy ki mennyit költött el, teljesen lényegtelen. Továbbá, nincsen ilyen belsős szabály sem, mely biztosítani azt, hogy a "rögös" játékosokra másfajta szabály vonatkozna.

Köszönjük a visszajelzéseiteket, két módosítást fogok megtenni a nyereményjátékkal kapcsolatban, az eredeti bejelentő alatt úgy, hogy feltüntetem a különbséget.
 
MrBlyk

Member
Köszönjük a visszajelzéseiteket, két módosítást fogok megtenni a nyereményjátékkal kapcsolatban, az eredeti bejelentő alatt úgy, hogy feltüntetem a különbséget.
Akár mi lesz a változtatás, jobb vagy rosszabb, örülök, hogy belátjátok hogy a mostani állapotában ez a verseny nem indulhat el így és változtatni próbáltok... Köszönöm.
 
Klar

Community Manager
Ex-Csapattag
Akár mi lesz a változtatás, jobb vagy rosszabb, örülök, hogy belátjátok hogy a mostani állapotában ez a verseny nem indulhat el így és változtatni próbáltok... Köszönöm.
Hamarosan közzéteszem, amióta megírtam ezen kommentemet, azóta a bejelentőhöz írok úgy, hogy világosan látszódjon a változtatás valamint magát az eredeti bejelentőt is módosítani kell, illetve a wikit.
 
MrBlyk

Member
Ezekkel a változtatásokkal már lehetséges nagy szerencsével másoknak is nyerni. Szerintem ez a legjobb amit ebből az eventből ki lehet hozni. Remélem többen fognak részt venni így.
 
Labello 007

Kroki Kém
A "bőszen" törlés az egy komment volt és azt sem mi töröltünk ki, hanem az eredeti szerző távolította el a hozzászólását. ;)

Egyébként ez egy remek ötlet, viszont több probléma merül fel vele kapcsolatban. Az egyik az az ellenőrzés, csak olyan eseményeket tartunk, melyről tudjuk, hogy le tudjuk ellenőrizni a rendszerünkben, a másik pedig a jutalmazás, egy listából dolgozunk konkrét korlátokkal, melyet nem lehet átlépni az adott hónapban.

Természetesen csak olyanra, ahol újságot lehet találni, az irreleváns a verseny szempontjából, hogy kancsót gyűjtesz a nap hátralévő részében.

Ezt teljes őszinteséggel állíthatom, hogy nem helytálló. Semmilyen plusz joggal vagy beleszólással nem rendelkezik valaki attól, mert "rögös". Sosem szoktam nézni a levelek megválaszolásánál sem, hogy ki mennyit költött el, teljesen lényegtelen. Továbbá, nincsen ilyen belsős szabály sem, mely biztosítani azt, hogy a "rögös" játékosokra másfajta szabály vonatkozna.

Köszönjük a visszajelzéseiteket, két módosítást fogok megtenni a nyereményjátékkal kapcsolatban, az eredeti bejelentő alatt úgy, hogy feltüntetem a különbséget.
Nem szószerint értettem amiket mondtam és nem is rád gondoltam, hanem Bogyó megnyilvánulására, hogy törödjünk bele és vegyük meg attól aki megnyeri.
 
Lacx

2x
Speed győztes 2022
Újságnál lehetett volna taktikázni, hogy 15 sec, 10 perc vagy óra. Így a macskám is meg tudja nyerni, ha megtanítom kattingatni. Hozzáteszem, nekem mindegy, mert a fegyverszettem megvan. Ugyanúgy egy kisebb csoportnak jó ez a verseny. 24 órát bárki tud dolgozni, szerintem sokkal több versenyző lett volna. :)
Én azok közé tartozom akiknek az újság jobb lett volna, mivel 1-2 ember ellen versenyeztem volna Flon. Így több embernek van esélye a nyerésre, jó ez így. Bár így a szerencsém jóval több múlik majd, hogy kis százaléknál mennyit is ad, nem olyan nagy mértékben a szetteken (mivel pár százaléknyi különbség van csak ) :)
 
Zaszi

Veteran Member
Üdv.

"Minden nap kizárólag 1314 erőd védelme, munkavállalás utazó kereskedőként és vadvízi szállítás munka végezhető el"

Tudja valaki van olyan script amely számolja hány melót végeztél egy nap? Ha reggel lenyomsz x melót, délután még párat, és este nem szeretnéd túllépni az 1314-et akkor meg kell számolnod az összes jelentést? :D. Ha törlöd közben azokat amikor nem kaptál zászlót akkor ember legyen a talpán aki tudja hány munkát végzett. Tudom a statisztikában látom a befejezett munkák számát de az aznapit külön nem. Jó lenne egy értesítés ha egy nap lenyomtál 1300 melót.

Másképp nekem tetszik és az újság gyűjtögetés nekem is jobb lett volna. :)
 
botty12 neu

Member
Egy észrevétel, ha 0%-on pörgetem a motit, de 1 percen belül 2x is találok terméket 15sec közben, akkor a két jelentés konkrétan egyforma lesz kinézetre, csak id alapján megkülönböztethető. Szóval majd ennek az ellenőrzése is egy vicces dolog lesz. Mert minden esetben mikor valaki egy jelentést véletlen küld el 2x le kell csekkolni, hogy baki-e (esetleg tudatos :D) vagy tényleg így dobta a gép.
 
Monó

Game Master
The West Csapat
Game Master
Sziasztok. elnézést, csak most tudtam végig olvasni a hozzászólásokat, de engedjétek meg, hogy pár mondatot hozzátegyek.
Bármennyire is hihetetlen, a játékokat és eseményeket a játékosok miatt rendezzük. Próbálunk kitalálni olyat, ami szórakoztató, és újdonság is, ugyanakkor kiérdemelten megszerezhető, értékes nyeremény legyen a tét, ami sok játékos érdeklődését felkelti.
Nyilván lehetnek olyan részletek, amik elkerülik a figyelmünket, és ez a kibeszélő is azért jött létre, hogy megoszthassátok velünk, mit lehetne jobban, másképp, ahogy olvastam is tőletek több hasznos és okos észrevételt is.
A ránk nézve támadó hangsúlyú megjegyzésekre csak egy kérdésem van:
Jobb szeretnétek e, ha egyeltalán nem lennének ilyen játékok és versenyek?
 
Rickie Ross

Active Member

Tökéletes, hiba nélküli játékot/versenyt akarunk, amibe nem lehet belekötni.

Komolyra fordítva a szót - természetesen ez nem lehetséges. A "csürhe" egyik ismertetőjele, hogy háborog. Ha van valami, akkor éppen azért, ha nincs, akkor meg amazért. Ez így megy időtlen idők óta. Pont ezért nem értem, hogy miért veszitek magatokra a negatív kritikát (trollkodás/beszólás). Ti vagytok a frontvonalban, ti kapjátok a "pofonokat", erre vállalkoztatok. Tudom, hogy nem esik jól, mert egyesek szabadidőt és energiát nem sajnálva dolgoznak és munkálkodnak a játékosok kielégítésén. Azonban szabad kezet (már amennyire) kaptunk véleményünk közzétételére - és ha valami rossz, vagy nem teljesen jó - akkor dőlni fog a szar a nyakatokba. Csakúgy mint az élet legtöbb területén (munka, iskola, anyámkínja) ha valami nem jó, akkor azért megkapja az ember a szükséges visszajelzést. Így hát, ha szabad így fogalmaznom, ne hepciáskodjatok - perszehogy akarunk további játékokat, eseményeket, de ha valamivel konkrétan baj van, akkor már ne mi legyünk a rosszak, mert nyávogunk.

(Természetesen mindig vannak türhő parasztok, akik csak provokálkodnak és érdemben nem szólnak hozzá az adott problémához, de jelen esetben szerintem ez nem áll fenn)

Bocs a litániáért - too long didn´t read.
 
Lacx

2x
Speed győztes 2022
Egy észrevétel, ha 0%-on pörgetem a motit, de 1 percen belül 2x is találok terméket 15sec közben, akkor a két jelentés konkrétan egyforma lesz kinézetre, csak id alapján megkülönböztethető. Szóval majd ennek az ellenőrzése is egy vicces dolog lesz. Mert minden esetben mikor valaki egy jelentést véletlen küld el 2x le kell csekkolni, hogy baki-e (esetleg tudatos :D) vagy tényleg így dobta a gép.
Az lesz az érdekes ha valaki összevissza nem időrendbe küldi az összeset :D véletlen becsúszik ugyanaz vagy 3x :D
 
Fent