Ki lesz a következő hozzászóló ?

senki600

Egy vasútbarát
Felkeltem, ha a doki nem mond semmi olyat amit nem kéne, akkor hozok egy ígért leírást, ha meg mondott, akkor szomorúan hozom
 

senki600

Egy vasútbarát
Jól vagyok, nem kellett bent feküdnöm a kórházban, bár az nem azt jelenti hogy továbbra se vagyok rosszul, bár nem találtak semmit, tehát hamar elmúlik remélem, jövő héten a topon kell lennem.
Ha délutánig (12.40) nem jön senki, akkor hozok egy mesét, ha jött valaki, akkor is
 

senki600

Egy vasútbarát
Hivatalos beszámoló nélkül: 2021.10.16-án ismételten különvonat volt Somogyban, a 37-es számú Balatonszentgyörgy-Somogyszob vasútvonalon. Idén nem csak utas voltam, hanem a nem hivatalos társszervező segédje, bár a szervezőnek és a vasutasoknak is segítettem idén. A legfőbb feladatom viszont a fotózás volt, kaptam egy második számú fotóeszközt (a képeket megkaptam, de még nem mentettem el). Ez a kép saját eszközzel készült, amint éppen visszatér Marcali vasútállomásra a szerelvény, miután kitolt a műtrágyaüzem kapujáig.
Lesz majd hivatalos szöveg, ha minden jól megy péntekig publikálásra kerül, pár tényleg apró módosítással ide is beküldöm a szöveget, és egy csokor képet csatolok hozzá.
Gyere bárki
 

Csatolmányok

  • 20211016_152724.jpg
    20211016_152724.jpg
    4,2 MB · Megtekintések: 4

krcsirke

el pollo diablo
Erre nem számítottam, hogy a jövő generációs mozdonyvezetőt is lencsevégre fogsz kapni (aranyos krapek).
1634681540077.png
Remélem a gyerekek is élvezték az utat, pénteken megpróbálom majd itt elsők közt elcsípni, de addig is legyen tánc, jöjjön @Monó , ha már néha olykor benéz ide.
 

senki600

Egy vasútbarát
Ezek csak azok, akik kiváncsiak a vasút utas által nem látható részére, szerintem rólam is készült idén ilyen kép, pláne hogy karácsonyfának nézek ki.
Gyere aki szeretnél
 

krcsirke

el pollo diablo
Karácsonyfának? Zöld vagy és teli vagy aggasztva díszekkel? :D Valahogy nehezen tudlak elképzelni így.

Jöjjön aki akar!
 

senki600

Egy vasútbarát
Értsd: a pár száz emberből csak és kizárólag rajtam volt láthatósági mellény (tesóm által agyonhasznált biciklismellény), ennek oka hogy reggel a szerelvény összerakásához kellett, üzemi területre nem megyünk be csak úgy.
Gyere bárki
 

krcsirke

el pollo diablo
Köszi, így már világossá vált, akárcsak a mellényed ha fény éri!

Remélem meg tudsz osztani velük még többet erről az eseményről, így gyere @senki600
 

Monó

Game Master
The West Csapat
Game Master
Benéztem, képzeljétek, a minap csodaszép hattyúkat láttam röpülni egész közelről, volt vagy 5, a tó felé tartottak.
Jöjjön, aki épp ráér
 

senki600

Egy vasútbarát
Nem publikált (ha lesz is, sokára, akkor se mindenkinek nyílvánosan), de most 99% egyezéssel mutatom (neveket szedtem ki):

2021-ben, idén már negyedik alkalommal került megrendezésre a „IV. Emlékvonatozás a 37-es számú vasútvonalon” esemény, amely idén nem csak a 37-es számú Balatonszentgyörgy-Marcali-Böhönye(-Somogyszob) szakaszra korlátozott, hanem az idén 125 éves Kaposvár-Fonyód vasútvonal is belekerült. Az idei év más volt, mint eddig: a különvonatunk bement a mesztegnyői és a marcali iparvágányokra is. Most is ugyan magánemberként mentem, de kaptam pár feladatot is ebben az évben. Már reggel 7 órára lementem a vasútállomásra, ahol a szervezőkkel, a Verebély László Vasúttörténeti Egyesület elnökével (itt vagyok önkéntes, többnyire a környezetszépítésben és a kiállításban szoktam segíteni) és két barátommal együtt felkészítettük a szerelvényünket (117 239+Bzx mellékkocsi+Bzx mellékkocsi+117 221 összeállítású Bzmot motorvonat, hétköznapi nevén kis Piroska) az útra. Az ülésekhez kitettük a helyszámokat, a feljáróajtókra a kocsiszámokat és az iránytáblákat (ami jelzi, hogy a vonat honnan hova megy), az utastérajtókra meg a menetrendet, a hátsó motorkocsinkra meg felszereltük az egyik koszorúnkat.

Az események reggel 8 órakor kezdődtek, a Volánbusz Zrt. buszbemutatójával. Egy Ikarus 55-ös és egy Ikarus 266-os buszt lehetett kívül-belül megnézni, valamint fotózkodni vele. Közben a már előkészített szerelvényünket betolták az első vágányra, ahol az alpolgármester beszédet mondott, majd a szervezővel közösen felrakták a második koszorút is. 8:50-kor, hosszú kürtszóval elindultunk a Balaton felé. Két kisebb megállás (Kapostüskevár és Somogyjád) után Osztopánban álltunk meg, ahol a település első embere és a község nyugdíjasklubja fogadott minket köszöntővel, versekkel, énekekkel és fasírtfalatkákkal. 20 perc pihenő után indultunk tovább. Lengyeltótiig ismét volt pár kisebb megállásunk (Somogyvár és Öreglak), majd a Balatonhoz közeli kisvárosba érkeztünk, ahol fotózás volt az állomás rakodójáról, illetve az állomás területén mindenhol, ahol lehetett. Egy kis itt tartózkodás után haladtunk tovább Fonyódra, ahol a helyi tűzoltózenekar zenélt nekünk. Itt kaptam egy külön feladatot: helyet kellett biztosítanom az érkező személyvonatnak, hogy ne sodorjon el senkit. Fonyódtól hosszú kürtszóval indultunk tovább Balatonszentgyörgy felé, ahonnan irányváltással le Böhönyére. Böhönyén a falu polgármestere beszéddel, a Böhönyei Dalkör pedig énekkel várta az utasokat. Az állomás előtt az úton felsorakozott 10 veteránautó, egy mentő, egy rendőr és egy tűzoltóautó a helyi mentőállomástól, a helyi őrstől, és az önkormányzati tűzoltóságtól. A település lakossága a vendégeket zsíros kenyérrel várta. Böhönye után Mesztegnyő következett, ahol az alpolgármester és a helyi néptáncosok vártak minket. Az első mesztegnyői tartózkodásunk alatt lett volna az iparvágány látogatás is, ám technikai problémák miatt kimaradt az első körből. Miután az iparvágány látogatásra tett kísérlet nem sikerült, indultunk tovább Marcaliba. Marcaliban is volt egy iparvágány látogatás: a helyi műtrágyaüzem kapujáig ment ki a vonatunk. Akik az állomáson maradtak, ők kipróbálhattak felügyelet mellett egy kézihajtányt. Marcalit elhagyva haladtunk tovább Balatonszentgyörgy felé, közben megállva Kéthelyen, Balatonújlakon, Balatonkeresztúron és Balatonberényben. Balatonszentgyörgyön beszédet mondott a helyi polgármester, állomásfőnök, a falubeliek süteményeket és üdítőket osztogattak az utasoknak, illetve néptáncosok jelentek meg és táncoltak egyet nekünk. Balatonszentgyörgyről visszaindultunk Böhönye felé, Mesztegnyőn bepótolva az iparvágány látogatását is. Vonatunk először betolatott a telep legvégére, majd utána a kocsi rakodó alá, ahol a rakodóra felmászva nem mindennapi képeket lehetett lőni az utolsó fényekben. A gyártelepről kijárva haladtunk tovább Böhönyére, ahol irányváltás után visszaindultunk Balatonszentgyörgy, Fonyódon át Kaposvárra. Menet közben ismételten megálltunk mindenhol, ahol megálltunk a délelőtt folyamán is. Kaposvárra érve ismét volt egy feladatunk: a szerelvényről le kellett szedni a reggel kirakott helyszámokat, menetrendeket.

Innen is szeretném megköszönni a szervezőnek, hogy ismételten megszervezte ezt a különvonatot, és hogy ismételten örömet okozott az utasoknak, vasútbarátoknak, illetve a települések mellett élő embereknek.

kritikát elfogadok, képválogatást mindjárt keresek
 

krcsirke

el pollo diablo
Elolvastam, illetve megnéztem a képeket, mindkettő remek volt, jó munkát végeztél, gratulálok!

Még mindig nem csípem a 266-os Ikarust gyerekkori emlékeim miatt :D

Jöjjön aki ebédelt!
 

senki600

Egy vasútbarát
Na miért nem csíped? Mit tett veled a busz? Mesélj erről Csirke, kiváncsivá tettél.
A Mi lennél ha... topichoz egy kép, hogy tudd miről beszéltem, ő egy V43-as, mai kép, Pestig eme dombóvári honos cuki hozott.
 

Csatolmányok

  • 20211024_121612.jpg
    20211024_121612.jpg
    3,7 MB · Megtekintések: 2

krcsirke

el pollo diablo
Na miért nem csíped? Mit tett veled a busz? Mesélj erről Csirke, kiváncsivá tettél.
A Mi lennél ha... topichoz egy kép, hogy tudd miről beszéltem, ő egy V43-as, mai kép, Pestig eme dombóvári honos cuki hozott.

Mondhatnám csípte a csőrömet, de inkább az iskolatáskámat jobban csípte ő, egyszer majdnem rázárták az ajtót. Emellett felszállni se volt kellemes ha hátadon volt a táskád, levenni meg nem mindig tudtam, ha éppen egyik kezembe volt valami (ugye valamiben kapaszkodni is kell). Nem szólva arról, hogy mindig éppen elértem a buszt így javarészt lépcsőkön vagy közelében utaztam, szóval sosem volt eseménytelen ha pont az a busz jött.

Egész szemrevaló, de azért remélem utad jobban telt, gyere, várlak ismét @senki600 !
 

senki600

Egy vasútbarát
A hazaút kivételével jól telt, a hazaút ebben a pillanatban még meg se történt. A tegnapi tervek egész jól sikerültek, illetve hirtelen felindulásból nem Cegléd, hanem Miskolc felé indultunk visszafelé. Igaz estére már hulla fáradtak voltunk (2.50 keltünk, 22.50 értünk vissza a lakhelyre), de így tényleg jó volt.
Gyere valaki
 
Fent