Általános beszélgetés a JÁTÉKkal kapcsolatban

krcsirke

el pollo diablo
Bétán frissültünk, míg nem lesz róla bővebb infó, addig lássuk mik az új tárgyak:
uQI5KHa.png

Mint látható, Fekete Péntek közeledik, jönnek az akciós ládák, lesz lehetőség pár régi tárgyat is beszerezni velük így, illetve Vaimo végre tud venni elsősegély ládát, rögtön kettőt (ha az arany csomagot megveszi :D).

Közben bétán lett róla hír: https://forum.beta.the-west.net/index.php?threads/update-2-90.3379/

A SHOP-ban kapható 4 régi szett kapott új bónuszt, nem tűnnek erősnek (mire átlagos játékos eléri a 100. szintet, addigra van event), de pár embernek lehet bejön majd. Reméljük a többi régi szettet is felújítják majd.
Hibajavítás annyiból áll, hogy a legutóbbi kalanderedmény kapott végre ikont is.
 
Utoljára szerkesztve:

Vaimo

Veteran Member
Bétán frissültünk, míg nem lesz róla bővebb infó, addig lássuk mik az új tárgyak:
uQI5KHa.png

Mint látható, Fekete Péntek közeledik, jönnek az akciós ládák, lesz lehetőség pár régi tárgyat is beszerezni velük így, illetve Vaimo végre tud venni elsősegély ládát, rögtön kettőt (ha az arany csomagot megveszi :D).

Szia

Meg még milyen fatányos lenne ha értenék Angolul, és akkor " mondanának is valamit " nekem ezek a képek.... o_O:D:D:D:p
 
krcsirke

el pollo diablo
Mivel nem látom, hogy említve lett fórumon, hogy a frissítés csúszik holnapra, gondolom megemlítem. Emellett a németeknél írták, hogy a frissítés javítani fogja a háromnapos ünnep és a halottak napja ismételhető kalandsornál keletkező hibát (nem lehetett őket lezárni). Reméljük le tudjuk már végre zárni őket a pontért. Olaszoknál az alábbi kaland ID-k lettek említve: 146, 147, 149, 2644, 2648, 2649. Wiki segítségével megleshető melyik kalandrészről van szó, segítségnek itt a link a két kalandhoz: https://wiki.the-west.hu/wiki/Halottak_napja_(Ismételhető) https://wiki.the-west.hu/wiki/A_háromnapos_ünnep_(Ismételhető)
 
krcsirke

el pollo diablo
2.91-es frissítés megérkezett bétára, kezdjük az új tárgyakkal:
tMVRVpK.jpg

Mivel bétán még nincs hír erről, addig leírom mi tűnik számomra újnak:
Eladhatóvá váltak a Halottak Napi eventről a két új szett, emellett Fekete Pénteki szett is, sőt mi több, fejleszthetőek lettek. Fekete Pénteki cuccokkal kapcsolatban nem tudom ez tervezett volt vagy sem, eléggé meglepő döntés.
Új kalandsor is van, ami úgy tűnik a kulcsokkal kapcsolatos kaland(Feltételek közt lehet az aranypuskához kapcsolódó kulcsos kalandok lezárása).
A 2018-as téli "főszettbónusza" egészen meglepő, jelenleg az alábbi:
+75% regeneráció ruhaszettből, +60% regeneráció lószettből, +60%regeneráció fegyverszettből

Ha lesz frissítési jegyzék, akkor csatolom.

Szerk: Meg is érkezett: https://forum.beta.the-west.net/index.php?threads/update-2-91.3383/#post-35442

Halottak napi és Fekete Pénteki szettek piacolhatóak és fejleszthetőek, mint ahogy írtam.
Az új kalandsor (Locked Out - Kizárva) esélyt ad mindenki számára, akik annak idején elvesztették valamelyik kulcsokat, így nem tudnak aranypuskához jutni. 6 kalandból áll, 85. szint és 3. kulcs megtalálása a feltétel (illetve szerintem a kulcsos kalandok). Utóbbi idők egyik legjobb kalandja címére pályázhat, mivel játékosok egy részén segít egy igen csak régóta fennálló problémával szemben.
 
Utoljára szerkesztve:

krcsirke

el pollo diablo
Frissítve a fenti hsz az alábbi résszel:

Fent