Fórumtémák zárolása és az érdemleges kommunikáció ellehetetlenítése

Státusz
Nem lehet hozzászólni.

Robert117

Legendary player (Retired)
Sziasztok!

Az imént találkoztam egy fórumtopic-kal, amely egy meglepően komoly témát tárgyalt és kezdeményezett róla kommunikációt.
A téma jelenleg sajnos kifejezetten aktuális, így valóban jó ötlet volt a diskurzus megkezdése.
Ennek célja a jelenlegi játékosközösség (vagy annak egy részének) edukációja, illetve a problémák pontos azonosítása, azok könnyebb feltárása és hatékonyabb megoldása céljából.
Örülök, hogy volt aki vette ehhez a fáradtságot, és szóvá mert tenni egy olyan témát, amely bizonyos játékoscsoportoktól kifejezetten negatív visszhangokat vált ki, mivel ők támadásnak veszik a rendellenes, és egyébként a szabályzat által is tiltott magatartási formák elfogadott, és szabályos mederbe való visszaterelését. Az alapvető normákat mind ismerjük, vagy ismernünk kellene, de a szabályzat irányelvei egyértelműek. Tudomásul kell venni, hogy alkalmazkodni kell ezekhez a keretekhez. Aki pedig szellemileg elkallódik a szabályzat iránymutatásaitól, lehetőség szerint vissza kell tudni terelni a helyes útra.

Csalódottan tapasztaltam, hogy a téma konkrét játékosok megsértésébe, célzott provokációkba csapott át, és olyan hozzászólások érkeztek, amelyek nem voltak képesek megugrani azt a minőségi szintet amit a téma indítóüzenete megkövetelt volna. Így történhetett az, hogy még meg sem érkezett az első érdemi hozzászólás, de a témát már zárolta is a Support.
A következőről van szó: KATT IDE!

Véleményem szerint ezzel a Support bár ezen a szálon megakadályozta a kibontakozó káros, és szint alatti hozzászólások további szaporodását, a problémát valójában csak szőnyeg alá seperték. Úgy gondolom, hogy a helyénvaló fellépés az összes nem oda illő, illetve szabályzati irányelveket sértő tartalom kiszűrése, és az ilyesmiket író játékosok büntetése.
  • Hogy több munka lett volna vele? Bizonyára igen, de egy idő után mindenki megtanulja, hogyan kell viselkedni.
  • Hogy miért kellett volna mégis inkább így? Mert így nem kerül lezárásra egy olyan téma, amelyhez fogható minőséget szökőévente egyszer szoktunk látni itt a fórumon, akkor sem ennyire fontos és aktuális témában. Ennek eredménye, hogy ellehetetlenült az érdemleges diskurzus, és a viselkedni képtelen játékosok miatt nem tudtak hozzászólni azok a játékosok, akik képesek lettek volna megugrani a témaindító hozzászólás által megkövetelt minőségi küszöböt. Így releváns játékosok témához való álláspontja, valamint a Support csapat tagjainak észrevételei is kimaradtak, amelyek engem személy szerint mondjuk érdekeltek volna. Szomorúan láttam, hogy ilyen különlegesen konstruktív kezdeményezés után ez következett. Sajnálatos, hogy többször is történt már hasonló módon témalezárás, de ez volt az első olyan eset, ahol ez egyértelműen hibás lépés volt.
Ugyanakkor mellékszálon, de inkább így nyilvánosan kérdezném a Support-ot, hogy a fentiek ismeretében várható-e fejlődés az eddig megszokott témalezárási gyakorlatban? (Azért, hogy bizonyos játékosok, vagy játékoscsoportok szabályellenes és nem megfelelő kommunikációja miatt, a jövőben már ne tűnjenek el a süllyesztőben hasznos és fontos témák.)

Kifejezetten kérném az esetleges hozzászólókat, hogy a témához illő módon, senki személyét nem sértő, konstruktív jellegű tartalmakat fogalmazzanak meg!
Külön kérném a Supportot (már amennyiben ezt kérhetem), hogy a nem megfelelő hozzászólások kerüljenek eltávolításra az általam indított téma alól, és ilyenek megjelenése esetén a téma átbeszélése helyett az esetlegesen megjelenő problémás játékosokat lehetetlenítsék el!
 
Utoljára szerkesztve:

Dr. Spellbomb

Former p2w
Az általad említett topic kicsi nehéz volt komolyan venni mert egy olyan játékostól született aki személyes sértettségét úgy vezette le hogy erődöket hívogatott kifele, és nem abban mutatta meg tudását ami a sértődöttségének tárgya (párbaj), továbbá az írása során "nem egyszer köpött fel és állt be alá".

A további forumtémák melyek általad komolynak stb stb titulált trollkodása azért folyik, mert egyszer s mindenkorra fel kéne fogni hogy: Nem lesz kasztváltás, nem lehet szétbontani a dolgokat, nem lesz újra berakva az unios, nem lesz mobil app és még sorolhatnám. Ezt a jatékot már elengedte az inno, amíg folyik be elég bevétel a szerverek és a játék alkalmazottainak fenntartására addig még menni fog , de érdemi fejlesztésre nemigen számíthatunk. Továbbá olyan hiú ábrándokat kergetni hogy egy forumbejegyzéssel bármi érdemit változást el lehet érni, elég balga gondolat ( megnyugtatlak a szapeti sem a lopás és a te forumbejegyzésed miatt lett kizárva anno ). Ha új játékosok próbálkoznának ilyenekkel még valamilyen szinten érhető is lenne, de olyanoktól akik már évek óta játszanak és figyelemmel kísérik a játék "fejlődését" nevetségesek ezek a próbálkozások.
 
.XelioX.

Game Master
The West Csapat
Game Master
Kedves Róbert!

Teljesen jogos egyrészt amit írsz, mert valóban vannak olyan kommunikációs formák, amik ugyan formájukat tekintve nem érnének pontot, de a megnyílvánulás módját mindenképpen díjazni kellene.

Gondolok itt:

- Üszkve 300 ember kollektív erkölcsi megbélyegzésére.
- Esetlegesen jelentett, s büntetésben részesített játékosok névsorának a spammelésére.
- A már büntetett játékosok végleges kizárásának a követelése, természetesen jogcímtől független.
- A szándékos provokációra
- A kifejezett hangulatkeltésre irányuló állítások tömkelegére.
- Egyes játékosok megbüntetésének okával kapcsolatos hamis állítások híresztelésére.

Másrészt.
Ezek a kezdeményezések akkor lennének sikeresek, ha hiteles, megfelelő helyről származnának, mondjuk a csapat valamely tagjától.
Viszont eseteinkben sem az általad, sem pedig a Kormányzó általi kezdeményezés nem teljesíti ezt a legitimációs feltételt.
Az észrevételek jók is lehetnének, ha nem tudnék iderakni helyből 20 printet arról, hogyan mégy személyesen temagad szembe ezekkel az általad támasztott elvárásokkal.

Maradjunk a saját asztalunknál, a játéknál, minden más, a csapat feladata, amit tisztességesen el is látnak. :)

Tisztelettel,
XX
 
Robert117

Legendary player (Retired)
Kifejezetten kérném az esetleges hozzászólókat, hogy a témához illő módon, senki személyét nem sértő, konstruktív jellegű tartalmakat fogalmazzanak meg!
Külön kérném a Supportot (már amennyiben ezt kérhetem), hogy a nem megfelelő hozzászólások kerüljenek eltávolításra az általam indított téma alól, és ilyenek megjelenése esetén a téma átbeszélése helyett az esetlegesen megjelenő problémás játékosokat lehetetlenítsék el!

Továbbra is várnám az első érdemi hozzászólást, ami nem az aktuális témát felhozó személyhez, hanem a téma tárgyához szól.
Ugyanis pont az előbbi miatt lett zárolva a hivatkozott téma.
Külön kérném azokat a játékosokat/játékoscsoportokat, akik a hivatkozott témában sem volt képesek a tartalomra reagálni, csak a személyre, hogy ezt mellőzék, és szeretném kérni a Support segítségét, hogy érdemi kommunikációt lehessen folytatni!
 
Én konkrétan egyetértettem veled, csak konkrét eseteket is megjelöltem, a pontosítás végett.

Azért az vicces, hogy egy egész közösséget érintő téma esetében te határozod meg azt, hogy mi releváns hozzászólás, és mi nem az :D
Valahol itt kezdődnek a problémáim a dologgal :)
 
Robert117

Legendary player (Retired)
Nem én határozom meg, mi a releváns hozzászólás, hanem maga a téma, amely az indító hozzászólásban meg lett határozva.
Nem érdekel a valótlan csúsztatásokon alapuló pontosítás, még úgy sem, ha éppen az velem egyetértő jellegű. Semmilyen szükség nincs a téma elterelésére és a személyeskedésre. Arra sem kíváncsi senki, hogy neked kinek a személyével milyen problémáid vannak, egész egyszerűen ez a téma nem erről szól. Ne spammeld(és a haverjaid se) ezt a topic-ot is ilyen jellegű hozzászólásokkal! (De ha szeretnél egy olyan felületet, ahol erre van lehetőség, nyugodtan nyiss neki egy témát, ahol ezeket a gondolataidat megoszthatod azok számára akiket talán érdekelne. Ezt a témát én nyitottam, és világosan meg lett fogalmazva, hogy miről szól, ha nem tudsz érdemben hozzászólni, csak spammelni vagy provokálni, azért felesleges ide beirkálni.)
Szeretném kérni a Supportot a témához nem illő hozzászólások eltávolítására és amennyiben úgy ítélik meg, azok szankcionálásra!
 
krisz1212

Active Member
Most érdemi beszéd címszó alatt milyen választ vársz mástól? Vagy értsenek egyet veled vagy töröljék a hozzászólást, ha nem veled ért egyet a válaszadó? Itt alapvetően is olyan témába kezdtél bele, amiben ezek szerint a supptól vársz választ, akkor meg minek a fórumra teszed, ahol tudod, hogy úgy is csak vita lesz, mert aki nem Tégedet helyesel máris a legrosszabb ember a fórumon és töröljék a hozzászólását? Ha supptól van kérdésed akkor ott van a support felület nem pedig a fórum... Legalábbis az én logikám szerint.
 
baldo

West piñataja

Nem spam hanem szimpla kérdés.
Ha 4 soron belül saját magadnak ellent mondasz akkor hogy tudunk komolyan venni téged?
 
Robert117

Legendary player (Retired)
Most érdemi beszéd címszó alatt milyen választ vársz mástól? Vagy értsenek egyet veled vagy töröljék a hozzászólást, ha nem veled ért egyet a válaszadó? Itt alapvetően is olyan témába kezdtél bele, amiben ezek szerint a supptól vársz választ, akkor meg minek a fórumra teszed, ahol tudod, hogy úgy is csak vita lesz, mert aki nem Tégedet helyesel máris a legrosszabb ember a fórumon és töröljék a hozzászólását? Ha supptól van kérdésed akkor ott van a support felület nem pedig a fórum... Legalábbis az én logikám szerint.

Az előtted hozzászóló egyetértett velem. Pont az a lényeg, hogy nem az számít, hogy egyetért-e vagy nem, hanem hogy valóban a témához szól-e hozzá vagy más/részben más jellegű-e az adott hozzászólás. Utóbbi esetben nyilvánvalóan az nem releváns.
Egyébként éppen nem helyeslést várok, mivel szeretném konstruktívan átbeszélni a témát. Ehhez pedig leginkább tőlem eltérő álláspontokra lenne szükség. Csak értelmes keretek között, hogy érdemi kommunikációt lehessen folytatni. Nem úgy, mint az eddigi hozzászólások alapján.
 
Dr. Spellbomb

Former p2w
Nem én határozom meg, mi a releváns hozzászólás, hanem maga a téma, amely az indító hozzászólásban meg lett határozva.
Nem érdekel a valótlan csúsztatásokon alapuló pontosítás, még úgy sem, ha éppen az velem egyetértő jellegű. Semmilyen szükség nincs a téma elterelésére és a személyeskedésre. Arra sem kíváncsi senki, hogy neked kinek a személyével milyen problémáid vannak, egész egyszerűen ez a téma nem erről szól. Ne spammeld(és a haverjaid se) ezt a topic-ot is ilyen jellegű hozzászólásokkal! (De ha szeretnél egy olyan felületet, ahol erre van lehetőség, nyugodtan nyiss neki egy témát, ahol ezeket a gondolataidat megoszthatod azok számára akiket talán érdekelne. Ezt a témát én nyitottam, és világosan meg lett fogalmazva, hogy miről szól, ha nem tudsz érdemben hozzászólni, csak spammelni vagy provokálni, azért felesleges ide beirkálni.)
Szeretném kérni a Supportot a témához nem illő hozzászólások eltávolítására és amennyiben úgy ítélik meg, azok szankcionálásra!
1637670443060.png
 
Aha.

Kérlek vázold fel számunkra is érthető módon, hogy milyen tulajdonságokkal bír a releváns hozzászólás.
Azon kívül persze, hogy egyet kell érteni vele.
Ennek kicsit olyan szaga van, mint Radics Péter és a jósnő esetének, hol a címzetes asszonyság felszólította Petit, hogy távozzon a posztja alól. :)

Tényleg érdekelne az általad relevánsnak minősített hozzászólás definíciója.
 
.XelioX.

Game Master
The West Csapat
Game Master
Az előtted hozzászóló egyetértett velem. Pont az a lényeg, hogy nem az számít, hogy egyetért-e vagy nem, hanem hogy valóban a témához szól-e hozzá vagy más/részben más jellegű-e az adott hozzászólás. Utóbbi esetben nyilvánvalóan az nem releváns.
Egyébként éppen nem helyeslést várok, mivel szeretném konstruktívan átbeszélni a témát. Ehhez pedig leginkább tőlem eltérő álláspontokra lenne szükség. Csak értelmes keretek között, hogy érdemi kommunikációt lehessen folytatni. Nem úgy, mint az eddigi hozzászólások alapján.

Olyan témát kívánsz átbeszélni mellyel a játékszabályok foglalkoznak.
Azok pedig nem egy fórum topicban dőlnek el közted és köztem.
De javítsatok ki ha tévedek :)
 
erődöket hívogatott
+ a fellebbezés királynak
Erődharcot kihívni szabályos, a bullying nem szabályos és erről szólt a topic. Az, hogy te nem veszed komolyan és nem tudod különválasztani a személyes sértettséged, csak mert nem vagyok puszipajtása a brigádodnak, az a te bajod. Nem ismersz, annyit tudsz rólam amit hallottál a haverjaidtól akikről tudjuk, hogy szeretnek szabályokon kívül játszani.

Én elfogadom, hogy utáltok. Kit érdekel, de ha ezzel zaklattok nyilvánossan nem lesztek előrébb, max kevesebben. Tartsátok meg, én sem osztok meg személyeskedést veletek kapcsolatban. Valóban szoktam görbetükröt állítani, erről szól "toxic kapitány" poén is, ahol magamat is kiparodizáltam. De mivel látom a hiperérzékenységet annak ellenére hogy a társaságotok ennél sokkal durvább dolgokat is megtehet, legalább is úgy érzi, hogy megtehet, elgondolkodom, hogy értelmes-e ezt folytatni.
Tisztában vagyok vele milyen a játékbeli szerepem személyisége, nem összekeverendő a valódival. Rájöttem, hogy felesleges görbetükörként viselkednem, nem értitek, nem látjátok, hogy az a viselkedés amit produkálok az a tiétek tükörképe. S ez szomorú, hogy bennem látjátok a hibát, de magatokba sosem néznétek.

Én is hibás vagyok, mert táplálom a tüzet, ahogy ti is. Csak már kezd eléggé kínosba átmenni a dolog, főleg amikor kiírom flóra, hogy mit vinnék eldóra és öten kezdtek el egyszerre szidni.

Amint hozzászólok ehhez a témához fix, hogy megint elkezdődik a személyeskedés ellenem, de ez is bizonyítaná, hogy releváns amit írtam. < Max ez a mondatom lesz visszatartó erő.
 
.XelioX.

Game Master
The West Csapat
Game Master
Bullyingnak minősülhet az erődök szisztematikus kihívása is, hiszen nem szolgál másra, mint más esti szórakozásának a tönkretételére :)

Továbbá, a valóságban sem úgy működik a történet, hogy tücsköt békát kiabál az egyik ember a másikra, majd hirtelen az egyik kijelenti, hogy "bocsánat, csak szerep volt".
Amiről te úgy beszélsz, hogy görbe tükör, az valójában te vagy, hiába tagadod.
De valahol, ha jobban belegondolok, ez végtelenül szomorú :)
Bár az kifejezetten érdekes, hogy szerinted "ránk" nem vonatkoznak a játékszabályok, de ezt valahol már elengedtem, hivatkozz erre, hátha attól kevésbé leszel kényszeres. :)

Én jókat mosolyogtam ezeken a kommenteken, illetve "húzzálelaposzttól" típusú megszólalásokon, remélem továbbra is lesznek itt még ilyen szórakoztató tartalmak. :D
 
Bullyingnak minősülhet az erődök szisztematikus kihívása is, hiszen nem szolgál másra, mint más esti szórakozásának a tönkretételére
Ha ez így lenne, nem lennének harcok. Mivel minden este van erődharc nem? Gondolom flón is.
Vagy te vagy az aki eldönti, hogy ki hívhat erődharcot és ki nem ? Ahhoz képest, hogy mások életét teszem tönkre állítólag a harcokkal, itt mégis eléggé sokan eljöttek " csúcsidőben". Majd eltelik egy kis idő, és a mi harcaink is népszerűbbek lesznek. Még valami amivel el szeretnéd terelni a témáról a figyelmet?
7vV0Hsi.png

Végtelenül szomorú, hogy a saját felelőséged nem bírod felvállalni, így van. :)
 
Utoljára szerkesztve:

Dr. Spellbomb

Former p2w
+ a fellebbezés királynak
Erődharcot kihívni szabályos, a bullying nem szabályos és erről szólt a topic. Az, hogy te nem veszed komolyan és nem tudod különválasztani a személyes sértettséged, csak mert nem vagyok puszipajtása a brigádodnak, az a te bajod. Nem ismersz, annyit tudsz rólam amit hallottál a haverjaidtól akikről tudjuk, hogy szeretnek szabályokon kívül játszani.

Én elfogadom, hogy utáltok. Kit érdekel, de ha ezzel zaklattok nyilvánossan nem lesztek előrébb, max kevesebben. Tartsátok meg, én sem osztok meg személyeskedést veletek kapcsolatban. Valóban szoktam görbetükröt állítani, erről szól "toxic kapitány" poén is, ahol magamat is kiparodizáltam. De mivel látom a hiperérzékenységet annak ellenére hogy a társaságotok ennél sokkal durvább dolgokat is megtehet, legalább is úgy érzi, hogy megtehet, elgondolkodom, hogy értelmes-e ezt folytatni.
Tisztában vagyok vele milyen a játékbeli szerepem személyisége, nem összekeverendő a valódival. Rájöttem, hogy felesleges görbetükörként viselkednem, nem értitek, nem látjátok, hogy az a viselkedés amit produkálok az a tiétek tükörképe. S ez szomorú, hogy bennem látjátok a hibát, de magatokba sosem néznétek.

Én is hibás vagyok, mert táplálom a tüzet, ahogy ti is. Csak már kezd eléggé kínosba átmenni a dolog, főleg amikor kiírom flóra, hogy mit vinnék eldóra és öten kezdtek el egyszerre szidni.

Amint hozzászólok ehhez a témához fix, hogy megint elkezdődik a személyeskedés ellenem, de ez is bizonyítaná, hogy releváns amit írtam. < Max ez a mondatom lesz visszatartó erő.
Piacrol "lopni" is sem szabályellenes, csak nem etikus.
Nem ismerlek persze, csak a jatékbeli megnyilvánulásidról tudok következetetéseket levonni és reflektálni, de ez a "Tesóó ez csak egy szerep amuugy komolyan jaték vágóóód" szöveg elég fura, de ok.
A hiperérzékeség továbbra is a te asztalod, mert az egész sértettséged kiinduló pontja azt volt, hogy kinevettünk mert az általad összerakott párbajos szett közel sem legyözhetetlen kategoria sőt . De nyugodtan magyarázd ezt is azzal hogy ez is csak direkt csali volt hogy az ilyen csunya toxic jatékosok felé görbet tükrött mutass blablablabla.
1637680105996.png
 
Státusz
Nem lehet hozzászólni.
Fent